Jelszó: Hatékonyság!

Óriási átalakulás zajlik a magyar agráriumban, melynek során sokan lesznek, akik elbuknak, lemorzsolódnak. Elsősorban azok kerülnek kilátástalan helyzetbe, akik elavult technológiával és módszerekkel dolgoznak, illetve akik a 2022-t megelőző jó években részben vagy egészben nem forgatták vissza a hasznot gazdaságuk fejlesztésébe.

Mindezt Dr. Raskó György agrárközgazdász, egykori államtitkár mondta a lapunknak adott exkluzív interjúban. A szakember szerint – akinek több jól menő mezőgazdasági vállalkozása van a Dunántúlon – az, hogy valaki sikeres vagy sem, nem azon múlik, hogy vannak-e szoros baráti kapcsolatai az éppen regnáló kormánnyal.

Nagyon szétszóródott a gazdálkodói mezőny, vannak 21. századi, amerikai technológiai szinten tevékenykedő mezőgazdasági farmok, beleértve ebbe a családi vállalkozásokat is, amelyek nyugat-európai összehasonlításban is a csúcsot jelentik – válaszolta elöljáróban kérdésünkre dr. Raskó György. – Emellett van egy nagyon széles szegmens, melynek tagjai kizárólag az uniós támogatásoknak köszönhetően maradnak életben. Előbbit több száz nagyobb vállalkozás és úgy 25-30 ezer családi gazdaság alkotja, ők adják a hazai agráriumban az élbolyt, ők versenyképesek lennének az uniós támogatások nélkül is. Utóbbiak – ki kell mondani – uniós emlőből élnek és nem is nagyon fejlődőképesek, a technológiai megújulást tekintve nem léptek előrébb. A kamatok most pedig akkorát ugrottak, hogy belátható időn belül hitelfelvétellel sem tudják ezt megtenni, így bizonyosan a leszakadók táborát gyarapítják.

Min múlik, hogy ki melyik csoportba kerül? Aki az aktuális kormánnyal jó kapcsolatot ápol, az bebiztosítja magát hosszú távon is, aki nem, az „megy a levesbe”?

Azt kell mondanom, nem, ez nem így működik – szögezte le dr. Raskó György. – Rám nem lehet mondani, hogy a kormánnyal szimpatizálok, vállalkozásaim mégis kormányoktól függetlenül is kiválóan működnek, nyereséget termelnek. De van erre más példa is, jobb- és baloldalról egyaránt. Hogy mi a titkuk, titkunk? Akiket én ismerek és sikeres vállalkozónak tartok, azok a termelődő hasznot szinte mind visszaforgatják fejlesztésbe. Akik az elmúlt években elmentek a precíziós gazdálkodás felé, megoldották az öntözés kérdését, termelésük hatékonyságára koncentráltak, azok mennek előre, teljesen mindegy, éppen ki van hatalmon. Akik a nyereséget mindig kivették, elköltötték fogyasztásra, saját jólétükre, terepjárót vettek a gyereknek, azok valószínűleg a jövőben területeket veszítenek és egy idő után megpróbálják eladni a vállalkozásukat. Már most tudnék konkrétan megnevezni több eladásra kínált agrárvállalkozást, ami azonnal megvásárolható. Úgy észlelem, hogy eladási hullám kezdődött azoknál, akik rájöttek arra, hogy nem versenyképesek, mert rendre elmulasztották az ehhez szükséges fejlesztéseket abban az időben, amikor „dőlt” a pénz az unióból és az olcsó növekedési hitel az MNB-től. Az elmúlt évtized a fejlesztések aranykora volt a magyar mezőgazdaságban, de ennek szinte egy csapásra vége lett 2022-ben. A beruházási hitelek kamatai az égbe szöktek, most maguk a bankok sem ajánlják a 15-20 százalékos kamatozású hitelek felvételét. Saját forrás meg, tudjuk, a legkevesebb... Rontja a hazai termelők helyzetét, hogy új versenytárs jelent meg az uniós, így a magyar piacon is, méghozzá Ukrajna. Olajos magokkal, kukoricával, búzával, árpával árasztja el az országot tavaly ősz óta, nehéz vele versenyezni. Ukrán eladókkal van tele az ország, jó néhányuk nálam is jelentkezett, egyikük pár napja már 95 ezer forintért is beszállítaná a kukoricát a keleti országrészre, a kukoricájukat tartogató hazai termelők óriási csalódására. Ők ugyanis abban bíztak, hogy az aszály miatti kevés termés következményeként télen, tavasszal magas áron, tonnánként 150 ezer forint körül tudják majd eladni terményüket, aminek most az ára már 120 ezer forint alá esett. Ha tovább ömlik be az ukrán kukorica, akkor lehet, hogy százezerért sem tudják eladni a kevéske termést. Ez hatalmas anyagi bukást jelent sok ezer árutulajdonosnak, gazdának.

