Napi egy millió liter – A tejágazat kulcskérdései kvóta előtt és kvóta után

A debreceni, évek óta bizonytalan helyzetben lévő tejüzem megvásárlásával került a hírekbe a közelmúltban az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. Az itthon a nyerstej-feldolgozásban piacvezető cég komoly fejlesztések előtt állt, és ezekkel már nem csak a hazai pozícióit akarja tovább erősíteni, hanem az exportban is a jelenleginél lényegesen komolyabb tervei vannak.

40 év alatt – Ha fiatal, ha gazda, ha tanyán él és technikus – esélyek 2015-ben

Az sem elképzelhetetlen a szakemberek szerint, hogy a maximum ponthatár akár 85%-át is el kell érniük azoknak a fiatal gazdáknak, akik nyerni szeretnének a frissen kiírt pályázaton. A 10 milliárd forintos keretre óriási túljelentkezés várható, a beadási határidő pedig igen szoros: június 1-jéig minden papírt be kell szerezni.

Szabad csirkék

A szabadtartásos csirkenevelést tulajdonképpen ökotartásnak is nevezhetjük. 
Ez nemcsak a tartás módjában, hanem az alkalmazott fajtákban és a felhasznált 
takarmányok összeállításában is jelentősen eltér a brojler csirke nevelésétől. 
Hogy pontosan mi a különbség és milyen jövőjük van az úgynevezett „boldog, 
tanyasi csirkéknek”, arról az évente csaknem 40 millió szárnyast feldolgozó 
Master Good cégcsoport ügyvezetőjét, Bárány Lászlót kérdeztük.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom