
Fenntarthatóság és jövedelmezőség – Valóban ellentmondás?
Növénytermesztés - 2022.10.22
Megfelelő technológiák, innovatív megoldások használatával akár 70 százalékot is meghaladó növényvédőszer-megtakarítást lehet elérni, ami a jelenlegi árak mellett jelentős előny. A kecsegtető ajánlat részleteit a BASF idei Fenntarthatósági Konferenciáján lehetett megtudni, amelyet szeptember 7-én tartottak Gödöllőn. Az érintett kormányzati és iparági szereplőkkel folytatott nyílt párbeszéd során igyekeztek feltárni a magyar mezőgazdaság előtt álló kihívásokat és lehetőségeket.
A Zöld Megállapodás egyik meghatározó pillérét jelentő Termőföldtől az asztalig stratégiában az Európai Bizottság egyértelműen nagyobb célokat tűz ki a fenntartható mezőgazdaságot érintően. Ennek nyomán változnak a növényvédő szerek használatára vonatkozó szabályozások is az EU-n belül. A BASF-nél úgy gondolják, a kihívásra adandó egyik válasz az, ha a fenntarthatóság és a termelékenység nem zárja ki egymást. Amikor a magas hozam és az inputok optimális felhasználása egyensúlyban van, a BASF-nél ezt „jobb hozam”-nak nevezik. A konferencia keretében partnereikkel közösen azt mutatták be, hogyan is működhet ez a valóságban, a mindennapi termelés során.
Új utakon: előbb biztonságos, aztán hatékony
Az Európai Unió egyre szűkíti az alkalmazható növényvédő szerek és a műtrágyák körét, ami folyamatosan újabb és újabb nehézségek elé állítja a gyártókat. A BASF-et ez a helyzet innovációra sarkallja, és ma már számos olyan növényvédelmi és digitális megoldást kínálnak, melyek segítségével mindkét cél egyszerre teljesíthető.
A vállalat évente több mint 900 millió eurót költ kutatásra és innovációfejlesztésre azért, hogy ezzel is alakítsa a mezőgazdaság jövőjét. A biológia mellett a termék hatékonysága, a növényvédő szerek környezet- és éghajlatbarát lábnyoma is egyre fontosabb lesz a jövőben. A múltban a növényvédő szerek fejlesztése során a hatékonyság és a globális alkalmazhatóság volt a középpontban. Néhány évvel ezelőtt kutatásaikat átszervezték, és ma már a potenciális új hatóanyagokat és termékformulációkat először a világ legszigorúbb engedélyezési kritériumai alapján tesztelik, és csak azután nézik a különböző kultúrákban elérhető hatékonyságot. Ez olyan növényvédő szerek kínálatát eredményezi, amelyek felhasználása kevesebb vagy szinte semmilyen korlátozással nem jár, ugyanakkor sokkal jobban igazodnak az egyes növényekhez és hatékonyabbak az egyes régiókban. Ez azt jelenti, hogy a termékek száma nő, mivel az alkalmazás sokkal specifikusabb.
A potenciális új hatóanyagokat és termékformulációkat először a világ legszigorúbb engedélyezési kritériumai alapján tesztelik, és csak azután nézik a különböző kultúrákban elérhető hatékonyságot.
Tápanyag-kijuttatás szükség szerint
Hajnal Gábor, a BASF Agrodivíziójának marketingvezetője a konferencián azokat a BASF-megoldásokat ismertette, melyekkel a fenntarthatóság és a jövedelmezőség egyszerre javul.
Szóba került a kevesebb víz- és üzemanyag felhasználása, illetve a jobb nitrogénhasznosulás kérdésköre is. A megváltozott műtrágyaárak mellett ugyanis még fontosabb a kijuttatott nitrogén nagyobb arányú hasznosulása. Megtudhattuk azt is, hogy a fenntartható tápanyag-utánpótlást a terület sajátosságainak figyelembevételével, a korlátozó tényezők ismeretében, a meddő foltok kizárásával lehet jól végezni. A fenntartható tápanyag-utánpótlás fontos eleme, hogy azt az állomány igényei szerint végezzük a hatékony hasznosulás érdekében, csökkentsük a kimosódás kockázatát. Ha csak oda és annyi tápanyag kerül, mint amennyi szükséges, azzal kisebb környezetterhelést és magasabb profitot lehet elérni.
A fenntartható növényvédelem csak pontos előrejelzés, például meteorológiai adatok alapján, biológiai modellek segítségével, a károsítók megfigyelésével, a legoptimálisabb időpontban és az indokolatlan kezelések mellőzésével érhető el.
