rizsföld

Sehol sem szeretik már a földet a fiatalok

Világszerte elöregszik a gazdatársadalom, Japánban például már a 66 évet is átlépte a földművesek átlagéletkora. Gépesítéssel, automatizálással, robotizálással próbálják pótolni az ágazattól elforduló fiatalokat.

Japánban nemcsak a lakosság várható átlagéletkora növekszik, de a mezőgazdaságban dolgozó farmereké is. A fiatalok a távol-keleti szigetországban sem szívesen „túrják” a földet, amely miatt 1985 óta 60 százalékkal csökkent a gazdálkodók száma. A megmaradtak átlagéletkora 66 évre emelkedett, és ez sürgős változásért kiált. Az agráriumból élők száma tavaly 1 millió 922 ezerre esett – ez a szám első alkalommal csúszott a lélektani 2 milliós küszöb alá a japán szakminisztérium adatai szerint.

Az egyik megoldást a problémára a mezőgazdaság automatizálása jelentheti, és erre kínál most megfelelő eszközt, szolgáltatást a traktorokat, dízelmotorokat előállító Yanmar, amely a Konica Minolta céggel fogott össze. FarmEye nevű közös cégük első körben a rizstermesztők számára próbál segítséget nyújtani. Az általuk kidolgozott rendszer egyrészt egy szenzorokkal, kamerával felszerelt drónból áll, amely a levegőből analizálja a termés állapotát a levelek színe alapján. Másrészt pedig egy pilóta nélküli mini helikopterből, amelynek az a feladata, hogy műtrágyát szórjon ki a területre. Természetesen differenciáltan, attól függően többet vagy kevesebbet, hogy az adott zónáknak mire van szükségük.

Az eddigi tesztek alapján a módszer alkalmas a termésmennyiség érzékelhető növelésére, vagyis a rendszer segítségével a csökkenő számú munkaerő is képes lehet fenntartani az eddigi termelési szintet. A drónos feltérképezés egy hektárra vetített költsége körülbelül 12 ezer japán jen (28 ezer forint), és ehhez még hozzájön a műtrágyaszórás díja. A Yanmar és a Konica Minolta a rizs mellett hamarosan a búza és a szója vizsgálatára, kezelésére is kidolgozza a szisztémát.

 

Forrás: Szántóvető blog

Tags: rizs, műtrágya, drón, növénytermesztés, precíziós gazdálkodás, Japán

  • 10
  • 12
  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 38
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • benedeczki
  • gepkozvetito_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom