Kerül-e dió az ünnepi asztalra?

Az elmúlt években sajnos nem bővelkedtünk a dióban, bármennyire is szeretjük mi, magyarok, a kórokozók és kártevők szinte teljesen elpusztították a termést. Az idei év sokkal jobban alakult, bármilyen hihetetlen, de nagy valószínűséggel épp a tartós hőségnek köszönhetően.

Régen azt szokták mondani: diófát az unokájának ültet az ember, mert annyira lassan fordultak termőre a magról kelt példányok. Hála Istennek az ivartalan szaporítás és az oltványok jelentősen lerövidítették az időt, ami a csemete elültetésétől az első termések a gazdát elégedettséggel eltöltő betakarításáig tart. Egy oltvány ugyanis már a 6-7. évben elkezd teremni.

Az informatikus, akinek megtetszett a dió

Engelhardt Lajos és családja immár 22. éve foglalkozik diótermesztéssel és -feldolgozással a Fejér megyei Lovasberényben. Mint mesélte, nem volt könnyű az indulás…

Engelhardt Ádám édesapjával, Engelhardt Lajossal

„A családom mindig mezőgazdasággal foglalkozott, s úgy tűnt, hogy én leszek fiúágon az első kivétel, mert 20 évig informatikusként dolgoztam, de ami kibillent, visszabillen, én is a diótermesztésben találtam meg a helyem – bocsátotta előre Engelhardt Lajos. – A családban az első diósgazda apám volt, akit annak idején bekényszerítettek a téeszbe, de az első adandó alkalommal, amikor ki lehetett lépni, kilépett, és hozta magával a bevitt földeket, összesen 10 hektárt. A kérdés az volt, mit kezdjünk velük. Végül 2 hektárra őszibarack, 1 hektárra nyári alma és mandula, a többire pedig dió került, mert régen az volt az általánosan elterjedt nézet, hogy „azzal nem kell csinálni semmit, csak összeszedni”. Ahogy az őszibarack termőre fordult, kiderült, hogy kicsinek nagy, nagynak meg kicsi a 2 hektár. A termést piacokon értékesítettünk, embertelen sok munkával, s rá kellett jönnünk, hogy nem bírjuk. A dióról pedig kiderült, hogy nem figyeltünk a fajtákra, összeszedtünk a faiskolákban minden elérhető oltványt, így sem kaptunk eleget, ezért a hiányzókat magoncokkal pótoltuk. Megszületett az első rontott ültetvényünk – nem titok, jött még utána néhány… Apám a kárpótlás után vásárolt szántóföldeket, amelyeket egyelőre bérbe adtunk, mert sem eszköz, sem idő nem volt a művelésükre. Bennem közben 1999-ben megérett az elhatározás, hogy a jövőmet nem az informatikában képzelem el, tetszett a dió, rengeteget olvastam róla, jártam Lengyeltótiba, a magyar dió Mekkájába tanulni és eltelepítettem -–immár saját forrásból – a következő 11 hektár diót. 2000 óta csak mezőgazdasággal foglalkozom. Kivettem a bérletből a földeket, gépeket vásároltam és sok munkával, sikerrel és kudarccal, elkezdtem gazdálkodni. A dió továbbra is tetszett, ahogy anyagi erőm engedte, folytattam a telepítést, ebben sokat segítettek az ültetvénytelepítési pályázatok, nélkülük lassabban haladhattam volna. Ahogy a diósok termőre fordultak, meg kellett oldani a betakarítás utáni kezelését. Két baráti helybéli diótermelő családdal összefogva megépítettük első diószárítónkat, ahol egyszerre körülbelül 50 tonna diót tudunk szárítani, ami bérmunka vállalását is lehetővé tette. A betakarítást gépesítettük, rázógép, felszedőgép segíti a munkánkat. Nagy öröm, hogy az utánpótlás biztosított a családban, a fiam – szintén informatikusi karrierjét hátrahagyva – erősíti az 50 hektáros gazdaságot, és már ötéves Matyi unokámat is alig lehet kicsalogatni a traktor fülkéjéből.”

Összeszedtünk a faiskolákban minden elérhető oltványt, így sem kaptunk eleget, ezért a hiányzókat magoncokkal pótoltuk. Megszületett az első rontott ültetvényünk – nem titok, jött még utána néhány…

Az aszály nem kímélte az ültetvényeket sem

A diótermesztés helyzetéről már Engelhardt Ádám nyilatkozott nekünk, aki elmondta: habár egy időben a gnomóniás levélfoltosság volt a diótermesztők réme, a kórokozó ellen kiváló növényvédő szerekkel lehet és érdemes is felvenni a harcot. Sajnos ma már annál komolyabb betegségek tizedelik a termést.

„Ezek sorában a dió xanthomonászos betegségét és a Brown Apical Necrosist, a barna csúcsi elhalást említeném – fogalmazott a diótermelő. – Ne hagyjuk ki az atkásodást sem, s természetesen a dióburok-fúrólégy is óriási kárt tud okozni, de idén valahogy – vélhetően az extrém nyári szárazság miatt – nem olyan nagy a kártétel. Persze ez nem jelenti azt, hogy ha a következő év csapadékosabb lesz, akkor nem okozhat újra komoly gondokat. Bevallom azonban, számunkra indifferens, hogy mennyi van belőle, olyan kevés soha nincs, hogy ne kelljen védekeznünk ellene, aminek a költsége pedig ültetvényszinten közel ugyanannyi, mint ha kell. A dióburok-fúrólégy léte vagy nem léte inkább a háztáji és szórványdió szempontjából, egy-két fa esetén fontos kérdés.”

A dióburok-fúrólégyből olyan kevés soha nincs, hogy ne kelljen védekeznünk ellene.

Engelhardt Ádám azt is elárulta: a szárazság következményei elsősorban 11 hektárnyi területet érintettek, a többin vagy tudtak öntözni, vagy mélyen fekvő részek. Az említett 11 hektáron is elfogadható termés ígérkezett addig, amíg a teljesen száraz nyár végén meg nem érkezett augusztusban a csapadék. Egyszerre 50 milliméternyi eső hullt le, s a fák – érzékelvén a többhetes szárazság után érkező esőt – természetes élettani törvényszerűségként elkezdték a csapadékot a termésbe nyomni. De olyan szinten, hogy amikor megtörték a diót, gyakorlatilag önteni lehetett belőle a vizet. Sejtéseik szerint éppen ez tette tönkre a termést, amely megfeketedett, és onnét kezdve már ki lehetett dobni. Ipari diónak sem lehetett használni, ami azt jelenti, hogy 25 tonnányi termés ment veszendőbe.

A fennmaradó területen azonban gyönyörű, telt bélű és sok termés lett, így biztosan kerül dió az ünnepi asztalra. Hogy mennyiért, az már más kérdés…

„Az üzemanyagtól a műtrágyán át a feldolgozás energiaigényéig minden drasztikusan drágult – 30-200 százalékkal között –, ezt a mértéket már nem tudjuk áthárítani a vásárlókra, mert az brutális árat jelentene, amit nem fogadnának el, egyszerűen nem tudnák kigazdálkodni – tette hozzá a termelő. – Ezért mi csak 8 százalékos emelést hajtunk végre, azt azonban hangsúlyoztam a partnereinknek, hogy azért csak ennyi, mert szeretnék rájuk aztán is számítani, amikor már normalizálódik a helyzet. Úgy vélem, ezt az időszakot együtt, vállt vállnak vetve kell átvészelnünk.”

Keresett a magyar dió

Dr. Takács Ferenc, a Debreceni Egyetem Újfehértói Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke érdeklődésünkre elmondta: az elmúlt tíz évben a zöldség-gyümölcs ágazatot a termelési volumen csökkenése jellemzi, visszatérő piaci krízisekkel, ami azonban nem mondható a diótermesztésünkre. A diótermő terület ma folyamatos növekedést mutat Magyarországon, az elmúlt 10 évben közel megduplázódott a hazai termőterület, és ma már közel 7000 hektáron termelünk diót. Az ültetvények fajtaösszetétele főleg a hazai nemesítésű fajtákból áll, de az új telepítésekben megjelentek a külföldi fajták is, leginkább a dunántúli termőtájakon. Magyarországon az éves termés nyers, szárítatlan, héjas dióban kifejezve egy átlagos évben 7 ezer tonna körül alakul, míg egy igazán jó évjáratban eléri a 10 ezer tonnát is. Az ágazat növekedésének hátterében alapvetően a dió jó piaci pozíciója és kedvező értékesíthetősége áll. A magyar dió kiváló minősége és relatív koraisága miatt keresett termék Európa piacán, viszont az értékesítést nehezíti, ha a világ nagy diótermő államaiban jó termés van.

A dió piaci árai viszonylag stabilak, a gyümölcsök között az egyik legnagyobb piaci stabilitással rendelkező termék. A nyers héjas dió ára minőségtől függően 350-450 Ft/kg körül alakul évről évre. A 32-36 mm-es száraz héjas dió termelői ára rendszerint ennél magasabb. A dióbelet pedig – szintén termelői áron – átlagosan kilogrammonként 1500 –2000 Ft-ért veszik.

„2022-ben közepes termést realizáltunk közepes vagy az átlagnál alacsonyabb árakkal. A kora tavaszi fagyok elkerülték a diósokat, nagy károkat nem okoztak, viszont a május végén kezdődő négy hónapos rendkívüli aszály a dióra is károsan hatott. A gyümölcsök mérete kisebb maradt, és a fákat is nagymértékben megviselte a hosszú, csapadékmentes időszak. A betakarítási időszakra megérkező csapadék tovább rontotta a helyzetet. A szeptemberi csapadék nehezítette a betakarítást, rontotta a gyümölcs minőségét és drágábbá tette a szárítást, aminek a költségét az amúgy is magas energiaárak már jelentősen megemelték” – fogalmazott dr. Takács Ferenc.

Régi és új kártevők

A korábbi években komoly károkat okozó nyugati dióburok-fúrólégy mellett újabb kártevők jelentek meg Európában a klímaváltozás hatására. Ilyen például a Rhagoletis zoqui, aminek még nincs is magyar neve. Német kutatók egy nordrhein-westfaleni óvodában 2019 augusztusában találták meg a példányait. A gyümölcslégyfaj Mexikóban őshonos, ahol a diófák termését fertőzi. A Rhagoletis zoqui Európában az elemzések alapján a közönséges dióra (Juglans regia) lehet veszélyes. A Rhagoletis completa és a Rhagoletis zoqui lehetséges kártételének nagyságáról még becslések sincsenek. Az almamoly (Cydia pomonella) is veszélyt jelent a termésre, hazánkban két, de meleg nyarakon három generációja is lehet. A diót a második generáció lárvái károsítják, ennek a lepkéi július–augusztusban éjszaka repülnek. Petéiket általában a dió felszínére, de ágakra, levelekre is rakhatják, egy éjszaka akár 80-at is. A kis hernyó a köldökrészen rágja be magát a termésbe, majd miután kifejlődik, ott is mászik ki abból, és az ágon vagy a törzs repedéseiben bábozódik be. A károsítás hatására másodlagos fertőzés léphet fel, és a dió zöld burka megfeketedik, majd rászárad a csonthéjra. A kései lárvák egyedei a dió betakarítását követően a tárolóhelyiségben is ki tudnak bújni a termésből, a tárolóban bebábozódnak és ott is telelnek át. Ezek mellett magát a fát is több kártevő képes károsítani a különféle farontó lepkéktől a levéltetveken át az amerikai lepkekabócáig.

Szerző: AgrárUnió