Talajlakó kártevők, talajfertőtlenítés – Drótférgek, kukoricabogarak és pajorok a szántóföldeken

Drótférgek

A szántóföldi kultúrákat leggyakrabban fenyegető talajlakó kártevők a drótférgek, amelyek majd mindegyik termesztett növényünket károsíthatják. Ezek a hazánk teljes területén közönségesnek számító kis pattanóbogarak lárvái, amelyek régóta ismert kártevők, így károkozásuk (1. kép) nem tekinthető új jelenségnek. Jelenlegi, átalakulóban lévő szántóföldi gazdálkodásunk azonban több szempontból is segíti felszaporodásukat, így az általuk jelentett veszély tendenciája növekvő. Melyek ezek a szempontok?

1. kép: Drótféreg kártétele a fiatal napraforgónövényen

Egyre inkább terjednek a minimális bolygatással járó talajművelési eljárások, amelyek sok előnnyel bírnak ugyan, de egyértelműen hátrányosak a drótféreg felszaporodásának elősegítése miatt.

Változó éghajlatunk okán, de a gazdasági tényezők hatására is egyre szűkül a vetésforgó, egyes években érzékelhetően növekszik a kalászos gabonák vetésterülete, amelyek termesztése elősegíti e kártevő felszaporodását. Ugyanakkor egyre inkább terjednek a minimális bolygatással járó talajművelési eljárások, amelyek sok előnnyel bírnak ugyan, de egyértelműen hátrányosak a drótféreg felszaporodásának elősegítése miatt. Évről évre növekvő területen láthatunk zöldítéseket, amelyek a szakmai szempontokon túl a támogatási törekvések miatt is terjednek. Ezek a sokszor bevirágzó területek a pollenfogyasztó kifejlett egyedek számára táplálékot, a fedett, általában üdébb talaj pedig jó tojásrakási lehetőséget teremt. Mivel a drótférgek egyedfejlődése akár 3-4 évig is tart, ezért mindezeket több éves kitekintésben kell figyelembe vennünk a védekezés szükségességének mérlegelésekor.

Miközben a fenti jelenségek egyértelműen elősegítik a drótférgek egyedszámának növekedését, az a furcsa helyzet állt elő, hogy az elmúlt néhány évben nagy, országos, vagy országrészekre kiterjedő kártételüket nem tapasztalhattuk. Ez nem annak köszönhető, hogy „elfogytak” volna a talajból, hanem annak, hogy a nagy szélsőségeket produkáló tavaszi időjárás hatással volt e kártevőkre is. Azok ugyanis a talajnedvesség és talajhőmérséklet függvényében függőleges irányban migrálnak a talajszelvényben. Ez azt jelenti, hogy ha ezen tényezők kedvezőtlenül alakulnak a gyökérzónában, akkor a talaj mélyebb rétegeiben maradnak, így kártételük mérsékelt lesz, vagy el is maradhat. Azonban azt, hogy ez egy adott évben hogyan alakul, előre megmondani nem tudjuk, ezért védekeznünk kell.

Amerikai kukoricabogár

Az amerikai kukoricabogár alig néhány évtizede jelent meg hazánkban, azonban jelenléte máris befolyással van kukoricatermesztésünkre. Károsítással mind a talajban fejlődő lárva, mind pedig a kifejlett egyed jelentkezhet, azonban a lárva az, amely ellen bizonyos esetekben biztosan védekeznünk kell. Ilyen a kukorica önmaga utáni vetése, ami minél többször történik egymást követően, annál nagyobb kártételi veszélyt jelent. A veszélyt tovább fokozhatja az is, amikor egy öntözött kukoricatáblára a környékbeli száraz termesztésű, felszáradó állományokból nagy számban települnek be a kifejlett egyedek, amelyek tojásaikat is az adott táblán fogják lerakni. A kikelő lárvák (2. kép) a növények gyökérzetét pusztítják, amelyek olyan mértékben sérülhetnek, ami már megtartóképességükre is kihat (3. kép), ezért a növények megdőlnek, külső behatásra akár el is fekszenek (4. kép). Ha ez nem is történik meg, a növény víz- és tápanyagellátásában okozott zavarok miatt a kártétel mindenképpen hatással lesz a termés mennyiségére. Az amerikai kukoricabogár elleni védekezés irányulhat a kifejlett egyedek ellen, ami a lerakott tojások mennyiségén keresztül hat a következő évi lárvaszámra, valamint irányulhat közvetlenül a lárvák ellen.

Mocskospajor, cserebogár- és szipolypajorok

A talajlakó kártevők között tartjuk számon a mocskospajort, a vetési bagolylepke lárváját. Ez a kártevő csupán esetenként jelentkezhet komolyabb, általában a növény gyökérnyaki részén kialakuló kártétellel, amely főként az elhanyagolt gabonatarlók, valamint a bevirágzó zöldítések után vetett területeken vagy azok szomszédságában alakulhat ki. A kifejlett egyed ugyanis nektárfogyasztó, így a virágzó gyomnövényeket vagy zöldítésként vetett virágzó növényeket keresve nagy számban vándorolhat egyes táblákra. Az esetek nagy részében ezeken történik meg a tojásrakás is, a növényekkel fedett, általában üdébb talaj erre jó lehetőséget biztosít. A lárva elsősorban a már kikelt növényeket károsítja, foltokban jelentkező, sokszor soron haladó kártétele erős fertőzés esetén jelentős tőszámhiányt okozhat. Sajnos e kártevővel szemben a talajfertőtlenítés vagy a vetőmag rovarölő szerrel történő csávázása nem jelent kellően hatékony megoldást.

5. kép: Mocskospajor kései kártétele kukoricában

Bár a talajlakó kártevők tárgyalásakor a cserebogár- és szipolypajorokat meg kell említeni, azok ritkán okoznak komoly problémát. Míg a cserebogárpajorok kártételére az erdősült tájakon, erdőzugokba vetett állományokban számíthatunk, addig a szipolypajorok a sík, alföldi részeken károsíthatnak.

A talajlakó kártevők elleni védekezésről megalapozott döntés csupán a terület előéletének ismeretében hozható.

Védekezés a talajlakó kártevőkkel szemben

A talajlakó kártevőkkel szemben közvetlen módon a vetőmag rovarölő készítménnyel történő csávázásával, valamint rovarölő talajfertőtlenítő szer kijuttatásával védekezhetünk. Az első csupán választás kérdése, a mag kezelése vetőmagüzemi körülmények között történik, azzal a kukoricatermesztőknek nincs teendőjük. A talajfertőtlenítő szerek kijuttatása már annál nagyobb figyelmet érdemel!

Ennek taglalása előtt érdemes kitérni arra, hogy a jelenleg engedélyezett talajfertőtlenítő készítmények hatóanyagai nem rendelkeznek felszívódó hatásmóddal, azok kontakt hatásúak, amelyhez egyes esetekben légzésméreghatás is társul. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen módon kerülnek kijuttatásra! Amire figyelnünk kell, az a kijuttatott mennyiség, valamint a granulátumok elhelyezkedése a mag körül. A megfelelő szermennyiség kijuttatása nem képzelhető el a vetőgép granulátumszóró adapterének szezon előtti beállítása nélkül. Az, hogy az előző évben jó volt a beállítás, nem jelent biztonságot, azt újra ellenőrizni kell, mint ahogyan a kijuttató berendezés minden részének átjárhatóságát is. Az egyes termékek fajsúlya között jelentős eltérés lehet, így szerváltásnál az adagolóberendezés beállítása különösen fontos. A vetés során érdemes figyelemmel kísérnünk a tartályokban a granulátum fogyását, amennyiben az nem arányos, az problémára, egyes soroknál kisebb kijuttatott szermennyiségre utal.

A másik fontos kérdés a granulátumok mag körüli elhelyezkedése. Akkor végzünk jó munkát, ha azok nem alatta, nem felette, hanem körülötte helyezkednek el, ekkor tudják a legnagyobb hatékonysággal kifejteni hatásukat. Ez fokozottan igaz a pusztán érintőméregként dolgozó készítményeknél, de a légzésméreg-hatással is rendelkező szerek esetében sem mellékes, mivel azok hatékony működéséhez szükség van a kontakt hatásra is. A granulátumok egyenletes kijuttatását segíti a „halfarok” diffúzor alkalmazása, amellyel elérhető, hogy azok a magárok aljára és oldalára kerüljenek, így annak záródásakor körbevegyék és védjék a magot és a majdani csíranövényt.

Abban az esetben, ha kifejezetten erős fertőzésre számítunk a területen, legyen szó akár a drótférgekről, akár a kukoricabogár lárváiról, a két eljárás kombinálható, ami rovarölő szerrel csávázott mag vetését és a vetéssel egy menetben rovarölő talajfertőtlenítő készítmény kijuttatását jelenti.

A talajlakó kártevők komoly ellenfelek, amelyek kapás kultúráinkban jelentős károkat képesek okozni, ezért az ellenük való védekezés elhagyása egyes szituációkban komoly kockázattal jár. Ezért nem indokolatlan túlbiztosítani magunkat a kártételükkel szemben, alaposan mérlegelve ugyan, de vállalni a védekezés költségeit. Vannak évjáratok, amikor ezen múlhat gazdálkodásunk eredményessége!

Szerző: AgrárUnió