
Agrárinnovációk versenyeztek – Bemutatjuk az AGROmashEXPO Termékverseny 2022 győzteseit
Gépesítés - 2022.02.04
Sikeresen lezárult a 2022. évi AGROmashEXPO Termékfejlesztési Díj pályázatainak bírálata. A zsűri két nagydíjat és öt különdíjat adott át a pályázóknak az idei évben. Ezen túl pedig további 5 versenyzőt prémiumoklevéllel jutalmaztak. Ebben az évben is nagy számmal érkeztek pályázatok a Hazai és Nemzetközi Termékfejlesztési Díjakra, mindkét kategóriában ugyanannyian indultak a versenyen.
Két fordulója volt bírálatnak, melyet a hazai mezőgazdaság legfontosabb képviselőiből álló zsűri végzett. A sikeres pályázóknak az esemény nyitónapján adják át a kiérdemelt díjaikat, a győztes termékek pedig a rendezvény négy napján lesznek megtekinthetőek. A legfőbb bírálati szempontok között szerepelt többek között a termék újszerűsége, a környezetre gyakorolt hatása, a termék innovatív szerepe az agráriumban és alkalmazhatósági értéke a gyakorlatban.
NAGYDÍJ
A Hazai Termékfejlesztési Nagydíj nyertese Gépesítés kategóriában:
KOMÁROMIGÉP Kft. – KG-6000 típusú, 6 méter munkaszélességű, hidraulikusan csukható szárzúzó
A közeljövőben a hazai és nemzetközi piacon egyaránt hiánypótló lehet a Magyarországon még korábban soha nem gyártott munkaszélességű szárzúzó. A KG-6000-et elsősorban a nagygazdálkodóknak ajánlják, mivel területteljesítménye 3-8 hektár óránként, így alkalmas 8 sor kukorica, napraforgó, illetve legelőterületek zúzására, tisztán tartására. Legalább 160 lóerősnek kell lennie az erőgépnek, amelyre rákötik.
A szárzúzó olasz Comer hajtóművel és kardántengelyekkel van szerelve. A gyártó 16 éve szereli szárzúzóit ilyen hajtóművekkel, a gazdák nagy örömére. A 6 méter munkaszélességű gép szállítás közben összecsukható 2,6 méter szélesre. Két zúzótengellyel rendelkezik, ezeket összesen 192 Y késsel vagy 72 kalapácskéssel szerelik fel, a rendelő igényeinek megfelelően. A kések továbbá kétélűek, kopás után megfordíthatóak, egy garnitúrával 1500-2000 hektár zúzható.
A Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíj nyertese Gépesítés kategóriában:
Austro Diesel GmbH. – Massey Ferguson 8S.265 Exclusive traktor
A Massey Ferguson tízévente jelentős mértékben frissíti erőgépei megjelenését, illetve technológiai kínálatát. Maga a traktorcsalád négy típussal rendelkezik, 205 és 265 lóerő teljesítmény között. Mindegyik típus további 20 lőerő rásegítéssel van ellátva az EPM motorvezérlésnek köszönhetően. Az aktuális, évtizedes iránymutatást kijelölő széria, amin a gyártó bemutatja jövőbe mutató újításait az MF 8S szériában belül, az MF 8S.265 Exclusive traktor. A traktorhoz elérhető a saját fejlesztésű Dyna E-Power nevű hajtómű, amelynek a különlegessége a dupla kuplungos felépítés. A Dyna E-Power 26%-kal csökkenti a teljesítményvesztést
magasabb fokozatokban és akár 5% üzemanyag-megtakarítást eredményez. Az erőteljes hidraulika-rendszernek és TLT-nek köszönhetően nő a teljesítmény, csökken a munkaidő és a költség is. Mindegyik MF 8S traktort 2,05 m átmérőjű (R42) hátsó gumiabroncsozással is fel lehet szerelni.
KÜLÖNDÍJ
A Hazai Termékfejlesztési Különdíj nyertese Digitalizáció kategóriában:
Afflield Kft. – MachineryGuide NODE AutoSteer robotkormány
A MachineryGuide AutoSteer termék egy 100%-ban hazai fejlesztésű robotkormányzási rendszer. A kormányzás kiépítése nem igényli a kormány leszerelését vagy a traktor burkolatainak megbontását, azaz garanciavesztés nélkül is telepíthető valamennyi új és régi traktortípusra. Az üzemeltetéshez rendkívül kedvező árú RTK korrekciós szolgáltatást is tud biztosítani a fejlesztő cég. A hálózat a MachineryGuide saját telepítésű RTK-bázisállomásaiból áll, ami így országos lefedettségű korrekciós jelszolgáltatást jelent. A hálózatra csatlakozva az ország teljes területén 2-3 cm alatti sorcsatlakozási és visszatérési pontosság érhető el, ami valamennyi mezőgazdasági munkavégzésre alkalmas.