Digitális megoldások a célzott hatásért
Az újabb uniós előírások valószínűleg drágítják az előállítási folyamatot, és ezt nem olyan egyszerű egy profitorientált vállalkozás esetében összeegyeztetni a fenntarthatósági vállalásokkal. A BASF már régóta kitűzött olyan fenntarthatósági célokat, amelyek a „Termőföldtől az asztalig” stratégiában valósulhatnak meg. E stratégia keretei között olyan innovációkra helyezik a hangsúlyt, amelyek célja a gazdálkodók támogatása a nagyobb termelékenység elérésében, de egyben cél az éghajlat és a környezet védelme is. Ide tartoznak az új alkalmazások is, mint például a digitális megoldások (például okos permetezőgépek) vagy az új nemesítési technológiák. A BASF-nél a jövőben olyan új üzleti modellekkel is szeretnének ennek keretében foglalkozni, mint a szén-dioxid-gazdálkodás és a tanúsítványok kereskedelme, hiszen ezek is a gazdák pénzügyi támogatását szolgálják a rájuk rótt társadalmi feladatok ellátásában, például a biológiai sokféleség védelmében.
Mindezek mellett egyéb fejlesztésekkel is segítik a felhasználókat a növényvédő készítmények okszerű és hatékony felhasználásában. A szőlő- és gyümölcstermelőknek kínálják például a Defenso szőlő- és almabetegség-előrejelző rendszert, míg a szántóföldön a xarvio® FIELD MANAGER megoldásával biztosítható az optimális tápanyag-kijuttatás és növényvédelem. Ez utóbbira jó példa a digitalizáció növényvédelemben történő alkalmazása, illetve a SmartSprayer okospermetező, melynek segítségével csak ott történik meg a gyomirtás, ahol szükséges.
SmartSprayer: felismeri és elpusztítja a gyomokat
A konferencián Méhn Gábor, a SmartSprayer stratégiai vezetője ismertette annak a programnak a tanulságait, amely keretében 6 partnergazdaságban, több mint 500 hektár kísérleti területen és 1000 hektár üzemi kezelése során 98 százalékos pontossággal a termőföld azon részein gyomirtottak, ahol szükség volt rá. Miért kezeljük a területet, ha csak pár foltban szükséges? – tette fel a kérdést az előadó. Jogosan, hiszen a rendszer használatával a kísérletben 71 százalékos növényvédőszer-megtakarítást lehet elérni: az 1500 literből 1065 liter a tartályban maradt, nem használták fel.
6 partnergazdaságban, több mint 500 hektár kísérleti területen és 1000 hektár üzemi kezelése során 98 százalékos pontossággal a termőföld azon részein gyomirtottak, ahol szükség volt rá.
Az okospermetező-megoldás nagy előnye, hogy nemcsak gyomokra, de költséghatékonyságra tekintettel is lehetőség van a helyes egyensúly beállítására, az érzékenységi szint kiválasztásával. A fejlesztésnek köszönhetően a legoptimálisabb gyomirtási stratégiát hajthatjuk végre a kezelések száma, a várható kezelési időpont és az engedélyokirat tekintetében. Szer és dózis kapcsán is táblára szabott, független ajánlást kapunk, illetve négyzetméterszintű adatokhoz jutunk minden SmartSprayerrel kezelt táblán: a gyomosodási és kijuttatási térkép mellett információval rendelkezünk a kultúrnövény fejlettségéről, fejlődéséről is.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: növénytermesztés, BASF, növényvédelem, növényvédő szer, konferencia
Előttünk az egész november, műtrágyázásra fel! – Őszi ...

AGROmashEXPO 2024. január 24-27. Részletes ismertető

Végkiárusítással egybekötött Black Friday Genezis Műtrágya ...

Jövő évi vetési tervek – életbe lépő új vetésváltási és ...

Részleges teljesítés után is fizethető támogatás az ...

Trágyaszórók a Fliegltől: megrakva minden földi jóval

Traktor útmutató: a legkedveltebb traktormárkák ...

Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

Szója: egy lehetséges kiút – Karintia Szója Szakmai Napok

Hírek, információk a szántóföldről - Állítások és tények a mezei ...