MVH: lezárult az agrártámogatások kifizetése

Rekordösszeget, mintegy 800 milliárd forintot fizettek ki az előző uniós fejlesztési ciklus lezárásának évében, 2015-ben a magyar gazdálkodóknak, a kifizetések lezárultak - mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Gyuricza Csaba elmondta: a korábbi években átlagosan 600 milliárd forint volt a kifizetett támogatások összege. Tájékoztatása szerint a kistermelők normatív támogatásának kifizetése tavaly december elején kezdődött, amire 50 ezer gazdálkodó jelentkezett. Mintegy 36 ezer vállalkozónak már kifizették a támogatást.
Közölte: a napokban 80 ezer gazdálkodónak indították el az alaptámogatás következő részének, több tízmillió forint előlegnek az átutalását. A zöldítési támogatás kifizetéséhez szükséges ellenőrzések februárban folytatódnak, 45 ezer gazdálkodónak már kifizették az előleget.
Terveik szerint, a június végi határidő előtt, 35 különböző jogcímen már május végére lezárják a kifizetéseket - mondta Gyuricza Csaba. Hozzátette: a hivatal megújította a honlapját, az új felhasználóbarát honlappal kívánják a gazdákat segíteni abban, hogy minél egyszerűbben intézhessék ügyeiket.

hvk \ gry – MTI

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom