Visszatekintés, avagy növényvédelmi kihívások 2020 – Őszi kalászosok

Az állományokat járva szinte minden fontosabb kórokozóval találkozhattunk, így a gabonalisztharmattal, a sárgarozsdával, a hálózatos levélfoltossággal, az árpa törperozsdájával vagy 
a szeptóriás levélfoltossággal.

Vízhiány a talajokban



A 2019. évi vetések jól sikerültek, az őszi búzák és árpák szépen fejlődtek, jól teleltek, így bizakodva szemlélhettük őket a vegetációs időszak elején. A kifejezetten jó tőállományok, a sok sarjhajtás mind azt ígérte, akár még rekordközeli termésünk is lehet. Ezek a reményeink azonban a tavasszal kibontakozó tartós és súlyos vízhiánnyal rövid idő alatt szerte is foszlottak. A növények növekedése lelassult, szinte le is állt, a sarjhajtások tömegesen száradtak le, és szerte az országban alakultak ki a vízhiánnyal összefüggő tünetek, sárguló, barnuló, elhalásokkal borított levélzet (1. kép) formájában.

1. Vízhiány miatt kialakuló élettani tünetek

Kialakultak azok a ritka állományok, amelyekben a sorok még a betakarításkor is jól láthatók voltak. A hosszan tartó csapadékmentes időjárás miatt a növények „felsültek”, jelentős levélvesztést szenvedtek el, az alsó levelek leszáradtak (2. kép).

2. A tartós csapadékhiány miatt az alsó levelek leszáradtak 

Elhalt kalászok

A talajokban fennálló vízhiány a későbbiekben sem mérséklődött, ami a kalászok fejlődésére is kihatással volt, helyenként tömegesen, táblaszinten (3. kép) figyelhettük meg azok részleges kifehéredését, elhalását (4. kép).

3. Táblaszinten kialakuló, vízhiány miatti kalászelhalás

4. Magot már nem nevelő, elhalt, kivilágosodott 
kalászrészek

Szerencsére ez inkább csak a kifejezetten rossz vízgazdálkodású, laza szerkezetű talajokon volt igaz, amit 

a későbbiekben megérkező csapadék miatt szépen kitelő szemek részben kompenzálni tudtak, így a termés mennyisége végül többnyire az elfogadható szint körül alakult.

A tél még mást ígért

A kellően csapadékos őszi időszak, az enyhe téli időjárás lehetővé tette az őszi kalászosokat betegítő gombabetegségeknek, hogy jó állapotban vészeljék át a telet, ugrásra, fertőzésre készen várva a tavaszi indulást. Az állományokat járva szinte minden fontosabb kórokozóval találkozhattunk, így a ga­bonalisztharmattal (5. kép, Blumeria graminis), a sárgarozsdával (Puccinia striiformis), a hálózatos levélfoltossággal (6. kép, Pyreno­phora teres), az árpa törperozsdájával (Puccinia hordei) vagy 
a szeptóriás levélfoltossággal (Septoria tritici). Annak, hogy ezek közül egyetlen kórokozó sem tudott berobbanni, ugyancsak 
a ko­­rábban már említett extrém száraz tavaszi időszak volt az oka.

5. A gabonalisztharmat tünetei egész télen láthatók voltak az állományokban 

6. Hálózatos levélfoltosság tünetei

A rovarkártétel ezúttal alig volt

Az őszi kalászosok messze nem tartoznak a rovarkártevők által veszélyeztetett növénykultúrák közé, de a tavalyi év még a megszokottnál is kisebb kártételt hozott. A vetésfehérítő, a vörösnyakú árpabogár (7. kép, Oulema melanopus) kártételével kisebb-nagyobb foltokban lehetett találkozni ugyan, de az okozott kár mérsékelt maradt. A szipolyfajok közül a leginkább a széles szipoly (Anisoplia lata) kártételére lehet számítani, de 
a tavalyi évben például a Dél-Alföldön kifejezetten kevés helyen voltak láthatóak. Az őszi búzában kárt okozó poloskafajok 
az elmúlt két évben látványosan eltűntek, elvétve lehetett csak találni belőlük, kártételükre egyáltalán nem volt példa.

7. Vetésfehérítő lárvák és kártételük

A kalászfuzáriózis pedig elmaradt

Talán a leginkább meglepő tapasztalat az előző évben az volt, hogy a csapadékos és hűvös június és július ellenére alig lehetett fuzáriummal fertőzött kalászokat, kalászrészeket (8. kép) találni az őszibúza-táblákon. Ez annak volt köszönhető, hogy az állományok már túl voltak a virágzáson és a terméskötődés időszakán, amikor a Medárd utáni esők beköszöntöttek. Ennyin múlott csupán, hogy elkerültük a 2019-ben már megtapasztalt, toxinszennyezéssel súlyosan terhelt tételek betakarítását.

8. Kalászfuzáriózissal fertőzött kalászka 

Visszatekintve a 2020-as esztendőre, elmondhatjuk, hogy korántsem a növényvédelmi problémák voltak a meghatározóak az őszi kalászosok termesztésében, hanem a kora tavaszi aszályos időszak, amely végül meghatározta a termés alakulását, valamint a csapadékos nyár, amely viszont a betakarítást nehezítette meg.

A 2020. évi tapasztalatokkal foglalkozó sorozatunk következő részében a napraforgó kerül terítékre.

Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio

Szerző: AgrárUnió