Zöldborsótermesztés a kertben
Kiskert Kárkép - 2024.06.23
A zöldborsó termesztésének leginkább az időjárás szab határokat. Egyes évjáratok igen kedveznek neki, mások a nagy termésről szövögetett álmainkat kaszálják el. Mit tartogatott a zöldborsó számára ez az év a kertben, és mit tehetünk a termésbiztonság érdekében?
A zöldborsó nem tartozik a legmelegigényesebb növények közé. Kiegyenlített, inkább kissé hűvösebb időt kíván. Az utóbbi hetek forrósága tehát kimondottan megviselte a betakarítás előtt álló zöldborsók zömét, amelyek sorban sülnek fel, nem várhattunk így rekordtermést. A zöldborsó termesztése még nagyüzemi körülmények között is csak öntözés mellett biztonságos.
A zöldborsó betakarítását ügyesen kell ütemeznünk házi kerti körülmények között is, ugyanis nem vár meg minket az éréssel. Olykor fél napon is múlhat, hogy lekéssük a zsenge termést és már le is vénült. A zöldborsószedés és fosztás nem tartozik a kedvenc tevékenységeink közé, hiszen hajbókolni kell és egy-egy bokrot többször is meg kell szedni, így nem is bolygathatjuk nagyon. A fosztás pedig monoton, aztán két napig zöld marad a körmünk utána. Na, de ezt is meg kell csinálni.
A KÁRTEVŐK IS SZERETIK A ZÖLDBORSÓT…

Miközben fosztjuk, máris megtaláljuk benne a képen látható akácmoly lárváját, amely az egyik legkomolyabb kártevője a zöldborsónak. Rajta kívül a borsómoly lárvája is hasonló tüneteket okoz, bár az utóbbi jelentősége valamennyivel elmarad az akácmolyétól, vele most nem találkoztunk.
A két kártevő lárvája a hüvelyben fejlődnek és a szemeket rágják, miközben szövedékeikkel és ürülékükkel szennyezik azt. Nem mondhatnám, hogy a leggusztusosabb élményt nyújtják fosztás közben, amikor feltárjuk a kártételüket. Az akácmoly csak a szemek felületét rágják meg, míg a borsómoly kiüregesíti azokat.
Mindkét fajnál a csészelevelekre, hüvelyekre helyezik a petéjüket a kifejlett lepkék. Innen rágnak be a kikelt lárvák a hüvelybe. A borsómolynak egy nemzedéke, míg az akácmolynak 2-3 nemzedéke is kifejlődhet az évben. Házi kertben nem jelentős annyira a kártételük, hogy mindenképpen védekezni kelljen ellenük. A meleg, párás időjárás kedvező lehet a felszaporodásuknak, amelyet feromon csapdázással nyomon lehet követni, de ez sem jellemző kis méretekben.
Címkék:
Országos méretűre duzzadtak a gazdatüntetések Görögországban
Gyorsabb növekedés, biztosabb termés - mIKRostarterek a ...
Mától lehet jelentkezni a 2026-os Hungarikum pályázatokra
Fehér mák
Zöld fordulat a mezőgazdaságban – 100 millió forint a ...
Jelentős áresés a sertéspiacon
Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség
Életet a Homokra
Diplomaosztó és elismerések: Kapu Tibor az agrárkar címzetes ...
Kórokozók az őszi vetésekben – Kárképek repcében, búzában, ...