A szűkülő vetésforgó veszélyei – Óvatosság, gondosság az éghajlatváltozás következtében

Hazánk éghajlatának változása ma már tényként kezelhető, és bár a hosszú távú előrejelzési modellekben vannak különbségek, a tendencia mind szárazabb, melegebb, időjárási szélsőségekben bővelkedő jövőt mutat. A csapadékhiány és a gyakran ehhez párosuló extrém meleg periódusok máris változásokat kényszerítettek ki szántóföldi növénytermesztésünkben. Az ország legszárazabb területein, ami alatt szinte a teljes Alföldet érthetjük, az egyes növényekhez kapcsolódó, mára már vállalhatatlan termesztési kockázatok a vetésforgó beszűküléséhez vezettek.

A csapadék eloszlása miatt – ami nem ideális, de a tavaszi-nyári időszaknál még mindig kedvezőbb őszi-téli csapadékhullást jelent – előtérbe került az őszi kalászosok termesztése. Ezek vetésterülete érzékelhetően növekszik, miközben másik őszi kultúránk, az őszi káposztarepce az öntözési lehetőséggel nem rendelkező területeken szinte kiszorul a vetésszerkezetből.

A száraz körzetekben felértékelődik a napraforgó szerepe a vetésforgóban. E szívós növényünk nagy tömegű, mélyre hatoló gyökérzetével jól hasznosítja a talaj akár csekély nedvességtartalmát is, hormonális szabályzórendszerének köszönhetően pedig sikeresen alkalmazkodik a kedvezőtlen körülményekhez. Ezeknek köszönhetően elfogadható termésbiztonságot nyújt, bár tény, hogy az elmúlt évek némelyikének időjárása komolyan károsította e kultúrát is.

Hirdetés

A fentiekben részletezett körülmények hatására a csapadékban szegény termőtájakon egyre gyakrabban kerül őszi kalászos elvetésre, ami egy adott területen akár tartós monokultúra is lehet, illetve egyre gyakoribb, amikor őszi kalászos kultúra és napraforgó váltja egymást. Ennek növényvédelmi szempontból több veszélye is lehet!

A beszűkülő vetésforgó olyan növényvédelmi problémákat okozhat, amelyek kezelésére fel kell készülnünk.

A kalászos monokultúra veszélyei

Amennyiben egy területen több éven át kalászos gabonát termelünk, az gyakorlatilag a növényvédelem minden egyes területén gondot okoz. Sőt, ehhez nem is szükséges monokultúrás termesztés, már a vetésforgóban gyakran ugyanoda visszakerülő őszi kalászos is problémát jelenthet.

Ennek lehetünk már jelenleg is tanúi a gyomnövények esetében: egyre nagyobb gondot okoznak az ősszel kelő és áttelelő egy- és kétszikű gyomok. Példaként az egyszikűek közül a nagy széltippant, a parlagi ecsetpázsitot, kétszikűek közül pedig a veronika-, a szarkaláb-, az árvacsalán- és árvácskafajokat, valamint a tyúkhúrt említhetjük. Ezek a gyomnövények együtt kelnek és fejlődnek a kultúrnövénnyel, már a kezdetektől versenyeznek azzal a vízért és a tápanyagokért. Az általuk jelentett korai – őszi és téli – konkurencia miatt a kultúrnövény vontatottan fejlődik, bokrosodása kárt szenvedhet, a tavaszra kialakuló komoly állományuk pedig a szárbaindulás minőségét ronthatja. Mindez a kalászt hozó hajtások számára, az azokban fejlődő szemekre, így a termés mennyiségére is komoly hatással van. Ezen túl természetesen a minőségre is. E gyomfajok felszaporodását más tényezők is segítik, ilyen a kései gyomirtás, amellyel megvárjuk a területen lévő mezei acatot és az esetleges napraforgó árvakelést. Azonban ez a beavatkozás a korábbiakban említett kétszikű gyomok nagy részénél (például veronikafélék, tyúkhúr stb.) már nem lesz hatással a magképzésre. Ugyanis ahhoz túlságosan késői, így csírázóképes magok tömegével nő a talaj gyommagkészlete, amely a nedvességmegőrzés érdekében minimális talajbolygatással, forgatás nélkül végzett talajművelés miatt a talaj felső rétegeiben koncentrálódik. Ennek köszönhetően sok mag kerül csírázási pozícióba a talaj felső 0,5-1 cm-es rétegében, ezért tömeges kelésük indul meg az első őszi esőket követően (1. kép).

