kukorica betakarítás

Végéhez közeledik a betakarítás – jó átlagok születtek

Az idei őszi betakarítási és vetési munkák lényegében befejeződtek. A termésátlagok jobbak, mint az elmúlt öt éves átlag, így aztán biztosított az ország ellátása, sőt, kivitelre is jut – mondta el Czerván György, a Betakarítási Koordinációs Bizottság ülése után.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár a részletekről szólva elmondta: a gazdálkodók az ilyenkor szokásos betakarítási és vetési munkáknak csaknem teljes egészében a végére értek, cukorrépánál és kukoricánál még néhány ezer hektár vár betakarításra. A legtöbb, ilyenkor magtárba kerülő gazdasági növényünkre – így a kukoricára, a napraforgóra, szójára, burgonyára és cukorrépára is - igaz, hogy az országos termésátlag a tavalyi rekordértékeket ugyan nem érte el, de az öt éves átlagot meghaladta. (A részletes adatok a mellékelt táblázatokban megtalálhatók.) A termények minősége jó, cukorrépánál a cukortartalom átlagon felüli. A gazdák jól haladnak az őszi vetésekkel is: a repce a rozs és az őszi árpa vetőmag már a földbe került, de az őszi búza és a tritikálé vetésével is végéhez közelednek a gazdák. Az időben elvetett területeken a kelés és fejlődés megfelelő.

A világ más részein meglehetősen hektikusan alakultak a termésátlagok. Az idei kukoricatermés az USA-ban, az EU-ban és még Ukrajnában is kissé elmarad a tavalyi értékektől, viszont a déli féltekén még Brazília és Argentína jól teljesíthet. Az európai terméskiesés elsősorban az Ibériai félsziget és Olaszország gyenge teljesítményének tudható be, de sajnos a közép-európai régió is hozzájárul a tavalyinál gyengébb eredményekhez. A világ összes gabonatermése idén várhatóan el fog maradni a felhasználás szintjétől, amire az utóbbi négy évben nem volt példa. Emiatt a világ gabonakészletei az előző évihez képest csökkenni fognak, aggódni azonban nem érdemes, hiszen az év végi készletek még így is viszonylag magasnak mondhatók, ami az elmúlt négy év készlethalmozódásából adódik.

A termények árait a világpiac határozza meg. A nemzetközi piaci árak búzánál és kukoricánál is emelkedtek az utóbbi hetekben, ezzel együtt is az árak jellemzően 4-8 %-kal az egy évvel ezelőtti szintek alatt állnak. A kőolaj világpiaci árának emelkedése további drágulást vetít előre. A hazai piaci árak az elmúlt néhány hétben nem változtak lényegesen. Érdemes tudni, hogy országos átlagban –a támogatásokkal kiegészítve - minden szántóföldi kultúra esetében a várható bevételek meghaladják a költségszintet, azaz a termelés jövedelmező.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a tájékoztatón megköszönte az autósok türelmét, hiszen az ilyenkor közlekedő mezőgazdasági gépek gyakorta akadályozták a forgalmat, ám ebből baleset vagy konfliktus nem adódott. Hozzátette: a gazdák alapvetően elégedettek a termények áraival, hiszen kialakulóban van egy olyan árszint, amellyel a termelők már hosszú távon biztosíthatják megélhetésüket és a gazdálkodás megfelelő feltételeit.

Forrás: FM Sajtóiroda, Fotó: pixabay.com

Tags: betakarítás, vetés, termésátlag

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 38
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • dupont
  • gepkozvetito_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom