Többletforrás a vemhes üszőt tartó gazdáknak

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) az egyes állatbetegségek megelőzéséhez és leküzdéséhez nyújtható támogatás kapcsán pontosította a vemhes üszők után nyújtható támogatási szabályokat, valamint növelte a program 2016-ban rendelkezésre álló támogatási keretösszegét.

A rendeletmódosítás értelmében a támogatási program 2016-os eredeti, 9 milliárd forintos támogatási keretösszege helyett összesen 9,5 milliárd forint (baromfi: 2,5 milliárd forint, egyéb állatfaj: 7 milliárd forint) használható fel az ez évi igények kifizetésére. Továbbá 2017. január elsejétől a FM a vemhes üszőre külön támogatási forrást biztosít 1,5 milliárd forint összegben, így a baromfiágazatra elkülönített 2,5 milliárd forintos és az egyéb állattenyésztési ágazatban rendelkezésre álló 6,5 milliárd forintos támogatási kerettel 2017-ben összesen 10,5 milliárd forintos keretösszeggel működik majd a program.

Az egyes állatbetegségek megelőzése, illetve leküzdése támogatási program továbbá kiegészült néhány, a vemhes üsző után igénybe vehető támogatás igénylésére vonatkozó szabállyal. Ennek keretében az FM pontosítja a vemhes üsző fogalmát. Fontos, hogy amíg 2016-ban a vemhes üsző után a C001 számú szolgáltatás az „egyéb állatfajokra” alkalmazott nyomtatványon vehető igénybe, addig 2017. január 1-től már külön nyomtatványon kell azt igényelni, csatolva az egyed legalább 3 hónapos vemhességéről, valamint tej - vagy kettős hasznúságáról szóló állatorvosi igazolást is.

Forrás: FM Sajtóiroda

  • 1
  • 2
  • 3

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom