Pályázatok, Támogatások

Résztulajdonú erdő: jár a pénz

Nem fosztható meg egy magánszemély a résztulajdonában álló erdőterület után járó uniós támogatástól azért, mert a földterület egy része állami tulajdonban van – mondta ki az Európai Unió Bírósága.

 erdőAz ügy részleteit ismertetve a luxembourgi székhelyű bíróság arról tájékoztatott, hogy egy magánszemély az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból szeretett volna a tulajdonában álló erdőterület fenntartható használatát célzó Natura 2000-támogatást igényelni. A támogatás odaítélésére jogosult magyar Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint annak felettes szerve azonban azzal az indokkal utasította el a kérelmét, hogy mivel a magyar állam is tulajdonos az erdőterületeken, arra vonatkozóan a támogatási feltételeket szabályozó uniós rendelet alapján nem adható támogatás.

A törvényszék ítéletében megállapította, hogy a rendelet nem ír elő olyan szigorú követelményeket, mint amilyeneket a magyar hatóságok a Natura 2000 minősítésű erdőterületek vegyes tulajdoni jellegével kapcsolatban alkalmaztak. A bíróság döntése szerint amennyiben egy Natura 2000-támogatásra jogosult erdőterület részben állami tulajdonban, részben pedig magánszemély tulajdonában van, az utóbbinak nyújtandó támogatás összegének kiszámításakor figyelembe kell venni az állami tulajdonban lévő terület nagyságának a magánszemély tulajdonában lévő terület nagyságához viszonyított arányát is. Mivel a vita tárgyát képező földterületeken az állami tulajdon aránya mindössze 0,182 százalék, a bíróság véleménye szerint a magyar hatóságok gyakorlata sérti az uniós jog szerves részét képező arányosság elvét.

Forrás: MTI

Április 1-től változott a szőlőtelepítési 
 támogatás igénylése

szőlőÁprilis 1-től változott a szőlőtelepítési támogatás igénylése, mivel a múlt évben meghirdetett lehetőségre az idén várhatóan többen pályáznak majd, mint tavaly – mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára. Brazsil Dávid közölte: tavaly már lehetőség volt a magyarországi szőlőterület egyszázalékos növelésére, ám a gazdák még csak ismerkedtek ezzel a lehetőséggel. Az idén azonban jelezték, hogy a 642 hektárra – ez az előző évi terület egy százaléka – többen is szeretnének telepítési igényt benyújtani. Ezért a szakmaközi szervezet azt javasolta a Földművelésügyi Minisztériumnak, hogy állítsanak fel egy prioritásrendszert, amelynek alapján elsőbbséget élveznek a meghatározott kritériumokat teljesítő gazdálkodók. A kritériumok között említette a hegyközségi tanácsok által javasolt fajták telepítését, az átlagnál jobb termőhelyre tervezett telepítést az adott borvidéken belül, valamint támogatják a kis- és közepes vállalkozások birtokkoncentrációját is.

A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a termelők rendelkezésére álló 642 hektáros lehetőséget a gazdálkodók ki fogják használni. Április 30-ig lehet pályázni. Azon is dolgoznak a szakemberek, hogy az új szőlőtelepítésekre, az unióban elsőként, vidékfejlesztési támogatást is kaphassanak a gazdálkodók – jegyezte meg.

Forrás: MTI

A Miniszterelnökség meghirdette a Mahop teljes keretét

csukaA Miniszterelnökség megjelentette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (Mahop) utolsó két pályázati felhívását, mintegy 2,4 milliárd forint keretösszegben; így összesen 16,07 milliárd forint áll rendelkezésre a magyarországi halgazdálkodás fejlesztésére. A tájékoztatás szerint a Miniszterelnökség a kormány célkitűzésének megfelelően az elvárt határidőn belül meghirdette a Mahop minden pályázati felhívását.