A Hazai Termékfejlesztési Díj nyertese Gépesítés kategóriában:
FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. – FLIEGL PFW 27500 Alpha-Line szivattyús Tridem tartálykocsi
Az ALPHA Line Tridem pumpás tartálykocsik átfogó alapfelszereltséggel rendelkeznek. Ezeket a tartályokat professzionális és intenzív használatra tervezték, és rendkívül modern műszaki részletekkel szerelhetők fel. Jó szántóföldi alkalmazkodáshoz választható a parabolarugózás, a légrugózás vagy a hidraulikus rugózás. Ezenfelül lehetőség van hidraulikus futóműeltolásra, a traktorra jutó terhelés megváltoztatására.
A PFW 27500 típusú tartálykocsi olyan excentercsigás szivattyúval van ellátva, amely mélyebbről képes szívni és intenzívebb, mint a korábbi vákuumos megoldás. Az eszköz habzásmentesen tölt, így nagyobb mennyiségű hígtrágya fér a tartályba, amelynek térfogata ezért jobban kihasználható. Kijuttatáskor intenzívebben is ürít, így a kijuttatás is gyorsabb.
A Nemzetközi Termékfejlesztési Díj nyertese Gépesítés kategóriában:
DM-KER Nyrt. – Agrifac Condor V. önjáró permetezőgép
Az Agrifac-gyár több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a permetezés terén. A Condor szántóföldi permetezők a legstabilabb, legkiegyensúlyozottabb és leginkább fenntartható permetezők a világon. A stabil alváz szélesebb szórókeretet, így nagyobb munkaszélességet tesz lehetővé. A szélesebb és robosztusabb J típusú szórókeretnek nagyobb a kapacitása, gyorsabb és jobb permetezési minőséget biztosít, mint korábban.
Az új fejlesztések, mint a Condor önjáró permetező 5. szériája vagy a PWM rendszer, mind a gazdálkodók elvárásai alapján készülnek. Az Agrifac minden új kihívásra tud megoldást nyújtani, legyen szó a vegyszerfelhasználás csökkentéséről vagy az elsodródás okozta problémák mérsékléséről. A gazdaság egyedi igényeinek és feladatainak megfelelően lehet megválasztani a géphez a kívánt opciókat, ami manapság egyedülálló a piacon.
FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. – FLIEGL KSE 680 láncos tárcsás borona
Több felhasználást is biztosít ez a rendkívül egyedi eszköz. Az új Fliegl láncos tárcsás borona egyedülálló módon segíti a gyökérmaradványok talajból történő teljes kiforgatását. Alkalmas továbbá gyomnövények irtására, magágy-előkészítésre, zöldítési feladatokra, valamint hígtrágya bedolgozására is.
A borona munkaszélessége megközelíti a 7 métert. Maximális munkasebessége ideális esetben 15-18 km/h. A Fliegl láncos tárcsás borona területteljesítménye – helyi adottságoktól függően – 9-12 hektár is lehet óránként. A munkagép robusztus, keresztirányú, edzett acélvázra épült, amelyre rombusz formában 4 darab nagy teherbírású, rugalmas lánc került felfüggesztésre.
ROYAL TRAKTOR Zrt. – FARMTRAC 25G 4WD teljesen elektromos kompakt traktor
A FARMTRAC 25G egy teljesen elektromos kompakt traktor, amely nulla károsanyag-kibocsátással és kiváló energiahatékonysággal rendelkezik.
Ennek a gépnek a használatával akár lovardák, fedett sportpályák, üzemi épületek ellátása is kivitelezhető, a káros és zavaró kipufogógázok, illetve zajok nélkül. A traktor csúcssebessége 17 km/h, motorteljesítménye pedig 18,4 kW (25 lóerőnek felel meg).
PRÉMIUMOKLEVELES DÍJAZOTTAK
A Hazai Termékfejlesztési Díj nyertese Digitalizáció kategóriában:
MARTON GENETICS – Mesterséges intelligenciával ellátott döntéstámogató rendszer a növénynemesítésben
A martonvásári Marton Genetics márkanév továbbra is a magas fokú innovációra összpontosít, és szem előtt tartja a 70 éves múlttal rendelkező martonvásári vetőmagokra jellemző olyan értékeket, mint a gazdálkodókkal való szoros kapcsolat, a mezőgazdasági szaktudás és a biztos nemesítői háttér. A cég képviselői a gazdálkodókkal közösen továbbra is azon dolgoznak, hogy minden téren fenntarthatóbb mezőgazdasági gyakorlatokat alakítsanak ki a gazdaságokban.
Az újonnan fejlesztett hatékony döntéstámogatási rendszer a rendelkezésre álló összes adatcsatornát igénybe veszi, megbízható adatokat szolgáltat, így általa az információ felhasználója képes lesz valószínűséget megállapítani egy később bekövetkező eseményre vonatkozóan.
A kalkulációkat, amennyiben erre lehetőség van, mérésre vagy nagy pontosságú becslésre kell cserélni. Ebben nyújt segítséget a cég által fejlesztett és gyakorlatban is használt, valódi eredményeket felmutató, mesterséges intelligencián alapuló rendszer.
A Hazai Termékfejlesztési Díj nyertese Gépesítés kategóriában:
Hári Tech Kft. – HariTech – HariBot teljesen önvezető, univerzális robot
A HariBot egy kisméretű, teljes mértékben önvezető univerzális robot, mely bejárja a megadott területet, sorvégeken megáll, ráfordul a következőre és a felszerelt adapter segítségével emberi beavatkozás nélkül elvégzi a megfelelő műveleteket. A gazdák a már meglévő adaptereiket fel tudják szerelni a gép hátsó gyorscsatlakozós felfüggesztési pontjára, így nem kell újat venni. Többféle műveletet képes elvégezni, többek között permetezést, fűkaszálást, műtrágyaszórást vagy épp lyukfúrást a növénytelepítéshez.
KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. – Kühne KRT 6 rövidtárcsa
A Kügne KRT 6 rövidtárcsák alkalmasak a tarló gyors és hatékony megművelésére, továbbá alkalmazhatóak szántáselmunkálásra és vetőágykészítésre. A 610 mm átmérőjű csipkés tárcsalapok független gumirugós felfüggesztésűek, szögállásuknak és kialakításuknak köszönhetően kiválóan bekeverik és aprítják a szármaradványokat, egyenletes felszínt hagyva maguk után. A tárcsa szerkezeti kialakítása, terhelhetősége lehetőséget biztosít különböző szilárd vagy folyékony anyagok kijuttatási rendszereinek fogadására.
A Nemzetközi Termékfejlesztési Díj nyertese Gépesítés kategóriában:
Auditker Kft. – AGROFROST FROSTGUARD S20 fagyvédelmi rendszer
Az Agrofrost Frostguard S20 egy fázisváltáson alapuló, propángázzal üzemelő, telepített fagyvédelmi rendszer. A védett terület nagysága gépenként 0,5-1 hektár, ami természetesen függ az ültetvény jellegétől. Ezek a berendezések több olyan előnnyel is bírnak, amelyek más termékekre nem jellemzők. Ahol a fagyvédelmi öntözés egyébként nem lehetséges opció, ott a terület védelmét biztosíthatjuk a gép telepítésével. Alkalmas továbbá a sugárzott és szállított fagy elleni védekezésre is, amennyiben megfelelően állítjuk be.
A Nemzetközi Termékfejlesztési Díj nyertese Input kategóriában:
Corteva Agriscience (Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.) – Viballa gyomirtó szer
A ViballaTM gyomirtó szer a napraforgó-kultúrában használható posztemergensen, a kultúrnövény 6 leveles állapotától a vegetatív növekedési stádium végéig. Tartalmazza a Corteva Agriscience legújabb hatóanyagát, a hormonhatású ArylexTM-et. Hagyományos és herbicidtoleráns napraforgóhibridekben egyaránt alkalmazható. A Viballa® hatékonyan irtja a fehér libatopot és a selyemmályvát is. A készítményt önmagában kell kijuttatni, más növényvédő szerrel nem keverhető. Más gyomirtó szerek használata után legkorábban 7-10 nap múlva alkalmazható. A készítmény használata a vetésforgót nem befolyásolja.
Címkék: AGROmashEXPO, termékfejlesztési díj, agrárinnovációk
Jogi útra terelve igyekeznek megmenteni a Nitrogénműveket

AGROmashEXPO 2024. január 24-27. Részletes ismertető

Év Magyar Mezőgépe 2023

Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek

Trágyaszórók a Fliegltől: megrakva minden földi jóval

Fontos kihívások várnak a növényorvosokra

Hírek, információk a szántóföldről - A mezei pocok elleni ...

Befejezte a termelést, a Nitrogénművek bezár?

Forradalmi Hardi újdonságok az idei Agritechnica kiállításon

Előttünk az egész november, műtrágyázásra fel! – Őszi ...