A napraforgó gombabetegségei – Az időjárás határozza meg, melyik kórokozó válik dominánssá az állományokban

A jól ismert vízkedvelők

A napraforgó szárát és a tényérját több kórokozó is fertőzheti, felsorolni is sok, olyan sokat tartunk számon. Ezek között találunk kifejezetten nagy károkozásra képes, ezért veszélyes gombabetegségeket is.

Ilyen a fehérpenészes szár- és tányérrothadás, amely a növény összes föld feletti részét képes megfertőzni, a szárat ugyanúgy, mint a tányért. A talajból kiinduló primer fertőzés következménye növényelhalás (1. kép),

1. kép: Fehérpenészes fertőzés miatt lankadó növények

míg másodlagos fertőzése a szárközépi rész és tányér (2. kép) megbetegedését okozza.

2. kép: Fehérpenészes tányérrothadás miatt széteső napraforgótányér

Hűvös és csapadékos évjáratokban tömeges megbetegedést, jelentős terméskiesését okozhat. Azonban jelentősége még annak ellenére is csökken, hogy a vetésforgó szűkülésével a talajban nő szaporítóképleteinek, szkleróciumainak mennyisége. Háttérbe szorulása természetesen nem azt jelenti, hogy a kórokozó számára kedvező viszonyok között ne okozhatna tömeges megbetegedést, azonban az általában száraz és meleg nyári időjárás miatt egyre ritkábban fordul elő járványszerű fellépése.

A tányért fertőző másik, fontos megbetegedésként számon tartott kórokozó a szürkepenészes szár- és tányérrothadás. Ez a gomba is képes arra, hogy a növény összes föld feletti részét megbetegítse, azonban a legnagyobb terméskiesést a tányér megfertőzésével (3. kép) okozza.

3. kép: Szürkepenészes tányérrothadás tünetei a napraforgótányéron

Bár ebben az esetben is a hűvös és nedves körülmények a kedvezőek fertőzése szempontjából, e megbetegedés háttérbe szorulása nem annyira egyértelmű, mint amit a fehérpenész esetében látunk. Gyakorlatilag minden évben jelen van a napraforgó-állományokban, károkozásának mértéke csak az időjárási körülmények alakulásától függ.

Rátérve a szár megbetegedéseire, a diaportés szárfoltosság és korhadás kórokozóját (4. kép) kell kiemelnünk, mint amelyik a legnagyobb károkozásra képes.

4. kép: Diaportés szárfoltosság tünete a száron

Egy-két évtizeddel ezelőtt a napraforgó gombabetegségek elleni védelme még erre a gombabetegségre fókuszált, azonban mára szinte teljesen eltűnt. Ennek oka ugyancsak az időjárási viszonyok alakulásában keresendő, a száraz és meleg körülmények nem kedveznek terjedésének. Azonban elegendő egy hűvösebb és csapadékosabb időszak, mint amilyen 2021 májusa is volt, és azonnal megjelent az állományokban, igaz, szerencsére nem öltött járványos jelleget.

A szárat betegítő kórokozók között a legismertebbek a „szárfoltbetegségek” (5. kép), amelynek okozói a fómás és az alternáriás szárfoltosság lehetnek.

5. kép: Napraforgó szárfoltosságának jellegzetes tünetei

Tüneteiket nagyon gyakran, akár tömegesen találhatjuk meg a napraforgó-állományokban, ugyanis mérsékeltebb nedvességigényük miatt évről évre megjelennek. Azonban az olyan meleg és száraz nyarakon, mint amilyen a 2021. évi is volt, fertőzésük mértéke csökken. Ezért fordulhatott elő, hogy a tavalyi évben lényegesen kevesebb szárfoltot láthattunk a növényeken.

A napraforgó megbetegedései között a kisebb károkozásra képesek között tartjuk számon a napraforgórozsdát és a napraforgó-lisztharmatot, amelyek lombozaton kialakuló tünetei általában a vegetációs időszak végén jelennek meg. Terjedésüknek, járványszerű fellépésüknek a többnyire száraz és meleg nyári időjárás szab gátat.

Ugyancsak ritkán, a kifejezetten hűvös és csapadékos körülmények nyomán jelenik meg a napraforgó-peronoszpóra. Visszaemlékezve a tavalyi évre, az ilyen viszonyokat hozó májusi időjárást követően kiemelkedően sok napraforgónövényt láthattunk országszerte, amelyek e kórokozó primer fertőzésének tüneteit mutatták (6. kép). Az ilyen évjáratoktól eltekintve azonban kifejezetten ritkán alakul ki nagyobb fertőzés és gazdasági kár e megbetegedés esetében.

6. kép: Napraforgó-peronoszpóra mással össze nem keverhető tünetei

Az időjárási körülmények változása átrendezi a fontossági sorrendet a napraforgó gombabetegségei között.

A feltörekvő melegkedvelők

A felsorolt gombabetegségek mindegyike esetében szükség van arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig tartó vízborítás alakuljon ki a növény felületén. Ez származhat csapadékból, fokozott reggeli harmatképződésből is, de kedvező viszonyok alakulhatnak ki számukra akár egy túlságosan besűrített vagy erősen gyomos állományban is, amely nehezen szárad fel, így biztosítva a megfelelő feltételeket. Azonban vannak olyan kórokozók, amelyek a meleg, sőt forró körülményeket kedvelik, miközben nem igénylik jelentősebb nedvesség jelenlétét.

Ezek közül a megbetegedések közül a leggyakrabban a hamuszürke szárkorhadás kórokozójával találkozhatunk. Meleg, száraz, aszályos nyarakon gyakran tűnnek fel a napraforgótáblákban foltszerűen mutatkozó hervadó, lankadó növények, amelyek e tünetek megjelenése után nagyon gyorsan teljesen elszáradnak (7. kép).

7. kép: A tömeges növényszáradás a hamuszürke szárkorhadás fertőzésére utal

Első megjelenésük minden esetben a gyorsabban felmelegedő, lazább szerkezetű, éppen emiatt rosszabb vízgazdálkodású táblarészeken tapasztalható, ezért a tüneteket hajlamosak vagyunk egyszerű aszálytünetként kezelni, miközben már a kórokozó károsítását látjuk. Ilyenkor a tünetes szárak megvágásával könnyen meggyőződhetünk arról, hogy valóban a hamuszürke szárkorhadással van-e dolgunk. Amennyiben a szár talaj feletti részét megvágva a bélszövetben apró, fekete, a mákszemnél is kisebb pontocskákat látunk (8. kép), akkor egyértelműen e gombabetegség hatására pusztult el a növény, azok ugyanis annak mikroszkleróciumai.

8. kép: A hamuszürke szárkorhadás jellegzetes tünetei a bélszövetben

Sajnos érdemi védekezés lehetőségünk, amivel károsítását megelőzhetnénk, nincs. A máshol eredményesen alkalmazható vetésváltás itt nem segít, rendkívül sok tápnövénye van a kórokozónak, a számtalan gyomnövényen túl többek között a kukorica, a szója, valamint a cukorrépa is. A gombaölő szeres védekezéseknek komolyabb hatásuk nincs a megbetegedésre, így csak az elvetett hibrid ellenálló képességében bízhatunk.

A hamuszürke szárkorhadás a napraforgó leggyakoribb és legveszélyesebb kórokozójává vált.

Hasonlóan melegkedvelő kórokozó a napraforgó rizópuszos tányérrothadása, amely olyannyira igényli a magas hőmérsékletet, hogy sok esetben a hőségnapokat követően jelennek meg tünetei a növényeken. Bár több rizópuszfaj is betegítheti a napraforgót, tüneteik azonosak, a tányéron, a felső levélnyeleken, valamint a levelek és a szár ízesülésénél kialakuló barna, sok esetben feketére váltó foltok, amelyekből nagy mennyiségű, habos „pamacsokat” képző, enyhén alkoholos illatú váladék távozik (9. kép).

9. kép: Rizópuszos tányérrothadás tünetei a tányéron és a levélnyélen

A betegség hatására a tányér részben vagy egészen elhal, barna színű lesz, jellegzetesen keményre szárad, szinte pattanva törik, felszínén a szürkepenészes tányérrothadáshoz hasonló szürke penészgyep jelenhet meg. A kórokozók a növényeket többnyire sérüléseken keresztül fertőzik meg, amt egyaránt okozhatnak mechanikai hatások, többnyire jégverés, vagy rovarkártétel. A fertőzés mértékét részben a rovarkártevők elleni védekezéssel, részben pedig a gombaölő készítményekkel végzett tányérvédelmi kezelésekkel mérsékelhetjük.

A napraforgót számos gombabetegség támadhatja meg, azt azonban az évjárati hatások alakítják, hogy végül mely kórokozó lesz a meghatározó és milyen mértékű kár következik be. Egy azonban biztos, állományunk védelme érdekében figyelnünk kell a napraforgótáblákon történteket, és szükség esetén be kell avatkoznunk, hogy a terméskiesést elkerüljük.

Szerző: AgrárUnió