Döbbenetes videó: pótkocsis traktorok egy zerge fürgeségével hajtanak fel a 70 százalékos emelkedőn
Gépesítés - 2023.03.17
Mivel a traktorok mérete és tömege tovább már aligha növekedhet, ezért vontatáshoz érdemes megfontolni a pótkocsi-kerékhajtás alkalmazását. Döbbenetes kísérletet végeztek nemrég ezzel kapcsolatban.
Az utóbbi évtizedekben folyamatosan növekedett a traktorok mérete és súlya, de ez a tendencia figyelhető meg a mezőgazdasági szállításra használt pótkocsik esetében is. Ez természetesen a termelékenységre jó hatással volt, ugyanakkor jelentősen megnövekedtek a talajtömörítési károk is.
Mi lehet a megoldás erre? A vontató által kifejtett vonóerő nem növelhető a végtelenségig, még a motorteljesítmény emelésével, vagy pótsúlyozással sem, helyette célravezetőbb a pótkocsi-kerékhajtás alkalmazása.
Ebben az esetben a pótkocsi kerekeit is bevonják a vonóerő-kifejtésbe, ami a talajkárosodás csökkenésével jár, és az elakadásveszély még rosszabb talajkörülmények között is kisebb. Lényegében elmondhatjuk, hogy többkerékhajtás esetén az egyes hajtott kerekek által kifejtett vonóerő összegződik, ezáltal minden keréknek kisebb erőt kell kifejtenie a megfelelő haladás érdekében.
Nem véletlen, hogy az efféle megoldásokra elsősorban azok az országok vevők, ahol a vontató–pótkocsi kapcsolatoknak nagy kihívást jelentő terepen kell mozogniuk. A közelmúltban Svájcban rendeztek egy érdekes versenyt, ahol háromféle megoldást is teszteltek a pótkocsi-kerékhajtás terén.
Az alábbi, döbbenetes videó jól szemlélteti, hogy micsoda fürgeségre képesek a monstrum kapcsolatok akár egy hegyoldalban is. A feladat az volt, hogy a 70 százalékos emelkedőn kaptassanak felfelé (majd lefelé), és hogy mindezt ne csak lendületből tegyék, félúton meg kellett állniuk, és csak utána indulhattak el újra. A feladatot mindhárom tesztelt kapcsolat tökéletesen kivitelezte.
(Fotó: Mexxicana/Pixabay)
Címkék: traktor, pótkocsi, kapcsolat, talajkár, megoldás, kerékhajtás, svájc, teszt
Mi áll a mezőgazdasági vadkár kialakulásának hátterében?
Hőség és fokozott villamosenergia-terhelés: így őrizhetjük ...
A titkos hálózat a kertünkben: Biodiverzitás, amit mi teremtünk ...
Zárd üvegbe a nyarat: Útmutató az otthoni aszaláshoz és ...
SZÓJA Roadshow 2026 Gyulatanya
„Önálló agrár kifizető ügynökséget szeretnénk”
Gránátalma a házikertben - Ültetése, gondozása és nevelése ...
Harmadára esett a hazai műtrágyaforgalom 2026 második ...
Egy év alatt 57 százalékkal emelkedett a málna termelői ára
Az aszályt nem lehet kártérítéssel megállítani – ideje lenne ...