A most megjelent kiírások egyike az akvakultúrával foglalkozó vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – környezetvédelmi és erőforrás-felhasználási hatékonyságát segíti 1,35 milliárd forint forrásból. A másik, mintegy 1,05 milliárd forint keretösszegű pályázat a biológiai sokféleség és a vízi ökoszisztémák védelmét, illetve helyreállítását támogatja. „A környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítása” című felhívásra május 2. és november 2. között nyújthatók be a támogatási kérelmek. A „Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek rehabilitációja, beleértve az ívási helyek fejlesztését és a vándorló halfajok vándorlási útvonalainak biztosítását” című pályázatra pedig ez év április 27. és 2019. április 29. között lehet pályázni – tartalmazza a közlemény.

Forrás: MTI

Az összes vidékfejlesztési pályázat megjelent

A Miniszterelnökség, megfelelve a kormány által kitűzött március végi határidőnek, a Vidékfejlesztési Program (VP) minden pályázati felhívását megjelentette. Az elmúlt napokban megjelent pályázatok között innovációs operatív csoportok létrehozására és projektjeik megvalósítására 24,95 milliárd forintot, szakmai tanulmányutak, csereprogramok szervezésére 1,53 milliárd forintot különítettek el.

Emellett a rövid ellátási lánc mentén történő együttműködések támogatására 3,84 milliárd forint, védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai megőrzésére 3,83 milliárd forint, szolidáris gazdálkodás megvalósítására 1,3 milliárd forint, míg a fenntarthatóságot célzó tájgazdálkodás együttműködéseire egymilliárd forint értékben jelent meg pályázat. Kiírásra került a LEADER helyi akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek megvalósítását támogató, 1,92 milliárd forint keretösszegű felhívás, valamint az erdei ökoszisztémák közjóléti funkcióinak fejlesztését segítő, 1,61 milliárd forint értékű pályázat is. A Vidékfejlesztési Program 2015. augusztusi megjelenése óta a Miniszterelnökség összesen 68 darab felhívást jelentetett meg.
A Miniszterelnökség felhívja a figyelmet, hogy a Vidékfejlesztési Program összes pályázati felhívása a www.szechenyi2020.hu 
weboldalon megtalálható.

Forrás: Miniszterelnökség

Utalják az állatjóléti támogatást

A jobb állattartásért fizetnek

csibeMegkezdte a 2016. negyedik negyedévi állatjóléti támogatások kifizetését az államkincstár a több mint kétezer igénylőnek. A Magyar Államkincstár befejezte a baromfiágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007 (XI.28.) FVM-rendelet, valamint a sertéságazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007 (XI.28.) FVM-rendelet alapján a 2016. negyedik negyedévre benyújtott kifizetési kérelmek bírálatát – közölte a kincstár.

A 2017 januárjában benyújtott kérelmek alapján a baromfi állatjóléti támogatásban érintett 1344 gazdálkodó részére 2,74 milliárd forint összegű, míg a sertés állatjóléti támogatásban érintett 722 gazdálkodó részére 1,58 milliárd forint összegű támogatások kifizetését a Magyar Államkincstár 2017. március 30-án megkezdte. A nemzeti forrásból finanszírozott állatjóléti támogatások célja, hogy megtérítsék azon állattartók többletkiadásait, akik az előírtaknál jobb tartási, szállítási körülményeket biztosítanak az állatok számára.

Forrás: NAK

Tenyészkoca jóléti támogatás

malacA tenyészkoca állatjóléti támogatás negyedik tárgynegyedéves kifizetését azon ügyfelek igényelhetik, akik rendelkeznek a 2016/2017. támogatási évre vonatkozó támogatási kérelemnek helyt adó/részben helyt adó határozattal. A negyedik tárgynegyedévre vonatkozó kifizetési kérelmet a tenyészkoca állatjóléti támogatás igénybevételének feltételeiről szóló 7/2015. (III. 11.) FM-rendelet alapján 2017. április 1–30. közötti időszakban kell benyújtani a Magyar Államkincstár honlapján közzétett, 17/2016. (II. 29.) számú MVH-közlemény melléklete szerinti, N0632 és N0633 számú nyomtatványokon a Kincstár Piaci és Nemzeti Támogatások Főosztályához (1476 Budapest, Pf. 407. címre), az előírt mellékletek csatolásával együtt.

