Jegyezzük meg ezt a nevet: makrofomina

Az idei évben egy olyan gombabetegség okozott szokatlanul nagy problémát a szántóföldi növénytermesztésben, amely bár régről ismert, eddig talán kissé kívül esett a figyelmünkön. Ez a makrofominás megbetegedés. De miért említjük egyre gyakrabban a nevét?

A makrofominás megbetegedés, amelyet a leggyakrabban károsított napraforgó esetében hamuszürke szárkorhadásként ismerünk, okozója a Macrophomina phaseolina. Hazánkban közel sem nevezhető újonnan megjelenő betegségnek, hiszen hosszú évtizedek óta jelen van már a szántóföldeken, egyes termőtájakon és évjáratokban rendkívül komoly károkat okozva fertőzésével.

Egyre nagyobb figyelem irányul rá

A környezeti körülmények változásai egyre inkább kedveznek a fertőzésének, így az utóbbi években fokozódó kártételének lehetünk tanúi, amely mind több termesztett kultúránkat érinti. A makrofomina, trópusi eredetének megfelelően, meleg- és szárazságkedvelő, ami azt jelenti, hogy főként a száraz és meleg, sőt forró időjárási körülményeket hozó évjáratokban betegít. Gyakori jelenség, amikor a szépen fejlődő növényállomány (például napraforgó) egy erősebb nyári hőhullámot követően rendkívüli gyorsasággal veszíti el lombozatát és szárad fel. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy ugyanezen a táblán hűvösebb és csapadékosabb évjáratban lényegesen enyhébb fertőzést látunk. Mindez jól mutatja, hogy a kórokozó megjelenése és károkozása szoros összefüggést mutat a környezeti körülmények alakulásával, arra leginkább a vízhiánnyal rendszeresen küzdő országrészekben van esély.

Az, hogy a kórokozó fertőzése szorosan összefügg a vízhiánnyal és a magas talajhőmérséklettel, sok esetben megnehezíti a felismerését. Az első tünetek ugyanis a gyorsabban felmelegedő, lazább szerkezetű talajokon és talajfoltokon alakulnak ki, így azokat hajlamosak vagyunk aszálytünetként kezelni. Pedig a növényeken mutatkozó turgorvesztés és hervadás már utalhat a kórokozó jelenlétére, amely a talajból fertőzve rontja a növény vízforgalmát. Fertőzésének egyik jellegzetessége, hogy a tünetek sokkszerűen, robbanásszerű gyorsasággal jelenhetnek meg, egyes kultúrákban napok alatt bekövetkező növényelhalást, állományszáradást okozva.

A kórokozó egyik fontos jellemzője, hogy tápnövényeinek száma óriási, amelyek között egyes kultúrnövényeink éppen úgy megtalálhatók, mint ahogyan százas nagyságrendben a gyomnövények is. A kórfolyamat során a megbetegített növény szárában nagy tömegben képez kitartóképleteket, mikroszkleróciumokat, amelyek a talajban hosszú éveken át életképesek maradnak, ezért a következő fertőzés ezekről, valamint a fertőzött növényi maradványokról fog indulni. Mindezek alapján kijelenthető, hogy a kórokozó, ha eltérő mértékben is, de hazánk valamennyi szántóföldi művelésű tábláján jelen van, az pedig, hogy ez milyen mértékű megbetegedéshez vezet, csupán az évjárati hatások függvénye.

A makrofominás megbetegedés több szántóföldi növényünket is érintheti, főként a napraforgót, de cukorrépában és kukoricában is okozhat terméskiesést.

Makrofomina a napraforgóban

A makrofominás fertőzéssel, avagy hamuszürke szárkorhadással a legnagyobb gyakorisággal a napraforgó-termesztés során találkozhatunk. Hosszú évtizedek óta van arra példa, hogy a nyári időszakban a virágzást követően, a meleg és csapadékszegény körülmények hatására a táblákon foltokban jelennek meg a száradó és pusztuló a növények, ami végül akár táblaszintű károkozássá (1. kép) is fejlődhet.

1. kép: Hamuszürke szárkorhadás tömeges fertőzése napraforgó-állományban

Ennek közvetlen kiváltó oka, hogy a kórokozó az edénynyalábok működését gátolva jelentősen rontja a növény vízforgalmát, így annak föld feletti részei egyszerűen nem jutnak elegendő vízhez. Mindez rendkívüli gyorsasággal vezet levélvesztéshez és növényelhaláshoz, amelyek következményei a tányér- és kaszatfejlődésben is megmutatkoznak. A megbetegített növényeken a tányérok kicsik (2. kép), kényszerérettek lesznek, a kaszatok pedig elaprózódnak, kaszatbelet sokszor nem nevelnek, üresek maradnak.

2. kép: A fertőzés kényszeréréshez, a tányérméret csökkenéséhez vezet

Az évjárati hatás ennél az érzékeny kultúránál is megmutatkozik. Jó vízellátás mellett a kórokozó fertőzése és károkozása lényegesen kisebb mértékű lesz, míg száraz és forró évjáratban erősebb, amit tovább erősít, hogy a kedvezőtlen körülmények által okozott stresszhatás fokozza a növények fogékonyságát a megbetegedésre.

Az, hogy a napraforgónk makrofominás megbetegedés miatt pusztul-e, egyértelműen megállapítható. Amennyiben a már száradó növény szárát a talajszint felett megvágjuk, a fertőzés egyértelmű bizonyítékaként a bélszövet szürkés elszíneződése látható (3. kép), amit az abban tömegesen képződő, apró, sötét színű mikroszkleróciumok (4. kép) okoznak.

Makrofomina a cukorrépában

A makrofominás megbetegedés egyre erősödő mértékben érinti egyes termőtájak cukorrépa-állományát is. Ez különösen igaz az alföldi régióra, amely az idei évben súlyos károkat szenvedett el a fertőzés következtében. E kultúrában a kórokozót a nyári gyökérrothadás (5. kép) egyik felelőseként tartjuk számon. Fertőzése nyomán az érintett növény levelei leszáradnak, a répatest veszít turgorából, kialakul a „gumis” állagú répa, amelynek magas aránya már önmagában is komolyan megnehezíti a fertőzött állomány hasznosítását. Ráadásul ezeken másodlagos kórokozók – gombák és baktériumok – megjelenése miatt rothadásos folyamatok indulhatnak el, ami jelentős mennyiségi veszteséghez is vezethet, akár nagyszámú növény is tönkremehet ennek következtében.

5. kép: Nyári gyökérrothadás tünetei a cukorrépa-állományban

Ez nem csupán a még földben lévő répát érintheti, a rothadás a prizmában történő tárolás és a szállítás során, különösen meleg időjárási körülmények között, rohamos gyorsasággal terjedhet át az egyébként egészséges répatestekre is. Mindezeken túl a megbetegedés a fertőzött tétel cukorgyári feldolgozásának folyamatában is okoz problémákat.

Makrofomina a kukoricában

Míg az előző két kultúrában közismert a makrofominás megbetegedés jelenléte, addig kukoricában ez kevésbé ismert, miközben az állományban megjelenő szártörés (6. kép) e kórokozó megjelenésének is lehet a következménye.

6. kép: Makrofominás fertőzés következtében kialakuló szártörés a kukoricaállományban

A talajból történő fertőzés vízforgalmi zavarokat okoz, amelyek gyors levélszáradáshoz és tőpusztuláshoz vezetnek. A következmények függenek a fertőzés megtörténtének időpontjától, de hatással lehetnek a cső fejlődésére is, a beteg növények csőmérete egyértelműen kisebb (7. kép) lesz.

7. kép: A fertőzés hatással van a csőméretre is, a bal oldali cső egészséges növényen fejlődött

Ugyanakkor a megbetegedés a növények szárszilárdságára is hatással van, a szár gyengül, már kisebb fizikai behatásra is eltörik. Ez jellemzően a cső alatti szárrészen történik meg, ami a betakarítási veszteség növekedéséhez vezethet. Arról, hogy a szártörés lehet-e a makrofominás fertőzés következménye, e növény esetében is könnyen megbizonyosodhatunk. A szárat a talajszint felett megvágva a beteg növények esetében a bélszövet szürkés elszíneződését (8. kép) tapasztaljuk, a bélszövetben és az edénynyalábok szálain tömegesen találhatók a kórokozó apró, sötét színű mikroszkleróciumai.

8. kép: A szürke színű bélszövet a kukorica esetében is makrofominás fertőzésre utal

Védekezés a makrofomina kártételével szemben

A makrofominás megbetegedés ellen, legyen szó bármely termesztett kultúránkról, rendkívül nehéz a védekezés. Széles tápnövényköre miatt a vetésváltás nem jelent valódi megoldást fertőzésének elkerülésére, így erre agrotechnikai eszközeink nincsenek. Talajból történő fertőzése, valamint az, hogy károsítása több növény esetén is a gyökérnyaki részen, valamint szár alsó szakaszán történik, megnehezíti a gombaölő készítményekkel történő védekezést is. Mivel még a felszívódó tulajdonságú hatóanyagok sem szállítódnak kellő mennyiségben a gyökér irányába, így azok használata nem jelent megoldást.

Mint sok más megbetegedést, a makrofominás fertőzést is segíti a növény ellenálló képességének stresszhatások miatti csökkenése. Ezért ha a termesztéstechnológiánk különös figyelmet fordít a növény jó kondíciójára, a stresszhatások oldására, máris sokat tettünk a fertőzés mérséklése érdekében, de a hajlamosító tényezők megléte esetén kiküszöbölni nem tudja azt.

A makrofominás megbetegedés esetében ismert tény, hogy bármely fentiekben tárgyalt növénykultúrát is nézünk, vannak fogékonyságbeli különbségek ez egyes fajták és hibridek között. Az erre vonatkozó információkat érdemes kikérni a fajtatulajdonosoktól, de ugyanígy támaszkodhatunk a saját, a termesztés során szerzett tapasztalatainkra is. Jelen pillanatban – az öntözéses termesztésen kívül – ennél jobb és hatékonyabb védekezési mód nem áll a rendelkezésünkre.

Kultúrnövényeink makrofominás megbetegedése várhatóan egyre nagyobb problémát fog okozni a jövőben, ugyanis a környezetünkben zajló éghajlati változások egyértelműen segítik e kórokozót. Érdemes ezért nagyobb figyelmet fordítanunk a megjelenésére és károsítására, keresve annak mérséklésének lehetőségét.

AgrárUnió

Régi-Új kihívások

Macrophomina phaseolina – hamuszürke szárkorhadás

Magyarországon az elmúlt években kiemelt fontosságú kórokozó lett a hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina) napraforgóban. Mára országosan fellelhető betegség, amelynek károsítása igen súlyos következményekkel járhat. A kórokozó elsősorban az aszályosabb és melegebb déli részeken jelentkezett, köszönhetően trópusi-szubtrópusi jellegének.

A védekezés a kórokozó ellen még integrált szemlélettel is igen nehéz. A vetésváltás egy bizonyos ideig biztonságot tud nyújtani, de a kórokozó polifág és több mint 700 gazdanövénye ismert, amelyek között számos kultúrnövény is megtalálható. Emiatt nehéz megválasztani azt adott kultúrát, ahol kevésbé intenzíven szaporodik fel. Állománykezeléssel sem tudunk elérni mérhető sikereket, mivel a kórokozó a gyökeret fertőzi, és innen indul el a micéliumos belső fertőzés. A kijutatott szisztémikus készítmények nem jutnak el azokra a helyekre, ahol kórokozó lappang ebben az időszakban. A fertőzés általában a csírázástól két-három leveles periódusig megtörténik, és ezt követően huzamosabb ideig megbújik a növényben különösebb károsítás nélkül. Miután szinte a virágzásig a tünetével sem találkozhatunk, abban sem lehetünk biztosak, hogy a kórokozó jelen van-e a növényben vagy sem. A terület megválasztása kulcsfontosságú lehet, hiszen a steril területeken a fertőzés nem tud kialakulni, amennyiben azonban a kórokozó megjelenik, a mikroszkleróciumok által évekig fertőzőképes marad.

Az elmúlt néhány évben a napraforgóban végzett kutatásaink azt mutatják, hogy a betegség, önmagát kissé meghazudtolva, Magyarország északi területein is egyre többször jelentkezik, hiszen az ottani csapadékviszonyok és hőmérsékleti tényezők jelentősen harmonikusabbak, mint egyes déli területen. Pusztán pár év kísérleti átlagát nézve is látszódik, hogy ez a betegség egyre sűrűbben jelentkezik. A 2021-es évben átlagosan közel 5%-os fertőzöttséget mértünk, ami 2022-ben jelentősen, 11,27%-ra emelkedett, majd 2023-ban 10,34% volt (1. ábra). Fontos megjegyezni, hogy a 2022-es év volt az egyik legaszályosabb évjáratunk hosszú idő óta, míg 2023 inkább a harmonikus csapadékeloszlásról és az optimális hőmérsékletről, tehát inkább a kiegyenlítettségről szólt. Ennek ellenére 2023-ban szinte azonos mértékben jelent meg a kórokozó a kísérletekben, mint a 2022-es évjáratban. Ez azért ad aggodalomra okot, mert eddig főként trópusi-szubtrópusi kórokozóként viselkedett, de mégis nagy mennyiségű fertőzés volt mérhető a jelentősen kiegyenlített évben is.

A hamuszürke szárkorhadás elleni védelem egyik vezérfonala a genetikai ellenállóság, vagyis hogy egy adott hibrid milyen mértékben tolerálja a fertőzést. Itt kerül előtérbe a fajtaválasztás kérdésköre. Azt már évek óta látjuk és mérjük is, hogy az egyes hibridek ellenállósága eltérő a kórokozóval szemben, de ennek mérése nem egyszerű. A hamuszürke szárkorhadás koncentrikusan jelentkezik, így nem mindig esnek ebbe a körbe az adott hibridek parcellái. Ezért fontos, hogy több éven keresztül tartó vizsgálatok adatait vegyük figyelembe, és ezt követően tudjuk egyértelműen kijelenteni, hogy egy adott hibrid toleráns vagy fogékony a kórokozóval szemben. Kutatásaink során megfigyeltük, hogy a kórokozó jelenléte nagyban összefügg az adott hibrid terméseredményével. A 2. ábrán jól látható, hogy minél magasabb értéke van egy hibridnek (pl. 3,3), annál magasabb a fogékonysága és számos esetben annál kisebb a termése. A 2,0–3,3 közötti értékkel rendelkező hibridek termésátlaga jelentősen elmaradt a 2,0 alatti érzékenységű hibridektől. Igazán jó ellenállóságot mutatott az Acordis CLP, a vt. 108 (versenytárs), illetve az InSun 222 CLP a 2023-as évben, és a terméspotenciáljuk is magasabb volt. Terméspotenciál szempontjából az első három hibrid fogékonysága igazán alacsony volt (1,16), és 5 tonna feletti termést mértünk az ismétlések átlagában. Kivételek vannak, ugyanis a vt. 106 (versenytárs) hibrid annak ellenére, hogy magas volt a fertőzöttsége, éppen az átlag felett tudott teremni. Ennek ellenére igaz, hogy a fogékonyság nagymértékben hat a terméseredményre a fertőzött területen.

2. ábra: A terméseredmény összefüggése a hibridek fogékonyságával

Összeségében a hamuszürke szárkorhadásról (Macrophomina phaseolina) elmondhatjuk, hogy Magyarország egyik legintenzívebben terjedő betegsége. Számos új területeken és kultúrában megjelenő kórokozó, de nálunk főként a napraforgó-területeken képes jelentős terméskiesést okozni. Védekezési lehetőségeink korlátozottak, így mindenképpen az integrált gyakorlatot betartva tudunk sikeresen védekezni, ott is kiragadva az ellene legjobban felhasználható elemeket, mint például a fajtaválasztást. A BASF kínálatában két olyan hibrid is van (az Acordis CLP és az InSun 222 CLP), melyek átlag fölötti biztonságot nyújtanak a hamuszürke szárkorhadás okozta termésveszteségek ellen.

Tóth Attila fejlesztőmérnök