Patikamérlegen a műtrágyák: a legkisebb számít a legjobban

Talajjal foglalkozó cikksorozatunk második részében Dr. Pepó Péterrel, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Tanszékének egyetemi tanárával, tanszékvezetőjével a műtrágya felhasználásáról, annak múltjáról, jelenéről és alkalmazásának kívánalmairól beszélgettünk.

Mint ismeretes, a talaj tápanyagkészlete az intenzív művelés miatt folyamatosan csökken. A legjobb talajtípusoknál is előbb-utóbb eljön egy pont, amikor a könnyen felvehető, a növények számára hozzáférhető tápanyagok elfogynak, vagy mértékük annyira lecsökken, hogy nem hasznosíthatók. Nyilvánvalóan a növények gyökérzete közötti különbség is meghatározó, de a lényeg, hogy ez megtörténik, és szembesülnünk kell azzal, hogy a növények tápanyagfelvétele korlátokba ütközik, így azt valamiképpen orvosolni kell. Mindez történhet számos módon, ha egyszerűsíteni szeretnénk, akkor szerves vagy szervetlen anyagok visszajuttatásával. A szerves anyagok, mint például az istállótrágya, tökéletes választás lenne, csak az a gond, hogy közel sincs belőlük elegendő. Amíg az ötvenes-hatvanas évek fordulóján 24 millió tonna istállótrágya állt a gazdálkodók rendelkezésére, addig ma az állatállomány visszaesése miatt ez a mennyiség 4 millió tonnára korlátozódott. Tehát jó lenne istállótrágyával, szerves trágyával vagy zöldtrágyával javítani a hazai talajok minőségét, de nem áll annyi a rendelkezésünkre, hogy a növények által elvont tápanyagot ezen a módon pótoljuk. Gyakorlatilag egyetlen megoldás maradt, ez pedig a műtrágyák észszerű, racionális felhasználása.

Szerző: AgrárUnió