gyümölcsvonat

Indul a fél kilométeres gyümölcsvonat!

Négyezer kamiont vált ki az az év elején induló rendszeres vonatjárat, amely hűtött élelmiszereket szállít Hollandia és Spanyolország között. A narancs, a paradicsom és a többi keresett finomság így még frissebben érkezhet meg a vásárlókhoz.

Januárra időzítették annak a vonatszerelvénynek az indítását, amely a spanyolországi Valenciát és a hollandiai Rotterdamot köti össze, és elsősorban friss zöldségeket, gyümölcsöket fog szállítani. A 42 darab 45 lábas (13,7 méter hosszú) hűtőkonténert maguk után húzó mozdonyok hetente kétszer teszik meg a körülbelül 1900 km-es távolságot, átszelve fél Európát. Egy-egy út 48 óráig tart majd.

A hűtött áruk (leginkább zöldségek és gyümölcsök) forgalma meglehetősen sűrű Spanyolország és Északnyugat-Európa között, a legnagyobb piacnak pedig Németország számít, amely évente 100 ezer konténert fogad Valenciából. További 60 ezer Angliába érkezik, míg 44 ezernek Hollandia a végállomása. Talán nem meglepő, hogy a rakományok nagy részét a narancs és mandarin teszik ki.

A vasúti szállítás ezeknél az élelmiszereknél egyelőre nem volt túl elterjedt, ezért láttak fantáziát a Cool Rail nevű szolgáltatás beindításában. Az évi mintegy 100 „járat” közlekedtetésével körülbelül 4 ezer kamiont tudnak kiváltani, és ezzel érezhetően tehermentesítik a közutakat. A következő évben már 250 vonat indítását tervezik, a kereslet ugyanis óriásinak tűnik.

A legnagyobb hátráltató tényező talán az, hogy Spanyolországba egyelőre nem engednek be 32 konténernél hosszabb vonatokat, mert a vasúthálózat nem bírná el az extrém terhelést. Ezért a 42 konténeres szerelvényt a határon „feldarabolják” két 21-esre, így próbálnak eleget tenni az előírásnak. A vonatok aztán eltérő irányokba is haladhatnak, már csak azért is, mert Valencia mellett Barcelona is ígéretes célállomásnak tűnik. Az átállítási procedúra jelenleg 6-7 órát vesz igénybe, ennyivel lehetne tehát gyorsabb a „fuvar” a spanyol határon való rostokolás nélkül.

Szerző: AgrárUnió

Tags: gyümölcs, zöldség, Európa, vasút, hűtőkocsi

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo
  • stihl_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom