
CSEBER a vederben
Növénytermesztés - 2018.06.27
Túl sok a lombtrágyás göngyöleg, keresik a megoldást Beszélő nevet választottak az alapítók, amikor a növényvédő szerrel szennyezett göngyölegek gyűjtésére és ártalmatlanítására-hasznosítására alakult nonprofit szervezetüknek a CSEBER nevet adták. A mozaikszó utal a tevékenységre, csomagolásbegyűjtési rendszerre.
Most azonban úgy tűnik, a CSEBER került „cseberből vederbe” a megnövekedett számú göngyölegek miatt. Fenyvesi Ritával, a cég ügyvezetőjével beszélgettünk.
Fenyvesi Rita ügyvezető, CSEBER Nonprofit Kft.
„A CSEBER tulajdonosai mindig is szem előtt tartották, hogy megkönnyítsék a feleslegessé vált göngyölegek biztonságos leadását. Az elmúlt tizenöt évben gyűjtőhelyeink arra törekedtek, hogy maradéktalanul átvegyék azt, amit a termelők visszahoznak, azonban a közelmúlt trendjei az üres göngyölegekkel kapcsolatosan is megjelentek. Ez azt jelenti, hogy míg régebben csak kismértékben voltak jelen a lombtrágyás göngyölegek, addig mára a mennyiségük komoly mértékben megemelkedett. Ezt a dömpinget a növényvédőszer-gyártó és csávázottvetőmag-előállító cégek már nem tudják tovább finanszírozni – vázolta a kialakult problémát az ügyvezető. – A CSEBER egy kicsit olyan, mint egy nagy tengerjáró hajó, ami rendíthetetlenül megy előre a tengeren, ám nagyon vigyáznunk kell, hogy a hajót ne terheljük túl, ne pakoljuk meg túlságosan a fedélzetét. A maximális biztonságra kell törekednünk.” Kérdésünkre, hogy milyen módon kezelik a helyzetet, Fenyvesi Rita elmondta, megkérték a gyűjtőhelyeiket, hogy próbálják meg kiszűrni a visszaérkező göngyölegek közül a lombtrágyás kannákat, de sajnos tudják, hogy ez némely esetekben szinte lehetetlen vállalkozást jelent.
Rendeletmódosítás első körben
„Nem a termelőket kívánjuk kellemetlen helyzetbe hozni, csak szeretnénk »rendet tenni« a visszagyűjtés területén. Sajnos minden rendrakás egy kellemetlen állapot, de ezen túl kell esnünk ahhoz, hogy igazán fenntartható rendszert biztosíthassunk a gazdálkodók részére.” Mint az várható volt, a termelők visszajelzéseinek köszönhetően erőteljesen megmozdult a „lombtrágyás csapat”, akik komoly összefogással és nagy elszántsággal kívánnak megoldást találni a visszagyűjtés jelenlegi problémáira.
Jó hír, tudtuk meg az ügyvezető asz-szonytól, hogy június végéig hivatalosan is megalakul a Lotesz, a Lombtrágyák és Termésnövelő Anyagok Gyártóinak és Forgalmazóinak Magyarországi Szövetsége. „A szövetség megalakulása után elsődlegesen a göngyölegek átvételének, gyűjtésének és hasznosításának a feltételeit kívánják megteremteni. Első lépésként a csomagolóanyagokról szóló 442/2012. (XII.29) Korm. rendelet módosításával szeretnék kibővíteni a közvetítő szervezetre átruházható hulladékok körét oly módon, hogy a »termésnövelő anyagok« hasonló körbe kerülhessenek, mint a növényvédő szerek. Az European Crop Protection Assication (ECPA) »Container Managemenet Systems« munkacsoportja a növényvédő szerrel szennyezett göngyölegek visszagyűjtésével foglalkozó szervezeteket tömöríti. Áprilisban Bukarestben tartott a munkacsoport háromnapos munkaértekezletet, és ott elhangzott, hogy a folyékony lombtrágyás göngyölegeket együtt gyűjtik a növényvédő szeres göngyölegekkel. Beszéltem mind a német (RIGK), mind a francia (ADIVALOR) képviselőkkel, és megerősítettek abban, hogy nem lehet hatékonyan szétválogatni ezeket a göngyölegeket és nem tartják járható útnak a teljesen elkülönített gyűjtést – hiszen maguk a termelők sem elkülönítve használják ezeket a készítményeket” – foglalta össze a jelenlegi helyzetet Fenyvesi Rita.
Csak összefogással lehetséges
„Szeretnénk, ha a jövő évre sikerülne megteremteni a jogszabályi hátterét an--nak, hogy a növényvédő szerek mellett a lombtrágyás göngyölegeket is jogosult legyen a CSEBER a gyűjtőhelyein átvenni, gyűjteni és kezeltetni, és jogosult legyen szolgáltatási díj, illetve hasznosítási díj begyűjtésére a kibocsátóktól. Ehhez összefogásra van szükség mind a termelők, mind a gyártók, fogalmazók, gyűjtőhelyek, szakmai szervezetek, döntéshozók és a jogalkotó részéről.” Az ügyvezető asszony a beszélgetés befejezéseképpen megfogalmazta, hogy a szervezet tizenöt éves fennállásának legszebb megünneplése az lenne, ha eleget tudnánk tenni a termelők óhajának és megoldást nyújthatnának a lombtrágyás göngyölegek kibocsátóinak.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: CSEBER Nonprofit Kft., göngyöleg
RSzKF-vírus: biztos, hogy meg kell semmisíteni a teljes ...

Akár 1 milliárd forint támogatás! – Megjelent a ...

Barkók a kapásokban – Előfordulásuk, fajtáik, kárképeik, ...

Lássuk, mi történik azután, ha száj- és körömfájás tüneteit ...

Optimális gombaölőszer-választás a kalászosnövények kora ...

Dr. Békési Pál kiemelkedő munkássága és életútja

Baktériumos talajoltás lépésről lépésre: Mit érdemes tudni?

Pulsar® Plus-os gyomirtás mesterfogásai

Bizonytalan időre halasztják a 32. Alföldi Állattenyésztési és ...

Tovább csökkent a mezőgazdaságigép-forgalom