Termőföldet visz a víz

Számos – főleg dunántúli – gazdát érint hátrányosan a 12 százalékosnál nagyobb lejtésű területekre vonatkozó termelési korlátozás, melyet hangsúlyosan a talaj védelme érdekében vezettek be a döntéshozók.

A Közös Agrárpolitikában, azaz a KAP-ban nagy szerepet kapnak a környezet védelméhez és a biodiverzitás megőrzéséhez kapcsolódó intézkedések. Ezek sorában számos, a talaj védelmét célzó gazdálkodási követelménnyel találkozunk. Az egyik, mely jelentős mértékben átírja az eddigi termelői gyakorlatot, hogy már az idei szezonban sem lehet a MePAR-fedvény alapján 12%-nál nagyobb meredekségű lejtőkön (szántóterületeken és ültetvényeken) kapás növénykultúrákat termelni. Az erózió elleni védekezésre korábban is volt előírás, azonban az említett lejtésszög esetében további növények termesztése sem lehetséges, vagy csak megfelelő korlátozásokkal.

Történelmi léptékű a humuszképződés

Hazai talajaink 60 százaléka valamilyen degradációs folyamattal érintett – ez részben természeti, részben emberi tevékenységből ered –, azaz a talajjellemzők gyorsan romlanak az erózió, a túlhasználat, a tömörödés, a szervesanyag-fogyás és a szerkezet károsodása miatt. Mindennek egyik következménye a belvizek állandósulása, a korai és tartós aszályok egyre gyakoribbá válása. A talaj megfelelő állapotban tartása nélkül a vízgazdálkodás sem lehet hatékony. A vizet a megfelelő agrotechnikával a talajban kellene tárolnunk. Fontos tudni azt is, hogy az erózió által elveszített pár centiméteres humuszos talajtakaró képződése évszázadokra, évezredekre tehető, s éppen ez az elvesző talajréteg adná a növénytermesztés megfelelő biztonságát. Ezért minden gazdálkodó elemi érdeke, hogy talaját a földjén, tehát helyben tartsa, ne hagyja azt lemosódni, s ne a talajképző kőzeten – ahogy mondani szokás, a „sárga földön” – termeljen, hiszen annak gazdaságossága nyilvánvalóan megkérdőjelezhető.

Minden gazdálkodó elemi érdeke, hogy talaját a földjén, tehát helyben tartsa, ne hagyja azt lemosódni.

Az említett nagy lejtésű területeken ezért kapásnövények – beleértve a kukoricát és a napraforgót is – termesztése, illetve az őszi káposztarepce 24 centiméternél nagyobb sortávolságon való termesztése tilos. (Érthető módon azért, mert ilyen sortávoknál nincs semmi, ami megfogja a sáros áradatot.) Kivételt képez a direkt vetés, a szintvonalas művelés és/vagy a rétegvonalakkal párhuzamos, illetve az eróziós jegyeket mutató lefolyási útvonalakon a lefolyásgátló füvesített vagy fás védősávok kialakítása mellett. Az erózió ellen kialakított teraszok megőrzése pedig szőlőültetvények esetében kötelező.

Az érintett gazda is elfogadja

Sok, főleg a Dunántúl dombos részein termelő gazdálkodó számára okoz fejtörést az új előírás, ugyanis az jelentős mértékben korlátozza a lehetőségeiket, ami a növényfajválasztást illeti. Pénzügyileg sem érinti őket jól, hogy lejtős területeiken mennyiségben és gazdaságilag is kevesebbet hozó kalászosokat kell termelniük adott esetben a kukorica helyett. Ezzel együtt be kell látni, ez olyan neuralgikus pont, ahol érdekek és ellenérdekek találkoznak – s van, amikor nincs mit tenni, alkalmazkodni kell. Jól tudja ezt a zalaegerszegi gazdálkodó, Simon József is, aki családi gazdaságában 140 hektáron termel szántóföldi növényeket, kukoricát, búzát, árpát, repcét és napraforgót. Mivel területeinek túlnyomó többsége 12 százalékosnál nagyobb lejtésű, idei terveit jelentősen át kell szabnia.

Simon József az egyik érintett területét mutatja, ahol kukorica helyett most kalászost kell vetnie

„Értem az intézkedés logikáját, én is jártam már úgy, hogy félhektárnyi termőréteget a hirtelen lezúduló óriási csapadékmennyiség könnyedén kimosott az útra – bocsátotta előre Simon József. – Ezzel együtt engem az átlagnál is rosszabbul érint az új szabály, mert szinte valamennyi földem legalább ennyire, de inkább még lejtősebb. Amúgy a zalai termelőkre ez általában igaz, nekünk ez tulajdonképpen büntetés, hiszen az adottságainkon változtatni nem tudunk. Ha darabszámot nézünk, esetemben 80 százalékot tesz ki a lejtős terület, ami hektárban már szerencsére nem ugyanennyi, mert van olyan, amelyik lejtővel indul, majd egyenesen folytatódik. Az egyenes szakaszon termelhetek kapásnövényt, de a lejtőn muszáj lesz másban gondolkodnom, takarónövényben vagy olyasmiben, amit enged a szabályozás. A falugazdász már ősszel jelezte, hogy mi várható, de én éppen előtte rendeltem meg a vetőmagokat, például a napraforgót. Ugyanis a vetésforgót szem előtt tartva a kukorica helyett napraforgót terveztem vetni a lejtős területekre, de ez sajnos, mint kiderült, nem lehetséges. Pontosabban lehetne, de csak akkor, ha a lejtésre merőlegesen vetném, ami viszont azt aratást nehezítené meg, mert a kombájn hatékonyságát erősen rontja az engedélyezettnél nagyobb oldalirányú dőlés. Így aztán marad a kalászos, most már csak a tavaszi árpa vagy búza, de természetesen a klimatikus változások miatt legközelebb már az előírások tudatában őszi búzát, árpát fogok vetni az említett részekre, illetve a kisebb, 24 centiméteres engedélyezett sortávolságra őszi repcét.”

Simon József hozzátette: utóbbit idehaza kukoricasortávra szokás vetni, de kipróbálta már a kisebb sortávolságot, s annál is szépen fejlődött, bokrosodott a növény, mely jó termést is hozott, tehát igazából nem sínylette meg a tenyészterület-csökkenést.

„S hogy mihez kezdek a napraforgó-vetőmaggal? Nem esem kétségbe, elrakom jövőre, így akkor már nem kell vennem, a csíraképesség pedig ennyi idő alatt nem károsodik – mondta kérdésünkre a zalai termelő. – Ez most átmeneti év lesz, sajnos nyilvánvaló, hogy a kalászosok nagy aránya miatt nem realizálódik majd annyi bevételünk, mint amennyit a kukorica szokott hozni, de ez van.”

„Az előírások tudatában őszi búzát, árpát fogok vetni a lejtős területekre, illetve a kisebb, 24 centiméteres engedélyezett sortávolságra őszi repcét.”

Nem mindenhol megoldás a 12%-os korlátozás

A Zalaszentbalázst kettészelő 74-es főutat és a mellette lévő ingatlanokat az elmúlt években többször is elöntötte a környező, magasabban fekvő szántóföldekről lezúduló sáros áradat. A lejtős területekre vonatkozó tilalom egyebek közt épp az ilyen szituációk miatt is született meg, azonban nem mindenhol jelent megoldást a problémára.

„A gazdálkodók szemszögéből nem tudom megítélni az új szabályozást és következményeit, viszont azt gondolom, hogy a termőföld védelme érdekében szükséges ez az intézkedés – szögezte le Hencsei Margit, a község polgármestere. – Nálunk a település elhelyezkedése miatt – nyugati oldalon gyakorlatilag az egész falut egy dombvonulat kíséri – évek óta komoly gondot okoz a hirtelen leeső, nagy mennyiségű csapadékkal ránk ömlő iszap. Hatékonyan tenni ellene nem nagyon tudtunk. Jelentős anyagi ráfordítással, különféle pályázati források igénybevételével a levezető nagy árkokat igyekeztünk folyamatosan karbantartani, hogy a lezúduló víz eljusson a befogadó vízfolyásokig. Ez azonban hosszabb távra nem hozott megoldást, hiszen volt, hogy már a következő év nagy iszaplemosódása miatt újra színültig voltak az árkok iszappal. A tavalyi nagy iszapömlés után a katasztrófavédelem az érintett szakhatóságok, közútkezelők és gazdálkodók összehívásával igyekezett gyógyírt találni a hasonló esetekre. Következtetésként levonható, hogy a kora nyári villámzáporok ott okozták a legnagyobb problémát, ahol kukoricával volt bevetve a terület. Az új szabályozásnak ott valószínűleg hasznát veszik, ahol a földterület lejtése eléri a 12%-ot. Nálunk azonban az ennél kisebb lejtésű, de nagy vízgyűjtő területtel rendelkező földekről lefolyó iszap önti el a falut, így az intézkedés rajtunk nem fog segíteni” – fogalmazott a településvezető.

Zalaszentbalázson ez a kép évről évre visszatér, s várhatóan így lesz ez a jövőben is, mert a sárlavina esetükben 12 százalékosnál kisebb lejtésű területről érkezik

A talajtakarás jelentősége

A Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) minimális talajborítást ír elő a csupasz talaj elkerülése érdekében a legérzékenyebb időszak(ok)ban azért, hogy az erózió elkerülhető legyen. A talajtakarás ugyanis véd az erózió ellen, segíti a szénmegkötést, a talajéletet és a szervesanyag-képződést, a talajszerkezet javítását és a vízvesztés megelőzését. Kevesen tudják, hogy talajtakarással akár a vadon élő károsítókkal szemben is védekezhetünk, például ha a kukoricavetést mulccsal egyből letakarjuk, akkor a varjak nehezebben (vagy egyáltalán nem) szedik ki az elvetett vetőmagot. A jól megválasztott takarónövény segítségével a vizet tárolni tudjuk a talajban a szárazabb időszakokra. Fontos, hogy a talajt így is óvjuk-védjük, szabályozzuk a hőmérsékletét, javítsuk a vízháztartását, csökkentsük az erózióját és védjük a szerkezetességét. Ahol a talaj kicserepesedik, széttöredezik, s veri az eső, perzseli a nap, szárítja a szél, ott korlátozott a talajélet. A talaj takarásával mindez elkerülhető, ezzel annak szerkezete morzsalékos maradhat, nem iszaposodik el, mert az ott lévő zöld növény vagy szármaradvány védi. Ez minden gazdálkodó számára megfontolandó – szabályozás nélkül is. A szabályozás szerint fenn kell tartani a minimális talajborítást a nyári és őszi betakarítású kultúrák lekerülése után, őszi kultúra vetésével vagy a tarló szeptember 30-ig történő megőrzésével, legfeljebb sekély tarlóhántás és ápolás, illetve középmély vagy mély talajlazítás elvégzésével.

Évente 10 millió hektárnyi termőföldet teszünk tönkre

TOVÁBB OLVASOM