Figyelemmel arra, hogy a benyújtási időszak utolsó és az azt követő nap is munkaszüneti nap, a kifizetési kérelmet legkésőbb 2017. május 2. napján még postára lehet adni. A rendeletben előírt igazolások és jegyzőkönyvek elkészítéséhez felhasználható minták a közlemény mellékleteként; továbbá a nyomtatványok kitöltését, értelmezését megkönnyítő segédlet szintén elérhető a Magyar Államkincstár honlapján (www.mvh.allamkincstar.gov.hu).
Amennyiben nem áll rendelkezésre minden csatolandó dokumentum, a kifizetési kérelem nyomtatványt abban az esetben is be kell nyújtani legkésőbb 2017. május 2. napjáig. A hiányzó mellékletek csatolására hiánypótlás keretében lesz lehetőség, azonban a határidőn túl benyújtott kifizetési kérelmet a hatályos jogszabályi előírások alapján a Magyar Államkincstárnak el kell utasítania.

Az intézkedés célja, hogy vissza nem térítendő támogatásban részesüljenek azon gazdálkodók, akik az előírásokon túlmutató, jobb tartási körülményeket biztosítanak a tenyészkocák tartása során.

Forrás: NAK

MVH a levesben, pénz az ablakban

A termelők hét hónapja várják, hogy hozzájussanak végre a nekik megítélt 2016-os agrártámogatásokhoz. Sok ezren mind ez idáig egy fillért sem kaptak, ígéretet viszont annál többet. Rajtuk kívül több mint százezer olyan termelő van, aki kapott ugyan valamennyi támogatást, de messze nem annyit, mint amire jogosult lenne.

A támogatási előlegek kifizetése 2016 októberében – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – rendben megkezdődött, és év végéig nem is volt komolyabb fennakadás, időarányosan jól teljesültek az utalások. Ezt követően azonban, a zökkenőmentesnek beharangozott 2017-es átállás – az agrártámogatások kifizetése a Magyar Államkincstárhoz került – első két hónapjában egyáltalán nem, márciusban is csak akadozva érkezett támogatás a termelőkhöz. Sokan vannak, akik idén még egyetlen forintot sem kaptak, holott az elmúlt években áprilisra a termelők nagy része gyakorlatilag már majdnem minden neki járó támogatáshoz hozzájutott. Most még mintegy százötvenmilliárd forint parkol a kincstárnál. Különösen nagy a lemaradás a zöldítési támogatás kifizetésében, a MOSZ tagszervezeteinek visszajelzései alapján sok esetben a megítélt támogatás ötven-hatvan százalékát sem kapták meg a termelők. Egyes termeléshez kötött támogatások utalása el sem kezdődött, és 2017-ben agrár-környezetgazdálkodási (AKG) kifizetés sem volt. Pedig nagy szükség lenne erre a pénzre, a mezőgazdasági munkák javában zajlanak, folyik a vetés előkészítése, a vetés, a műtrágyázás, a növényvédelem, amelyek finanszírozására sok esetben az egészen mostanáig meg nem kapott támogatás lett volna a fedezet.

A termelők azt az ígéretet kapták, hogy nem lesznek fennakadások a kifizetésekben, a gyakorlat azonban mást mutat. A termelők nem „hivatali” fejjel gondolkodnak – június 30-ig van idő a kifizetésre –, nekik most kell kifizetniük a gázolajat és a növényvédő szert. Ideje lenne nemcsak szavakban gazdabarátnak lenni, hanem tettekben is. Itt az ideje megnevezni, hogy kik a felelősek a kialakult helyzetért.

Forrás: MOSZ

Tags: támogatások, pályázatok

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom