Egyre hatékonyabban használják ki a gazdák a termeléshez kötött támogatási jogcímeket

2016-ban nőtt a termeléshez kötött támogatásokra beadott gazdálkodói kérelmek száma, ebből is látszik, hogy a gazdák egyre hatékonyabban használják ki a termeléshez kötött támogatási jogcímek adta lehetőségeket, tehát egy jól működő konstrukcióról van szó – mondta Feldman Zsolt a XVII. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Fórumon, Kecskeméten.
Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a Közös Agrárpolitika keretein belüli támogatási rendszer sok lehetőséget nyújt a gazdálkodóknak, ugyanakkor szigorú ellenőrzési rendszer társul hozzá.

Feldman Zsolt hangsúlyozta: a korábbi, lényegében csak területalapon működő rendszerben 2015-ben új lehetőségek nyíltak meg. Lehetővé vált a fiatal mezőgazdasági termelők plusz támogatása, elérhetővé vált az egyszerűsített átalány támogatási rendszer a kisgazdaságoknak, és sikerült célzott, a termelés mértékétől függő, termeléshez kötött támogatást biztosítani a szektorban.

Gazdálkodói szempontból a zöldítés legtöbb feladatot igénylő része az ökológiai fókuszterületek biztosítása. A magyar termelők ésszerűen próbálták meg teljesíteni ezeket az előírásokat, legtöbbjük nitrogénmegkötő növényeket vetett, parlagon hagyta bizonyos területeit vagy ökológiai másodvetést alkalmazott – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Feldman Zsolt elmondta: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal bevezette az előzetes ellenőrzés jogintézményét, amelynek célja, hogy minél nagyobb arányban történhessen előlegfizetés, illetve minél kisebb legyen a levonással érintett kérelmek aránya. Az ellenőrzés eredményéről a problémákkal érintett gazdálkodók értesítést kaptak és 2016. június 27-ig lehetőségük volt a szankciómentes korrigálásra. A mintegy 50 ezer megkeresett gazdálkodóból 44 ezer élt a korrigálás lehetőségével, ami mindenképpen kevesebb szankció kivetését fogja jelenteni.

 

Forrás: (FM Sajtóiroda/MTI)

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom