
Hogyan szabaduljunk meg a meztelencsigáktól a kertünkben?
Kiskert Kárkép - 2023.06.02
Mostanában gyakori téma a meztelencsiga a kertészkedők körében, most mintha többen lennének, mint a korábbi években. Nem túl gusztusos megjelenésű betolakodók a kertünkben, és nem csak undort keltenek megjelenésükkel, de sajnos kedvelik a zöldség- és dísznövényeinket is. Nem kimondottan válogatósak, megdézsmálják szinte minden növény friss levelét, termését, fiatal hajtásait és a csíranövényeket is, tehát nem kedveljük őket. Hazánkban több kártevő meztelencsigafaj is megjelenhet, úgymint a kerti csupaszcsiga, a spanyol csupaszcsiga, a szántóföldi meztelencsiga stb.
Hogyan ismerjük fel a kártételüket?
A meztelencsigák jelenlétét a leveleken található mély berágások és a terméseken kialakult szabálytalan berágások jelzik. A bűnös otthagyja lábnyomát is, így nem nehéz felismerni az útját, mivel sűrű, fajra jellemző színű nyálkát termelnek, amellyel könnyebben tudnak haladni a bűntetteik elvégzésének helyészínéhez. A meztelencsigák tavasztól egészen őszig folyamatosan szaporodhatnak hermafrodita módon, tehát a két egyed közösen megtermékenyíti egymást. Ezek az állatok a nedvességet kedvelik, amely alapfeltétele a tömeges elszaporodásuknak.
Mit tehetünk a betolakodó meztelencsigák ellen?
A kertben helyezzünk el mulcsot, szórjunk a földre hamut, faforgácsot stb., amelyen nehezen tud átkelni. Ismeretes, hogy a csigák szeretik a sört. Helyezzünk a sorokba besüllyesztett és sörrel feltöltött edényt, amelybe bódultan fog belefulladni felebarátunk. Növényi maradványokkal odacsalogathatjuk a csigákat, amelyeket összegyűjtve örök álomra szenderíthetjük őket.
Nem minden csiga okoz problémát!
Az éticsiga például hasznosnak tekinthető, ami most nálunk hihetetlen mértékben elszaporodott, köszönhetően a csapadékosabb időjárásnak. Ugyan előfordulhat, hogy a termesztett növényeinken kisebb berágásokat okoz, de emellett növényi maradványok elfogyasztásával is foglalkozik, így a lebontó folyamatokban is részt vesz. Hazánkban védett faj, óvjuk őket.
Címkék: kert, kertészkedés, veteményes, zöldség, zöldségtermesztés, meztelencsiga, csiga, kártétel, növényvédelem
Európa legnagyobb borászati versenyén nyertek aranyérmet a ...

Kihozzuk növényeiből a maximumot!

Tovább folytatódik az árverés útján történő földértékesítés

A piaci összeomlás érezhető közelségben

Műtrágya nélkül indítjuk el a kalászosokat!?

Így alakulnak a kalodás tűzifa árak 2023-ban

Az új precíziós pályázat megjelenésére várnak a gazdák

John Deere 750A a minőségi vetés kulcsa

Mikrobiológiai készítmények alkalmazása az AÖP-ben

Városi erdők a forróság ellen