1. kép:  Veronikák tömeges és egyöntetű kelése

A monokultúra több gombabetegség esetében is növeli az állományban kialakuló fertőzésük kockázatát. Azok értendők ez alatt, amelyeknél az adott évi fertőzés az előző évi fertőzött szármaradványokról indul el. Ezek faji szempontból eltérőek lehetnek az árpa és a búza esetében, de közéjük tartozik több fontos levélbetegség is és a kalászfertőző fuzáriumfajokat is közöttük említhetjük. Ha például a forgatás nélküli talajművelés miatt nagy tömegben marad a talajfelszínen fertőzött szármaradvány, az a konkrét terület növényállományára is közvetlen veszélyt jelent, de a fertőzőanyag szél általi terjedése miatt sok esetben a környező területekére is. Hiszen csupán a körülményeknek kell kedvezővé válniuk, a kórokozók ott vannak ugrásra készen. A kórokozók – gombák és vírusok – szempontjából veszélyforrásnak tekinthetjük a gondozatlan, árvakeléssel borított tarlókat is (2. kép). Könnyű belátni, hogy minél több kalászos gabonát termesztenek egy körzetben, annál biztosabb, hogy lesz olyan elhanyagolt terület, amelyről fertőzőanyag, vagy vírusvektor levéltetvek és kabócák tömege áraszthatja el az új vetéseket, újraindítva a fertőzési láncot.

2. kép: Veszélyes szomszédság a környék árpái számára: hálózatos levélfoltosság tünetei az árvakelésen

A kalászos monokultúra növekvő rovarkártételt is vonhat maga után. Ez alatt elsősorban a gabonafutrinka lárvájának, a csócsárlónak a kártételére kell gondolni. Minél többször kerül önmaga után kalászos, vagy egy körzetben minél nagyobb a gabonatermesztés aránya, annál nagyobb a valószínűsége a kártevő megjelenésének, felszaporodásának és kártételének. A folyamat már elkezdődött, egyre gyakrabban találkozni az – egy évtizede szinte elfelejtett – kártevőnek a károsításával (3. kép).

3. kép: Csócsárló áthúzódó kártétele a tarlóról az új vetésbe

A fentiekben felsorolt problémák önmagukban természetesen nem lehetetlenítik el a gabonatermesztést, azok ma már hatékonyan kezelhetők. Az őszi gyomirtással például mérsékelhető a korai gyomosodás okozta kár, okszerű növényvédelemmel elkerülhető a gombabetegségek általi terméskiesés. A legtöbb esetben már az is segítség lehet, ha az alapvetően forgatás nélküli végzett talajművelésünkbe néhány évente beiktatunk egy forgatásos évet. Ami első hallásra ugyan szentségtörésnek tűnhet, de több szempontból (gyommagvak, fertőzött szármaradványok leforgatása, mezei pocok gyérítése stb.) is praktikus megoldás lehet.

Hirdetés

Amennyiben egy területen több éven át kalászos gabonát termelünk, az gyakorlatilag a növényvédelem minden egyes területén gondot okoz.

A kalászos-napraforgó növényi sorrend veszélyei

Az a beszűkült vetésszerkezet, amelyben egymást váltja a kalászos gabona és a napraforgó, egy fokkal jobb ugyan a monokultúránál, de általa új problémák jelenhetnek meg. Ezek egyike a napraforgóban használt gyomirtó hatóanyagok felhalmozódásából vagy elégtelen lebomlásából fakadó, az utóveteményre kifejtett káros hatás megjelenése (4. kép). A probléma kialakulása szorosan összefügg az adott évben lehulló csapadék mennyiségével. Amennyiben kellő mennyiségben érkezik, a hatóanyag lebomlása megtörténik, nincs utóvetemény-hatás, amennyiben azonban száraz az évjárat, akkor olyan mennyiségben maradhat a talajban, ami veszélyt jelenthet az utóveteményre. A problémát tovább fokozza a forgatás nélküli, vagy csupán sekélyen végzett talajművelés, hiszen ilyen művelés mellett elmarad a talaj „átkeverése”, a gyomirtó hatóanyag talajszelvényben való „felhígulása”.

4. kép: Az elővetemény napraforgóban alkalmazott gyomirtó szer fitotoxikus hatása gabonán

A tartósan alkalmazott, csupán kalászos gabonát és napraforgót tartalmazó vetésszerkezet kedvező helyzetet teremthet egyes kártevők számára. E párosításnál elsősorban a drótféregre, a pattanóbogarak lárvájának napraforgóban történő károsítására kell gondolni. Ismert az a mondás, ami szerint „sűrű sorú neveli, ritka sorú szenvedi”. Ez arra utal, hogy a kalászos gabonában felszaporodó, abban látványos kártételt ritkán ejtő drótférgek az utóvetemény kapás kultúrában komoly, tőszámpusztulással járó kártétellel jelentkezhetnek. Amennyiben a tárgyalt növénypárosítás tartós, azzal kell számolnunk, hogy a napraforgóban rovarölő hatású talajfertőtlenítő szer használatára lesz majd szükség a drótférgek kártételének megelőzésére.

Hirdetés

A fenti veszélyeken túl, a például kétévente visszavetett napraforgóban más kockázatok is megjelenhetnek. Annak ugyanis oka van, hogy a szakirodalom és a gyakorló szakma egyaránt a négyéves vetésforgót javasolja napraforgóban, mivel az mérsékli a fehérpenészes szár- és tányérrothadás fellépésének valószínűségét. Tény, hogy a mind szárazabbá váló időjárásunk hatására a csapadékhiányt leginkább elszenvedő térségekben a betegség jelentősége rohamosan csökken. Bár elvétve találkozhatunk az általa megbetegített tövekkel (5. kép), de járványszerű fellépésére már hosszú évek óta nem volt példa. Ez akár alá is támaszthatná azt, hogy miért merjünk sűrűbben vetni napraforgót ugyanazon területbe. Azonban a fehérpenész komoly ellenfél, valóban képes terméskiesést okozni, egy váratlanul csapadékosabb és hűvösebb évjáratban nagyon súlyos kárt okozhat.

5. kép: Fehérpenész primer fertőzésének tüneteit mutató növény

A tartósan alkalmazott, csupán kalászos gabonát és napraforgót tartalmazó vetésszerkezet kedvező helyzetet teremthet egyes kártevők számára.

A fentiekben említett példák nem ölelik fel teljes mértékben a beszűkülő vetésszerkezet által okozott problémákat, hiszen azok között az egyes növényvédő hatóanyagok gyakori használata miatti hatékonyság-csökkenését, vagy a biodiverzitás csökkenésének széleskörű negatív hatását is említhetnénk. Sőt, szinte biztos, hogy az idő előrehaladtával a fenti szituációk –együttesen éghajlatunk változásával – olyan új problémákat is kitermelnek majd, amelyekre most nem is gondolunk. Ezekre jelenleg nehéz felkészülnünk. A legfontosabb azonban az, hogy ha az élet arra kényszerít minket, hogy szűkítsük a termelt növények körét, ne vigyük tovább rutinból a meglévő termesztéstechnológiánkat. Azt át kell gondolnunk, és az új kihívásoknak megfelelően kell alakítanunk!

Szerző: AgrárUnió