Az alma kórokozói és kártevői

Az integrált szemlélet biztosítja a leghatásosabb védelmet

Az alma hazánkban a legnagyobb jelentőségű gyümölcs, amelynek növényvédelme igen nagy odafigyelést igényel, hiszen számos kórokozó és kártevő veszélyezteti az egészségét. Az időjárás viszontagságait rendkívül jól mutatja az elmúlt időszak: a szokatlanul sok csapadék az egyes kórokozók járványszintű fellépését is okozhatja.

Meghatározó betegségek

6 kep lisztharmat fertozes alman minLisztharmatfertőzés

 

Az almalisztharmat (Podosphaera leucotricha) járványos fellépése különösen a fogékony almafajták (Idared, Jonatán) esetében jelent komoly veszélyt, habár napjainkban a lisztharmatfertőzésre kevésbé vagy nem érzékeny almafajták termesztése esetén is felkészültnek kell lenniük az almatermesztőknek. A lisztharmat számára a magas hőmérséklettel párosuló magas páratartalmú időjárási viszonyok kedveznek. A gomba a rügyekben, rügypikkelyben történő telelését követően, a rügypattanással veszi kezdetét a fertőzés. A fertőzött rügyekből fertőzött hajtások fejlődnek, ezáltal a fiatal levelek felületén lisztes, fehér bevonat keletkezik. Gyakori, hogy a levelek erősen deformálódnak, kanalasodnak, a fertőzött rügyek pedig rojtosak, színük vörösesre változhat. A fertőzés következtében 
a beteg vesszők kérgét a gomba micéliumából álló sűrű, fehéres bevonat burkolja. Jellegzetesség, hogy a lisztharmat csak 
a fiatal hajtásokat fertőzi. A lisztharmatfertőzéssel szembeni fogékonyságot nagyban megnöveli az egyoldalú nitrogéndús műtrágyázás, ezért a kiegyensúlyozott, harmonikus tápanyagellátás kulcsfontosságú a növény kondíciójának javításában és a fertőzéssel szembeni ellenállóság fokozásában.

Az állomány megfelelő védelme érdekében elkerülhetetlen a kéntartalmú kémiai védekezés is, amelynek eredményességét a rügypattanástól egészen a sziromhullásig elvégzett kezelések határozzák meg.

4 kep alma varasodas minVarasodás tünete levélen (fotó: Sarádi Márk)

 

A varasodás (Venturia inaequalis) legalább olyan súlyos kórokozóként ismert, mint az előző, hiszen egész évben fertőző gombabetegségről van szó. Jelenlegi, csapadékos időjárási viszonyaink mellett különösen számítani kell a betegség fellépésére, ugyanis a fertőzés létrejöttéhez a növényfelület nedvessége alapvető fontosságú (az aszkospórák szóródásához körülbelül 10 mm csapadék szükséges). 
A kórokozót a leveleken jelentkező jellegzetes varas foltokról (olajfoltok) könnyedén fel lehet ismerni. A fiatal gyümölcsökön zöldes, feketés színű foltok, a héjon berepedezett, parás foltok tűnnek fel. 
A védekezés kémiailag, növényvédő szerekkel történik, aminek során szisztémikus blokkot érdemes alkalmazni: a felszívódó készítményeket legalább 2-3 alkalommal, a növény fejlődéséhez igazítva, 8-10 naponként szükséges kijuttatni kontakt hatású növényvédő szerekkel kiegészítve. A permetezéssel azonban nem válik teljesen megoldottá a védelem, hiszen 
a vegetáció végén lehullott levelek összegyűjtése, majd megsemmisítése ajánlott az áttelelőképletek újbóli fertőzésének elkerülése céljából.

 almaGyümölcsmúmia almafán

 

A moníliás betegség (Monilinia fructigena) esetében elsősorban sebzés útján kialakuló barna rothadás keletkezik az érő gyümölcsön, amelynek felületén körkörös, okkersárga penészpárna figyelhető meg. A moníliás almatermés a fán múmiaként fent marad, a tárolóban pedig teljesen elfeketedik.

A megelőzés szempontjából rendkívül fontos a rovarkártevők irtása, hiszen a gyümölcsrothadás a legtöbb esetben rovarsebzés útján, illetve jégverés, termésfelrepedés következményeként jön létre. A monília számára elsősorban 
a hűvös, csapadékos időjárás kedvez. A védekezés szempontjából a fán lévő gyümölcsmúmiák eltávolítása alapvető, hiszen az innen tömegesen kiszóródó spórák az egészséges gyümölcsöt is fertőzik, ha azon minimális sérülés is kialakul.

Az alma tűzelhalása (Erwinia amylovora) az alma súlyos bakteriális kórokozójaként ismert, amelynek jellegzetes tünetképe a hajtások elhervadása, a hajtásvégek pásztorbotszerű meghajlása. A betegség súlyosságát a baktérium elnevezése jól tükrözi, hiszen rendkívüli gyorsasággal képes terjedni és elpusztítani a növényt. 
A beteg részeken a levelek megfeketednek, elszáradnak. Kísérőjelenség, hogy 
a fertőzött részeken gyakran baktérium-nyálka is megtelepszik. A fertőzött gyümölcsök általában sokkal kisebbek, fonnyadtak, megfeketednek. A baktérium számára kifejezetten a virágzás körüli csapadékos időjárás, a magas páratartalom kedvez. A fertőzés megelőzésének érdekében folyamatosan szemlélni kell az almaültetvényt a sziromhullást követően, illetve az intenzív hajtásnövekedés időszakában. A beteg részeket el kell távolítani, majd meg kell semmisíteni, 
a vágóeszközöket pedig minden használatot követően fertőtleníteni szükséges.


A kórokozók elleni védelem összetett

Az eredményes és sikeres almatermesztés integrált szemléletű növényvédelmen alapul. Mindenekelőtt a termőhely megfelelő kiválasztása a gyümölcsös létesítésének egyik legkritikusabb pontja. 
A fajtamegválasztás szintén meghatározza a gyümölcstermesztés sikerességét, hiszen a vírusmentes, egészséges szaporítóanyag, illetve a termőhelyi adottságokhoz leginkább illeszkedő fajta megválasztása hozzájárul az almaültetvény kondíciójának javításához. A harmonikus tápanyagellátás – mint minden növény esetében – az almánál is meghatározó. 
A kálium megfelelő utánpótlása a minőségi paraméterek (jobb íz, jobb színeződés, jobb tárolhatóság) javulását biztosítja, de a növények szárazságtűréséhez, illetve a téli fagyokkal szembeni ellenálló képesség fokozásához is hozzájárul. A hagyományos tápanyag-utánpótlást érdemes lombon keresztüli mikroelem-kijuttatással is kiegészíteni, aminek nagy előnye, hogy a szükséges tápanyagokat gyorsan és hatékonyan tudjuk a növény igénye szerint (akár többször is) biztosítani. A mikroelemek közül említést érdemel a bór, melynek virágzáskor van kiemelten nagy szerepe, a cink, mely 
a megfelelő hajtásképzésért felel, valamint a vas, amelynek hiányában az igen gyakran jelentkező mészklorózis léphet fel. A mezoelemek tekintetében a kálcium pótlására is érdemes hangsúlyt fektetni (még a jó Ca-ellátottságú talajoknál is), mert a gyümölcs minőségét, piaci értékét és tárolhatóságát nagyban meghatározza.

Kártevőközösség az almán

Bár a gyümölcsösök állatvilága gyakran fajgazdagnak ítélhető, az előforduló fajoknak csak kis része léphet fel kártevőként. Azonban az alma esetében ez 
a kis közösség is jelentős fejtörést okozhat a gazdáknak.


A gyökérzet és fás részek kártevői

A gyökérzet és a fás részek kártevői az egész vegetációs időszakban veszélyt jelenthetnek. A talajlakók közül a nagy cserebogarak, például a májusi cserebogár és kalló vagy homoki cserebogár (Polyphylla fullo) pajorjai érdemelnek említést. Utóbbi faj, ahogy neve is mutatja, főleg homokterületeken jelentős. 
A törzsön és a koronában a díszbogarak lárvái, a farontó lepkék, a kéregmoly (Enarmonia formosana) és a szitkárok, azaz az üvegszárnyú lepkék, különösképp 
az almafaszitkár (Synanthedon myopaeformis) hernyói károsíthatnak, melyek rendszerint idős ültetvényekben vannak jelen nagyobb tömegben. A legyengült fákat, illetve ágrészeket pedig a szúvak támadhatják mint másodlagos „gyengültségi” kártevők.

A lombot fogyasztó fajok

A lombfogyasztók már kora tavasszal megkezdik tevékenységüket: a fakadó hajtásokon és fiatal leveleken a korán rajzó májusi cserebogár (Melolontha melolontha) és a levélbarkó fajok (Phyllobius spp.) kifejlett egyedei rághatnak, bár utóbbiak kártétele sosem jelentős. A sodrómolyok, például az almailonca (Adoxophyes reticulana) lárvái és más polifág, azaz sok tápnövényű lepkék, mint a gyapjaslepke (Limantria dispar), vagy az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) hernyói szintén a lombot károsítják. Kártételük ugyanúgy, ciklikusan jelentkezik, ahogy a szintén polifág araszolólepkéké (Geometridae, például kis téliaraszoló – Opheroptera brumata) vagy az almához kötődő pókhálós almamolyé (Hyponomeuta malinellus).

A lombfogyasztók egyik sajátos életmódot folytató csoportja a levélaknázóké. Az ide sorolható molyok rendszertanilag különböző családokból kerülnek ki, de lárváik egységesen a levéllemezben aknázva fejlődnek. Évi több, fajtól függően 2-4 nemzedéket nevelő kártevők, melyek a levélfelület csökkentése révén, vagy súlyosabb esetben korai lombhullást okozva károsítanak. Az aknák alakjáról is elkülöníthető fontosabb fajok 
az almalevél-sátorosmolyok (Lithocolletis corylifoliella és L. blancardella), az almalevél-törpemoly (Nepticula malella) és a különféle gazdanövényeken egyaránt megtalálható lombosfafehérmoly (Leucoptera malifoliella). Az említett levélaknázóknak számos természetes ellenségük – főleg fürkészdarazsak – ismert, ám ezek tömegessége, illetve a hernyók parazitáltságának mértéke az adott ültetvényben használt növényvédő szerek mennyiségének növelésével arányosan csökken. A levélaknázók elleni védekezést minden esetben előrejelzésre alapozva kell végezni, aminek legelterjedtebb és leghatékonyabb eszközei a fajspecifikus feromoncsapdák.

Szívó kártevők

almaZöld almalevéltetű és almalevél-gubacsszúnyog

 

Szintén korán, már áprilistól megjelennek a jóval jelentősebb kártevőnek tekinthető levéltetvek is az ültetvényekben. Közülük a zöld almalevéltetű (Aphis pomi) és a levélpirosító almalevéltetű (Disaphis devecta) emelhető ki mint leggyakoribb kártevő. Mindkét faj fejlődése almához kötött, nem váltanak tápnövényt. A zöld almalevéltetű főleg a fiatal hajtásokon telepszik meg, és a levelek hosszanti bepödrődését okozza. A levélpirosító almalevéltetű ezzel szemben a levelek széleit göngyöli be a fonák irányába. 
A torzult rész kezdetben zöld, de hamar erősen megvörösödik, amiről a kárkép könnyen felismerhető. Említést érdemel még a spirea-levéltetű (Aphis spiraecola) is, amely idegenhonos fajként egyre több távoli és európai országban okoz problémát. A hazánkban először 2004-ben leírt kártétel azonosítását a tetvek zöld almalevéltetűhöz hasonló morfológiája és 
a kártétel hasonlósága egyaránt nehezíti. Sajnos a faj az almán honos más levéltetűfajokhoz képest jelentősen nehezebben irtható a különféle hatóanyagokkal szembeni nagyobb toleranciája miatt. 
A levéltetvek ellen – ez utóbbi problémát nem kiemelve is – rendszeres védekezésre van szükség, ami során az okszerűséget, a szerek rotációját és a technológiai fegyelem betartását mindenképp szem előtt kell tartanunk.

almaAlmalevél-gubacsszúnyog és levélpirosító almalevéltetű

 

A fiatal levelek összesodródásáért természetesen nemcsak a levéltetvek, de akár az almalevél-gubacsszúnyog (Dasineura mali) lárvák is felelősek lehetnek. A főér felé besodort leveleket kitekerve könnyen megtalálható a levelenként akár 10-12 narancsszínű lárva, amelyek a kártételt okozták.

A levéltetvek mellett fontos szívókártevő-csoportot jelentenek almában a pajzstetvek is. A megtévesztő nevű kaliforniai pajzstetű (Quadraspidiotus perniciosus), amely valójában távolkeleti eredetű, 
az üzemi almások fontos kártevője. Főleg a fák csúcsi részén károsít. A szívogatása következtében megjelenő pirosas foltok, az úgynevezett „lázfoltok” a levélen és a gyümölcsön egyaránt megjelennek. A közönséges kagylós pajzstetű (Lepidosaphes ulmi) jelenléte pedig 
a fiatal almafák esetén jelenthet nagyobb veszélyt.

almaVértetű

 

Az előzőekkel ellentétben a szintén idegenhonos vértetű (Eriosoma lanigerum) 
a fiatal ágakon és a levélnyeleken telepszik meg. Behurcolását követően, a múlt század elején az alma egyik legjelentősebb kártevője volt. Napjainkban azokban az ültetvényekben jelentős, ahol 
a túlzott szerhasználat miatt természetes ellenségeinek – köztük a betelepített vértetűfürkésznek (Aphelinus mali) – az állománya meggyengül.

A rovarkártevők mellett az alma lombozatán számos atkafaj is megtalálható, melyek kártétele különösen meleg, száraz évjáratokban lehet jelentős. Ilyen fontosabb faj a piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi), de az elsősorban lágyszárúakon fejlődő közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) is tömegessé válhat. Ellenük a növényvédő szerek mellett biológiai úton, hasznos élő szervezetekkel, leginkább ragadozó atkák betelepítésével védekezhetünk.

A termés kártevői

A termést közvetlenül fenyegető kártevők már a virágzáskor megjelennek. A virágokat a virágbogarak, köztük a bundásbogár (Epicometis hirta) és a sokpettyes virágbogarak (Oxythyrea funesta) rághatják meg. Az alma-gyümölcsdarázs (Hoplocampa testudinea) imágói virágzáskor rajzanak, a nőstények petéiket a csészék külső részébe süllyesztik. A kikelő álhernyók az első károsított almán a héj alatt aknázva jellegzetes, „ádámharapásnak” nevezett kárképet okoznak, míg a fejlettebb lárvák a magkezdeményeket fogyasztják, ami miatt a megtámadott gyümölcs lehullik. A bíborszínű vagy almaeszelény (Rhynchites bacchus) lárvái szintén a fiatal gyümölcsökben fejlődnek, melyeket az imágó szintén megrág.

A sodrómolyok és a lombfogyasztó lepkék hernyóinak kártétele egyaránt megjelenhet a gyümölcsökön is. Ezek főleg sekély berágásokat és hámozgatást végeznek. A legfontosabb lepkekártevőnek azonban az almamoly (Cydia pomonella) tekinthető, melynek lárvái magevők, és kártételük jelentős mennyiségi és minőségi veszteséget okoz. Egy hernyó egy, vagy akár három almát is károsíthat, melyek a kártétel hatására rendszerint korán lehullnak. Bár dión és körtén, sőt másodlagosan kajszin is megjelenik, legfontosabb tápnövénye az alma. Nálunk korábban két, újabban három nemzedéke mutatható ki. Az ellene való növényvédő szeres védekezés előrejelzésre alapozva, megfelelően időzítve lehet hatékony. Az előrejelzés legmegbízhatóbb és legegyszerűbb módszere a feromoncsapdák használata. A faj feromonja régóta ismert, és nemcsak előrejelzésre, hanem közvetlenül a kártevő elleni „légtértelítéses” védekezésben is használható. A világszerte egyre elterjedtebb módszer lényege a párt kereső hímek tájékozódásának megzavarása 
az ültetvény légterének feromonnal való telítése révén. A párok egymásra találását gátolva elérhető a kártevő állományának drasztikus csökkenése, de más, például rovarpatogén vírus- és baktériumalapú készítmények is használhatók.

Bár a fenti felsorolás közel sem teljes, 
az említett fajok száma jól jelzi, hogy 
az alma kártevők elleni védelme nagy odafigyelést és speciális szakértelmet igényel, ami, figyelembe véve az évjárat hatását, valamint a kártevők egyre növekvő számát, igazán (szak)embert próbáló feladat.

 

Dr. Nagy Antal
Rácz Dalma
DE, MÉK
Növényvédelmi Intézet

 

Tags: alma, levéltetű, vértetű, varasodás, almalisztharmat, Szívó kártevők, almalevéltetű

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom