Pályázatot írtak ki a nem mezőgazdasági tevékenység támogatására a Vidékfejlesztési programban

Pályázatot írtak ki a nem mezőgazdasági tevékenységek indításának támogatására a Vidékfejlesztési programban 13,85 milliárd forint keretre - közölte a Miniszterelnökség.

A tájékoztatás szerint a "Nem mezőgazdasági tevékenységek elindításának támogatása - Mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja, mikrovállalkozások indítása" című pályázati felhívás keretében a mezőgazdasági termelők, magánszemélyek maximum 40 000 eurónak (12,4 millió forint) megfelelő forint támogatásra nyújthatják be igényüket.
Az elnyert támogatást ötéves kötelezettségvállalás mellett, két részletben kaphatják meg a nyertesek az üzleti tervben megfogalmazott célok megvalósítására.
A vidékfejlesztési pályázatra 2016. október 24. és 2018. október 23. között nyújthatók be a kérelmek a www.mvh.gov.hu weboldalon.
Az első értékelési szakasz 2016. november 24-ig tart.
A Miniszterelnökség közölte: a most megjelent felhívással együtt eddig a Vidékfejlesztési programban 36 pályázat jelent meg. A rendelkezésre álló mintegy 1300 milliárd forintos keretből eddig több mint 900 milliárd forintot hirdettek meg.

Forrás: MTI

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom