Szántóföldi gazdálkodás – Szántsunk vagy ne szántsunk?

Szántáskor levegő és víz jut a talajba, javul a talajszerkezet, ugyanakkor a bolygatás hatására a biológiai aktivitás fokozatosan romlik, csökken a talajok szervesanyag-tartalma. A fenntartható mezőgazdaság szempontjai között kiemelt jelentőségű a tömörödés megelőzése, megszüntetése és az erózió visszaszorítása. Napjainkban felgyorsult a hagyományos (forgatásos) és a kímélő (forgatás nélküli) talajművelés előnyeinek és hátrányainak kutatása, a gyakorlati eredmények közreadása.

      A „no till” (talajművelés nélküli) módszer használói azt állítják, hogy ha nem forgatják a talajt, jelentősen megjavul a termőképessége. Kezdetben elszaporodnak a talajban élő mikrobák, pár év elteltével nő a humusztartalom, emelkedik a szerves szén mennyisége, javul a talaj nitrogénszolgáltató képessége, felpezsdül a talajélet. Hazánkban is vannak, akik már próbálkoznak ezzel a technológiával, az átállás nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Az első években nagy odafigyelést igényel a tápanyag-utánpótlás és a gyomnövényekkel folytatott harc, és a tapasztalatok szerint a tömörödésre hajlamos talajoknál a váltás nem jár eredménnyel.

Pro és kontra     

      A mai napig érvényesek és egyöntetűek azon szakmai álláspontok, hogy valamilyen formában ápolni, gondozni kell a talajt, illetve okszerű talajműveléssel kell a növények fejlődéséhez, vetéstől a betakarításig a legkedvezőbb feltételeket biztosítani. Más megfogalmazásban, a talajművelés két fő feladata a talaj lazítása, a növényi gyökerek behatolásának megkönnyítése és a talaj alkalmassá tétele a víz befogadására.

      Magyarországon az 1970-es évektől kezdődően a műtrágya és peszticidek felhasználása jelentős növekedésnek indult, a termesztett növényfajok diverzifikációja a vetésforgóban pedig csökkent. Hosszú ideig főleg a monokultúra volt jellemző a gabonatermesztésben, közben visszaesett a zöldtakarmány-termesztés volumene. Kevés volt a jó elővetemény és csekély a szervestrágya-felhasználás. Ehhez kapcsolódott még az intenzív talajkihasználás, valamint a rendszeres szántás, mindezek olyan negatív hatásokat eredményeztek, mint a talajok fizikai állapotának romlása, humusztartalom-csökkenés, az eketalp-kialakulás, tartós belvizek, a műtrágyák gyengülő hatása, talajsavanyodás, terméscsökkenés és a termelési költségek növekedése.

      Számottevő változás csak az 1990-es években kezdett kibontakozni, a talajművelés terén olyan célkitűzéseket fogalmaztak meg, mint az energiatakarékosság, víztakarékosság, a talajvédő szerek alkalmazása, amelyek eleget tesznek a fenntarthatósági kritériumoknak, a környezeti szempontok maximális figyelembe vételével.

Módszerek és eredmények

      A „minimum tillige” (csökkentett talajművelés, konzerváló talajművelés, mulcstechnológia) az USA-ban alakult ki, az 1950-es évektől két fő iránya volt. Egyrészt a korábban külön-külön végrehajtott műveletek összevonása, a gépek kombinálása útján, másrészt egyes nem feltétlenül szükséges műveletek, eljárások elhagyása. A minimális művelési módok továbbfejlesztésével a gazdaságosan elérhető magas terméshozamokat irányozták elő.

A szántáshoz képest a szántás nélküli művelésnél a talajok humusztartalma szignifikánsan magasabb a felső, 0–20 cm-es rétegben.

      A konzerváló talajművelés kérdése még ma is vita tárgya. A hazai és nemzetközi tapasztalatok alapján a kukoricatermés direkt vetésnél, normál körülmények között 10–15%-kal kisebb, mint a mélyebb konzerváló művelés esetén. A sekélytárcsás művelésnél akár 20%-kal csökken a termés. A búzatermést gyakorlatilag nem vagy alig befolyásolja a művelés módja.

      A talajok humusztartalma a talajképződésnek, a talajszerkezet kialakulásának és a termékenység megmaradásának az előfeltétele. A szántáshoz képest a szántás nélküli művelésnél a talajok humusztartalma szignifikánsan magasabb a felső, 0–20 cm-es rétegben. Ezt alátámasztja a mérhető gilisztaszám-növekedés is, ami direkt vetésnél és a mulcsművelésnél lényegesen több mint a rendszeres szántás esetén. A gilisztaállomány egyértelműen utal a talajtermékenység állapotára. Gyomosodás szempontjából általában igaz, hogy a forgatásos művelés gyomkorlátozó, a forgatás nélküli pedig gyomnövelő, főleg az évelők elszaporodásának kedvez.

Szántani tudni kell(ene)

      A helyes szántás módját meg kell tanulni. Szakszerűen, magas minőségben akkor végezhető, ha a talaj szántható, elmunkálható állapotban van (ásópróba), és korszerű eke áll rendelkezésre hozzá kapcsolható felszínelmunkáló eszközzel. Az őszi szántásnak számos előnye mellett a hátrányaival is számolni kell, tavasszal pedig nem szabad szántani.

Szántsunk?

A lejtők kivételével, sík földterületeken az elegyengetett (nem hengerezett) szántás megfelelőbb az áttelelésre, a kisebb felület csökkenti a vízveszteséget és szén-dioxid-kibocsátást, kisebb a porképződés veszélye, a talaj vízbefogadásra alkalmas marad. Az istállótrágya, a szecskázott szalma, szár alászántható, a bekeveréssel hatásosabb a feltáródás.

Ne szántsunk!

A forgatás a szármaradványok, gyomok talajba beforgatásával jár. Az alátakarás hasznos lehet a fuzárium ellen, de kétes a molylárvával szemben, és kimondottan káros a gyommagvak elraktározódása miatt. Esős idényben az aláforgatott szalma és szár megpenészedik, száraz idényben nem táródik fel. A következő forgatáskor a felszínre jutott szerves anyagot az aerob mikrobák lebontják, melléktermékként szén-dioxid jut a levegőbe. A szalonnás hantok tavaszra elporladnak, amit a szél elvisz, az eső a talajba mossa, ahol fokozza a tömörödést.

Orvosoljuk korunk problémáit 

       Manapság a szántóföldi növénytermesztés legnagyobb problémái a talajállapotokban keresendők, főként a leromlott szervesanyag-mérleg, sérülékeny humusztartalom, szerkezeti instabilitás, művelés eredetű tömörödések, túlzott ülepedésre való hajlam, gyenge ellenálló képesség a degradáló hatásokkal szemben, lassú mineralizáció, kedvezőtlen tápanyag-hasznosulás jellemző a legtöbb esetben. Ezek orvoslására a forgatás nélküli talajművelési módok képesek.

Mindenki számára bebizonyított tény, hogy a talajélet javulása a tarlóápolással kezdődik.

       Sokat fejlődött a mulcstechnológia műszaki háttere, de az egyenletes mulcsborításhoz alapvető a megfelelő betakarítási technológia, a szalmaszecskázóval felszerelt kombájnok alkalmazása. Kompakt tárcsás boronákból (rövidtárcsa) széles választék áll rendelkezésre, amelyekkel megreformálták a nyári tarlóművelést, és mindenki számára bebizonyított tény, hogy a talajélet javulása a tarlóápolással kezdődik. Az ezt követő forgatás nélküli alapművelésre a nehéz szántóföldi kultivátorok (mulcskultivátor) képesek leginkább, ezekkel kellő mélységben lehet dolgozni, talajállapottól függetlenül. A mulcstechnológia elengedhetetlen eszköze a magágykészítő-vető gépkombináció is. A mulcsművelés drága gépeket igényel, a szakszerű működtetésükhöz komoly szakmai felkészültség szükséges.  

       A forgatás nélküli művelésnél komplex rendszerben kell gondolkodni az eredményességhez, a legfontosabb a műveletek helyes sorrendje (tarlóápolás – alapművelés –magágykészítéssel egy menetben vetés) és szakszerű végrehajtása. Ehhez a gazdák szemléletváltására van szükség, mert a több évtizedes gazdálkodói gyakorlattal nehezen fogadják el a rögös magágyat, a szármaradványokkal teli talajfelszínt. Ugyanakkor a sekélyen bedolgozott szármaradványok védik a talajfelszínt a nap szárító hatásától, a hevesebb esőzések okozta szerkezetrombolástól, kedvezőbb feltételeket nyújtanak a mag keléséhez.

      Az energia–erózió–emisszió (CO₂) csökkentésére alkalmas rendszert 3E környezetorientált talajművelésnek nevezték el.     

Körülmények és lehetőségek

       A forgatás nélküli talajművelés jól beilleszthető a modern talajművelési technológiákba, de a forgatásos rendszernek is megvan a létjogosultsága. Előbbi szélesebb intervallumban (az erősen agyagos, kötött „perctalajokon” is) használható, utóbbi előnye viszont, hogy magasabb talajnedvességnél is alkalmazható, amikor a forgatás nélküli művelés nem eredményez megfelelő talajállapotot. Ezzel összefüggésben nem feledkezhetünk meg napjaink másik égető problémájáról, a klímaváltozásról sem. Egyszer kevés, máskor túl sok a csapadék, ráadásul a területi eloszlása is gyakran kiszámíthatatlan.

Megfelelő ekével sekélyműveléssel (10–20 cm) mulcsréteg létrehozása is lehetséges.

       A szántás alapeszköze, az eke sokat változott az idők során. A mai változtatható fogásszélességű váltva forgató ekékkel a változó üzemeltetési feltételek között is kiváló munka végezhető, a fokozatmentes mélységállítással a kívánt forgató–lazító–porhanyító hatás érhető el. Ugyanakkor a megfelelő művelőelemek (pl.: tárcsás csoroszlya, réselt kormánylemez) megválasztásával az energiafelhasználás is kedvezően befolyásolható. Különösen fontos a feledés homályából előkerülő lazítókéses változatok szerepe (eketalp feltörése). Megfelelő ekével sekélyműveléssel (10–20 cm) mulcsréteg létrehozása is lehetséges.

       A szántás nélküli talajművelési technológiákban amerikai minták alapján először a nehéz tárcsás boronák, majd európai hatásra a nehéz szántóföldi kultivátorok váltak meghatározóvá az új, mulcsképzős talajvédő és környezetkímélő eljárásokban. Néhány éve a fejlesztők kompromisszumot kötöttek és kialakították a tárcsás borona–szántóföldi kultivátor kombinációkat, amelyekben igény esetén a kultivátortagok középmély-lazító elemekre cserélhetők (tárcsás lazító).

Merre tovább?

      Az elmúlt években a talajvédelem érdekében uniós szinten is felvetődött a szántás létjogosultsága, amely agronómiai szempontból valóban káros lehet (rögösödés, nedvességvesztés, taposási károk, eketalp-betegség, magágy minőség stb.), de észszerű (nem rutinból végzett) alkalmazása őszi alapművelésnél több előnnyel is jár. A jó minőségű szántással a talajrétegek cseréje, a tarlómaradványok, tápanyagok aláforgatása, a gyomirtás, a felső talajszint lazítása, a víz hatékony befogadása mellett a tavaszi magágykészítés is megkönnyíthető.

       Tekintettel az előnyeire az eke és a szántás nem fog eltűnni teljesen a mezőgazdaságból,  időnkénti alkalmazása a talajvizsgálat függvényében hasznos lehet. Megfontolandó akkor is, amikor elszaporodnak a rágcsálók, illetve egyes gyomfajok visszaszorítására is, amelyeket a tárcsás, kultivátoros művelés csak tovább szaporít. Viszont óriási jelentősége van a talajfelszín azonnali elmunkálásnak, lezárásnak.

      Az őszi vetésű kultúrák alá egyre inkább a forgatás nélküli művelés ajánlott, azonban fontos megjegyezni, hogy a sekélyen (8–10 cm) végzett száraprítást-bekeverést legalább 22–25 cm-es kultivátoros művelés kövesse a gyökérzet zavartalan fejlődése érdekében. Itt is nélkülözhetetlen az elmunkáló henger megléte, a rögtörés, a visszatömörítés és az egyenletes magágymélység kialakítására.

kiemelés: Talajaink zömének állapota folyamatosan romlik, erősen klímaérzékeny, amihez nagyban hozzájárul a – sok esetben helytelenül végzett – szántáshoz való ragaszkodás is.

      Hazánkban nem lehet biztonságosan csak egyfajta talajművelésre alapozni, bizony helye van mindkét technológiának, és csak az a gazdálkodó képes felvenni a harcot az időjárás sokszor káros elemeivel szemben, aki mindig a talajállapotnak és a növény igényeinek megfelelő talajművelési technológiát választja.

      Nincs abszolút érvényű recept, és ha félretesszük, hogy mi mennyibe kerül, akkor a kérdés inkább az, hogy jól vagy rosszul végezzük a talajmunkát. A legtöbb problémát az jelenti, hogy nem igazodik a talajnedvesség állapotához és nem megfelelő a beforgatás minősége.

      Talajaink zömének állapota folyamatosan romlik, erősen klímaérzékeny, amihez nagyban hozzájárul a – sok esetben helytelenül végzett – szántáshoz való ragaszkodás is. A leromlott talajszerkezetet kímélő műveléssel és felszínvédelemmel lehet és kell gyógyítani, éppen ezért a forgatás nélküli művelés nemcsak lehetőség, hanem kényszer is. Ugyanakkor a megfelelő időben, ha nem is évente ismétlődő periódusban végzett helyes szántásra is szükség van.

      Sajnos a mai napig vannak olyan gazdaságok, ahol a növénytermesztési körülmények változása ellenére, megszokásból még mindig a 30–40 évvel ezelőtti technológiát alkalmazzák, nem törődve a talajállapottal és az időjárási tényezők okozta károkkal. A szántás gyakoriságát ma elsősorban a klimatikus viszonyok és a vetésforgó határozhatja meg, és csak akkor szabad szántani, ha a talaj arra alkalmas.