Széles fronton támad a Kubota: nagytraktortól az önműködő erőgépekig (+videó)

Fejlett elektronikájú nagytraktorral rukkolt elő a Kubota az Agritechnica kiállításon, amelynek egyszerűsített változata a magyar piacon is sikert arathat. Bemutatkozott egy keskeny nyomtávú széria is, illetve a nem is olyan távoli jövőt képviselő, teljesen automatizált erőgép. Az újdonságok egy részét a hazai forgalmazó Két-Kata Kft. januárban Budapestre is elhozza majd.

Az új szériás M7002 traktor volt a Kubota legnagyobb szenzációja az idei hannoveri Agritechnica kiállításon. Ez a korábbi népszerű M7001-est váltja, vagyis a 130–170 lóerős teljesítménytartományt öleli fel. Hatsebességes Powershift váltóval, valamint automata kormányzással rendelkezik, és az erőgép vezérlésére immár a munkagép is képes (egy bálázó például meg tudja állítani, amíg a kötözés zajlik), de a traktor teljes értékű táblavégi fordulót is végre tud hajtani. Az új kiegészítőkkel a Kubota versenyképesebbé válik Nyugat-Európában ebben a kategóriában, ugyanakkor a magyar piacra az M7002-es egyszerűbb felszereltségű, minimális elektronikával rendelkező változata fog majd eljutni.

Kubota  M7002

Hivatalosan Hannoverben debütált az új M5001 Narrow traktorszéria is. A négyhengeres, 95–113 LE-s motorokkal szerelt keskeny nyomtávú gép szintén egy sikeres előző sorozatot vált, megőrizve annak előnyös tulajdonságait. Kiválóan manőverezhető (a nagy hasmagasság és az 55 fokos fordulási szög révén), illetve tovább bővültek az opciós lehetőségek is. Most már terhelés alatt kapcsolható váltó is beszerelhető a modellekbe, az irányváltó elektronikus vezérlésű lett, a motor pedig Common Rail befecskendezésű.

A Kubota nagy feltűnést keltett az Agri Robo SL60A jelzésű, teljesen automata traktorával is, amelyet Európában egyelőre nem forgalmaznak, de Japánban már szériagyártásba került. A távol-keleti szigetország mezőgazdaságában különösen égető probléma a munkaerőhiány, ez a gép tehát erre kínál megoldást. A benne lévő technológia egyszerűen átültethető akár a legnagyobb M7-es szériájú erőgépekbe is.

A Kubota magyarországi forgalmazója, a dányi Két-Kata Kft. az újdonságok egy részét a januári budapesti AGROmashEXPO kiállításra is elhozza. Látható lesz az M5001 Narrow traktor, illetve mellette ipari fűnyírókat, kompakt traktorokat, az M7001-es erőgép magyar piacra szánt változatát, az M5091-es alig egy éve debütált modelljét, valamint a 104–143 lóerős MGX III sorozatot is bemutatják a standon.



Szerző: AgrárUnió

Tags: traktor, Kubota, Agritechnica, fűnyíró, Két-Kata Kft.

  • 15
  • 29
  • 33
  • 35
  • 38
  • 39
  • 4
  • 40
  • 5
  • LAT-logo
  • amazone
  • benedeczki
  • cont-eco
  • dupont
  • gepkozvetito_logo

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom