
Gépújdonságok Mezőfalván
Gépesítés - 2019.06.30
III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShowHarmadik alkalommal rendezték meg a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow rendezvényt május 23–24-én, és ezúttal – a „vetésforgónak” megfelelően – nem a Békés megyei Mezőhegyes, hanem a Fejér megyei Mezőfalva határa volt a helyszín. Az egyre népszerűbb eseményen partnereink is megjelentek újdonságaikkal.
A Lemken a közelmúltban rukkolt elő a 2001 óta piacon lévő Rubin 9 rövidtárcsa utódával, amely a Rubin 10 típusnevet kapta. A nagy munkasebesség melletti kimagaslóan hatékony bekeverés nem változott, viszont a korábbi 620 mm átmérőjű tárcsalapokat 645-ösre cserélték. Ezt nem a nagyobb munkamélység érdekében tették, hanem azért, hogy több legyen a lekoptatható anyagmennyiség, ugyanakkor a felületükön edzett DuraMaxx tárcsalevelek hasznos élettartama alapból 30 százalékkal magasabb, mint a hagyományos tárcsalapoké. A Rubin 10-es sekély munkavégzésre, 6-8 cm mélységben magágykészítésre éppúgy alkalmas, mint a szármaradványok leforgatására 12-14 cm-es mélységben.
A kompakt tárcsa új tárcsaelrendezést kapott a munkagép mindkét oldalán, a két sor így nem ellentétes irányba dől, hanem szimmetrikus (X alakú) kialakítású: az első sor szétfelé, a hátsó összefelé dob, és mivel az oldalra húzó erők is szimmetrikusak, a tárcsa nem húz oldalra. Ezáltal nemcsak a vontatása könnyebb, de növeli az iránytartási stabilitást is, valamint lehetővé teszi a menetek pontos illesztését. A 2,5–7 méter munkaszélességben elérhető Rubin 10 rövidtárcsán újdonságként szerepel majd az első tárcsasor elé szerelt önszabályozó szalmaborona. Ez a kombájn után maradt rendet egy pálcasor segítségével szétegyengeti, és amikor nagyobb szalmamennyiség összegyűlik, akkor a pálcasor egy túlnyomásos hidraulikaszelep segítségével felnyílik, s az egyenletesen elosztott szalmát „megeteti” az első tárcsasorral.
A Megazet Kft. standján a tavaly debütált Zetor Crystal HD 170 traktor mögé ezúttal egy 2,6 méter munkaszélességű FELLA RAMOS 2650 TLX-RC hátsó függesztésű tárcsás kasza volt felszerelve. Ennél a már jól bevált TurboLift hidropneumatikus tehermentesítő függesztés minden munkafázisban lehetővé teszi a fokozatmentes talajnyomás-beállítást a kaszagerendelyen. Alkalmazásával minimális takarmányszennyezés, illetve redukált üzemanyag-fogyasztás érhető el. A kiemelő karok íves kialakítása –18 és +28 fok közötti lengési utat tesz lehetővé, így a talaj nagyobb egyenlőtlenségei és magasságkülönbségei is könnyen kezelhetők. Biztonságosabbá tették az eszköz szállítását is, hiszen nem függőlegesen felhajtva, hanem immár 120 fokos szögben, keresztbe állítva szállítható, a súlypontja ezáltal a traktor középpontjába kerül, így nem „billegteti” azt. Módosítottak a hajtásmechanizmuson is, az új homlokkerék-hajtásos rendszer immár egy ütközésbiztosítóval van ellátva. A korábbinál könnyebb és nagyobb áteresztőképességű kasza ütőujjas vagy gumihengeres szársértővel egyaránt elérhető, bár Magyarországon – a Megazet Kft. tapasztalatai szerint – 80 százalékban még mindig inkább gumihengeres szársértős kaszákat adnak el.
A Multiva a januári AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon már bemutatta az Avaran kombinátort, amely hatékony magágykészítőnek számít a csökkentett menetszámú művelési rendszerekben, illetve a hagyományos, szántásra alapozó gazdaságokban is. Sokoldalúságát nagyrészt az új, 10 mm anyagvastagságú és 65 mm széles TerraSuper rugós kapáknak köszönheti, ezek ugyanis a legnehezebb körülmények között is kiváló munkavégzést garantálnak. A 8 és 12 cm-es kapaosztásban szerelhető, 8 sorban elhelyezett kapák alapfelszereltségként 65 mm-es kapaheggyel rendelkeznek, opcióként pedig 140 mm széles lúdtalp kapaheggyel elláthatók.
Az Avaran tavasszal, őszi szántáson és lazított talajon akár egy menetben képes magágyat készíteni, de a gabonatarló sekély ápolására is alkalmas, így a mulcstechnológiába is jól beilleszthető. Jellemzője a megerősített váz, valamint a tökéletes mélységtartás, félcentinként állítható munkamélységgel. A Mezőfalván kiállított 600-as modell 6 méter munkaszélességű, de létezik belőle 5, 7 és 8 méteres változat is. A kombinátor elején lévő rugós fecskefarkos simítók tavasszal megbontják a kemény szántás tetejét, utánuk az agresszívan vibráló kapák tovább bontják és porhanyítják a művelt talajréteget, ez teszi lehetővé a magágykészítést egy menetben. A tandemkerekes integrált futóműnek a stabil mélységtartásban van szerepe. A kiváló átömlést biztosító 8 soros kapaszekció mögött egy újabb simítósort találhatunk, ez gondoskodik róla, hogy minél egyenletesebb felszín maradjon a gép után. A hátul két sorban elhelyezett pálcás boronák feladata a rögfrakció-rendezés.
Az Omikron Kft. a közelmúltban jelentette be, hogy az eddig 3 méteres munkaszélességben gyártott rövidtárcsái immár 4, 5, 6 méteres változatokban is elérhetők lesznek. A mezőfalvai szántóföldi bemutatón a gazdák már a legnagyobb méretű vontatott gépet láthatták, amely 560 mm-es spanyol Bellota tárcsalapokkal van szerelve, 125 mm-es levélkiosztással, és ezekkel képes tökéletesen átművelt, aprómorzsás talajt létrehozni 5–15 cm közötti munkamélységben. A tárcsalapok olajban forgó csapágyazása gondozásmentességet jelent, de a gumibakos biztosítás is hosszú élettartamot garantál. Az agresszív behúzási és vontatási szögek biztosítják a megfelelő és eltömődésmentes bekeverést, talajba hatolást, a tárcsalap talajnyomásának minimalizálása mellett. A kompakt tárcsa hátuljára 600 mm átmérőjű, sárkaparóval szerelt ékgyűrűs hengert szereltek.
A Pap-Agro Kft. az olasz Eurospand által gyártott, dupla tárcsás Jolly műtrágyaszórót hozta el a NAK és a Megfosz közös rendezvényére. A Torino közelében működő cég 1970 óta gyárt műtrágya-kijuttatásra alkalmas gépeket, kizárólag ezzel foglalkozik, és lényegében minden alkatrészt maga készít. A hagyományos festéssel készült kivitelek fém alkatrészei homokfúvással vannak előkészítve, majd a kétsoros festést követően 220 Celsius-fokos kezelést kapnak. Az Inox változaton (ez szerepelt Mezőfalván is) az adagolórendszer, a mérlegelés és az elosztórendszer az összes csavarral együtt rozsdamentes acélból készül, így garantálva a hosszú élettartamot.
Az Eurospand kínálata az egytárcsás, 300 literes műtrágyaszóróktól indul (vannak sószórók is kommunális felhasználásra), a kéttárcsások 600–3000 literesek, szórásszélességük 12-től 32 méterig terjed. A kardánhajtású gépek egyedülálló innovációja a Vibro-System rezgő alsó garat (erről bővebben a technikai „csemegéket” bemutató cikkünkben olvashatnak), a súbernyitás pedig történhet hidraulikusan a traktorfülkéből vagy elektromos motorokkal a menetarányos kijuttatáshoz. Opcióként határszélszóró is rendelhető rájuk, és súlymérő rendszerrel is felszerelhetők.
A Jolly esetében is megfigyelhető, hogy a műtrágya kissé oldalirányban folyik rá a szórótányérra, vagyis már felgyorsulva érkezik meg rá, ezáltal a lapát kíméletesebben bánik az anyaggal. A szóráskép nemcsak könnyen beállítható, de akár korrigálható is egy speciális skála segítségével. Érdemes kiemelni a Transmission Protection System hajtóművédelmi rendszert is, amelynek lényege, hogy a központi hajtásház hat gumibakos csatlakozóval van rögzítve a vázhoz, s ezek elnyelik a nem megfelelő csatlakozás által generált hajlító feszültségeket, vagyis a hajtómű alkatrészei akkor sem károsodnak, ha a kardántengely hossza nem megfelelő.
A műtrágyaszórók négyféle szériában (David, Galileo, Jolly, Elettra) kaphatók, ezek tartályméretben, szórásszélességben és felszereltségben különböznek egymástól. Szerelhető rájuk kiegészítő rögrács, valamint különféle takaróponyvák, védőkorlátok és létra, a műtrágya fogyása pedig kémlelőablakokon ellenőrizhető. Az Eurospand gyümölcsösökbe is kínál kéttárcsás gépeket, és a függesztett műtrágyaszórókhoz egytengelyes hordozókocsi is rendelhető (a kisebbik 1500, a nagyobbik 4000 kg teherbírású), ezek révén pedig egy kisebb teljesítményű traktor is megbirkózik a vontatásukkal.
A SZEGÁNA Kft. kínálatából nagyon sokan voltak kíváncsiak a DAL-BO MaxiCut aprítóhengerre, amely 2-től 9,2 méteres munkaszélességig érhető el. Idehaza a háromtagú, közel 6 méteres MaxiCut 600 késes henger a legnépszerűbb, amely a legtöbb növényi maradvánnyal (napraforgó, kukorica, repce, zöldségek, dohány stb.) könnyen megbirkózik. Megfelelő alternatívája lehet tehát a szárzúzónak és a mulcsozónak, már csak azért is, mert nagy területteljesítményre képes, kiemelkedő (18–25 km/h) munkasebesség mellett.
A 6 méteres változattal óránként bő 10 hektár is teljesíthető, alacsony üzemeltetési költség, 3 liter körüli hektáronkénti fogyasztás mellett (a vonóerőigény 150 LE). Mivel a henger 610×7 mm-es acéltagokból áll, és vízzel feltölthető, a tömege 6 tonna fölé emelhető, ami már elegendő nyomást biztosít a kések számára, hogy teljesen átvágják a szármaradványokat. Minden hengertag 15 késsel van felszerelve, a kések közötti távolság körülbelül 18 cm.
A magyar gazdák körében keresett a 3 méteres, egytagos változat is, ez ugyanis a traktor elejére és hátuljára is felszerelhető. Gyakran a kombájn mellett haladva dolgoznak vele a tarlón, s frontra helyezve különösen napraforgónál vehetik jó hasznát. A földből kiálló szárcsonkok ugyanis könnyen „kiharaphatnak” egy-egy darabot a gumiabroncsból, de ha a késes henger összeaprítja a szárat, akkor az erőgép és a szállítójármű is tiszta talajon mozoghat.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: AgrárgépShow, NAK Szántóföldi Napok, Mezőfalva, gépújdonságok
Csemegekukorica és zöldborsó: ború jöhet, sőt égszakadás

51 km/h-nál tényleg megbüntet a rendőr?

Klasszikus szántóföldi traktor érkezett a dél-koreai Kiotitól

Szedd magad és vedd magad földieper lelőhelyek 2023-ban

Aggasztóan nő az aflatoxinos kukorica aránya a magyar piacon, ez ...

Sárgarozsda és kalászfuzáriózis: fertőzési vészhelyzet a ...

16 éveseket még nem kellene traktorkormány mögé ültetni – vita ...

Bőven terem a dinnye, jelenleg 115 forint kilója a földről eladva ...

Kiderült, hogy melyek a legfinomabb debrecenik