Akiket én ismerek és sikeres vállalkozónak tartok, azok a termelődő hasznot szinte mind visszaforgatják fejlesztésbe.

A miniszter túl optimista

Az Európai Uniónak csak a piacunk kellett, most pedig még ránk telepszik Ukrajna is, nagyon nehéz év elé nézünk.

Dr. Raskó György: „Ukrajna váratlan nagy kihívás, termelési költségeivel nem tudunk versenyezni, fel kell készülnünk az ukrán gabona- és olajos mag invázióra. Ez nemhogy nehéz, majdnem reménytelen helyzet”

Nem állítanám, hogy az uniónak csak a piacunk kellett, volt viszonosság, mert a belépéssel közel 500 milliós piacra juthattunk be vám és illeték nélkül. Ennek köszönhetően 18 év alatt az EU-ba irányuló agrárkivitelünk 2,5 milliárd euróról közel 10 milliárdra emelkedett. Ukrajna viszont váratlan, nagy kihívás, termelési költségeivel nem tudunk versenyezni, fel kell készülnünk az ukrán gabona és olajos mag invázióra. Ez nemhogy nehéz, majdnem reménytelen helyzet. Az agrártárca vezetője, dr. Nagy István miniszter úr e témában talán túlzottan optimista, ő kevésbé fél az ukrán versenytől, én annál inkább. Az igaz, hogy az ukrán gabona minősége heterogén, van problémájuk a tárolással, jellemzően magas a toxinszint stb., de ne legyen kétsége senkinek, néhány év alatt felszámolják a hiányosságokat és képesek lesznek minőségi búzát, kukoricát és más terményt exportálni az EU-ba, így hozzánk is. Nem vagyunk felkészülve e versenyre, ráadásul nálunk brutálisan megugrottak a finanszírozási költségek a magas kamatok miatt, és ez további versenyhátrány az euróövezeti mezőgazdákkal szemben. A szlovén, a szlovák és most már a horvát termelők is jobb helyzetben vannak e tekintetben, ők két-három százalékos kamatra tudnak euróhitelt felvenni, árfolyamkockázat nélkül. A magyar termelő ezt, ahogy már mondtam, húsz százalék körüli kamattal teheti meg. Ilyen körülmények közt tényleg kezd teljesen reménytelenné válni a helyzet azok számára, akik nem csinálták még meg azt a technológiai fejlesztést, aminek a lényege a hatékonyságjavulás. Aki nem tud alacsony önköltséggel dolgozni, az esélytelen a túlélésre. A nemzetközi piacokon mindenütt megy lefelé a nyersanyagok – a gabona, a cukor, a növényi olaj – ára, ez előbb-utóbb begyűrűzik Magyarországra is. Közben erősödött a forint, tehát most már exportra eladni sem olyan vonzó, mint volt mondjuk három hónappal ezelőtt. Ebben a helyzetben dől be az országba az ukrán áru, olyan mennyiségben, ami korábban elképzelhetetlen volt. Ehhez jön még az ezermilliárd forintra rúgó aszálykár, amiből a kormány körülbelül egy, a biztosítók legfeljebb 10 százalékot térítettek meg, és nincs pénz a gazdáknál. Emiatt nem tudnak elegendő inputanyagot tenni a termelésbe, ezért ha minden időjárási körülmény kedvezően alakulna idén, akkor is csak közepes termésre lehet számítani, én azt gondolom. Mindez összességében olyan kivéreztetett pénzügyi pozíciót jelent, ahonnét nehéz felállni.

Az unióba belépéssel közel 500 milliós piacra juthattunk be vám és illeték nélkül. Ennek köszönhetően 18 év alatt az EU-ba irányuló agrárkivitelünk 2,5 milliárd euróról közel 10 milliárdra emelkedett.

A gabonán és az árstopos árukon kívül eső termékek ára most viszont kedvező a termelők szemszögéből. Vagy nem?

Sajnos nem, mert hiába marad több haszon mondjuk egy jó sajton – de mondhatnék más tejtermékeket is –, nem lesz, aki megvegye ezen az áron. Így az a termelő vagy gyártó, akinek nincs exportpiaca, felkészülhet arra, hogy a belföldi árakat le fogja nyomni a visszaeső kereslet, a vásárlóerő hiánya. A magas önköltséggel termelők vesztesége az idén és a jövőben is előre borítékolható. A felvásárlási árak lemorzsolódása már el is kezdődött a gabonákkal, a napraforgómaggal, és most már a nyers tej átvételi ára is lefelé megy, egy hónap alatt literenként 10 forinttal. És ez még csak a kezdet.

Egyetlen malac tízezer forintot hoz a konyhára

Mit gondol, a tendencia nyomán csökkennek majd az inputárak is?

Az inputárak nem fognak csökkenni, legalábbis reálértékben biztosan nem. Tudom, vannak, akik abban bíznak, hogy majd visszaállnak a régi szintre, de ez hiú ábránd. És ezzel megint csak ugyanoda lyukadunk ki: ha nem termelsz alacsony költséggel, azaz hatékonyan, akkor vert helyzetben vagy. Örök igazság: az átlagos önköltség szintje alatt termelők mindig talpon maradnak. Erre tanított meg az elmúlt évek tapasztalata. 2017/18-ban korszerűsítettük a kocatelepünket és új fajtára, dán hibridre váltottunk. Előtte a sertésvállalkozásunk csak vegetált egyik évről a másikra, hol nullszaldósok voltunk, hol kis veszteség vagy nyereség keletkezett. Most kocánként évente 35-36 választott malacot produkálunk, ez messze a magyar átlag felett van, így szinte magától adódik, hogy jelentős nyereséget termelünk. Igaz, ehhez a kiváló teljesítményű kocák mellett a profi menedzsment munkája is kellett. A hatékonyságjavulást célzó befektetések tehát hozzák az eredményt, a cash-flow mindig pozitív lesz, függetlenül attól, hogy a sertés- vagy a malacfelvásárlási árak hogyan alakulnak. Amikor a legrosszabb árak voltak, a havi cash flow-nk akkor is pozitív volt, most pedig, hogy csúcsárak vannak, hasítunk. Egy malac a jelenlegi árak mellett több mint tízezer forint eredményt produkál, azt gondolom, ennél jobb pozícióra nincs is szükségünk. Az elmúlt évek stabilan nyereséges volta bátorított fel bennünket a további fejlesztésekre. Épül az új 1100 kocás, szupermodern kocatelepünk, mely remélhetőleg az idén nyártól már termelni fog. Igaz, a beruházási költség ijesztően megugrott a tavalyi építőipari infláció miatt, a tervezett 2,7 milliárd forint helyett 3,3 milliárdba fog kerülni, de nem félünk attól, hogy nem fog megtérülni, legfeljebb egy-két évvel később.

A szinte teljesen automatizált telep a remények szerint idén elkészül, 1200 kocával és 4 fős dolgozói állománnyal működik majd

Örök igazság: az átlagos önköltség szintje alatt termelők mindig talpon maradnak.

Mi a titka? Vagy inkább azt kérdezem, hogyan legyünk hatékonyak?

Nyilvánvaló, hogy a menedzsment a legfontosabb. Sertéstenyésztő vállalkozásunkat egy fantasztikusan jó szakember vezeti. Hibátlanul precíz, megfontolt, egyben munkamániás. Rajta kívül kellenek a jól megfizetett szakmunkások, akik egyben állatszeretők is. Ilyen hozzáállás nélkül nehéz állandó sikert elérni. Tudomásul kell venni, ez egy nagyon tudásalapú ágazat, a koca, a malac rendkívül érzékeny jószág. Például csak a legkiválóbb takarmányt szereti, attól fejlődik az átlagosnál gyorsabban. Saját keverőnk ilyen minőségű táp előállítására nem képes, ezért inkább megvesszük más keverőtől a tápot. Ez látszólag drága játék, de megéri, mert a fajlagos malac-előállítási költség alacsonyabb, mint ha saját tápot használnánk. Elképesztő súlygyarapodást produkálnak a hizlalási fázisban a malacaink, jóval egy kilogramm feletti a napi gyarapodás. A gyors fejlődés kiváló táphasznosulást, összességében, a nevelési idő egészét tekintve pedig alacsonyabb fajlagos költséget jelent. Ilyen „apró” tételekből jön össze az, hogy az ember kiemelkedik az átlagból, aztán már csak jó szerződéseket kell kötni. Hála Istennek, ahhoz én nagyon értek. A régi telepünkön minden évben modernizáltunk valamit, az új, szinte teljesen automatizált telep pedig 1200 kocával és 4 fős dolgozói állománnyal működik majd. Habár a sertéságazat évente 300 millió forint körüli eredményt hoz cégnek, soha egy forintot nem vettem ki belőle, mindent visszaforgattam.

Van elég víz, csak meg kellene tartani

Van az a szint, ami fölött ez megtehető, de a kistermelőknek, családi gazdaságoknak – ahogy mondani szokták – valamiből élniük is kell…

Élnek is, ma Magyarországon legalább kétezer milliárdos vagyonú családi gazdaság van, mellettük további 10 ezer olyan, amely több százmilliós vagyont halmozott fel az uniós csatlakozás óta eltelt 18 évben. Akárki akármit mond, egy generáció alatt ekkora vagyonosodásra soha nem volt példa Magyarország agrártörténetében. Számomra ezen nagyszámú, igen sikeres családi vállalkozás kitűnő példája annak, hogy milyen nagy léptekkel lehet fejlődni kormányoktól függetlenül, ha megvan az elhivatottság, a szakértelem a gazdákban. Lehet és szabad őket követni. A hatékonyság mellett egyébként a másik kulcsszó az integráció. Itt, Lajoskomárom környékén a nagygazdaság, egykor téesz köré mára olyan termelői közösség szerveződött, amelyben közel 100 gazda vesz részt. A közösség közösen szerzi be a műtrágyát, a vetőmagot, a gázolajat, a növényvédő szert, működteti a gépjavító bázist, és még sorolhatnám, ami sok százmillió forint megtakarítást hoz évente az integrációban részt vevőknek. Kellett 15-20 év, mire meglett a kölcsönös bizalom, ami lényegi eleme az integráció sikerének.

Az összefogást ösztönzi a kormány is az öntözési közösségek létrehozásának támogatásával. Apropó, öntözés: kinek a felelőssége a tavalyi, extrém aszályos év miatti nagy bukás?

Ez sokkal több, mint felelősség, bűnös hiba. És szégyen, azt is mondhatnám, hiszen vizünk van bőven. Látni kell, hogy a mezőgazdaság egyre vízigényesebb, a növekvő hozamú növényfajták növekvő mennyiségű vizet követelnek maguknak, ez evidens. Közben a csatornázás kiépült az egész országban. Azelőtt az emésztőgödrökből a szennyvíz nedvességtartalma visszaszivárgott a talajba, most viszont rögtön bekerül egy zárt rendszerbe. A talajvízszint csökkenése ennek is a következménye. Megjegyzem, nem esik kevesebb csapadék, mint 60-70 éve. Például Lajoskomáromban az ötéves mozgóátlag csupán 4 milliméterrel mutat most kevesebbet, mint amit a múlt század hatvanas éveiben mértek. Igaz, más az éves csapadékeloszlás. Kevesebbszer több esik, néha özönvízszerűen, és ezt a lezúduló csapadékot tározókban meg kellene fogni, nem elvezetni, mint ahogy mostanában teszik. Meg kellene fogni az összes vizet az országban. Ezért igenis a lehető legrövidebb időn belül rendbe kell hozni az egyébként már megépített öntözési infrastruktúrát. Ami meg megvan, azt használni kell, szégyenteljes, hogy az Alföldön ott vannak még a főcsatornák, mellékcsatornák, harántcsatornák is, ám ezeket benőtte a gaz, fűzfa nő bennük, vagy a gazdák beszántották. Ezer sebből vérzik tehát a dolog. Jó lenne, ha az állam ezek kitisztítására pénzt adna, minél előbb, mert lehet, hogy az idén nyáron is gondjaink lesznek az aszállyal.

Meg kellene fogni az összes vizet az országban. Szégyenteljes, hogy az Alföldön ott vannak még a főcsatornák, mellékcsatornák, harántcsatornák is, ám ezeket benőtte a gaz, fűzfa nő bennük, vagy a gazdák beszántották.

Raskó György

Dr. Raskó György Karcagon született 1952-ben. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett, majd 1976-ban agrárközgazdász-diplomát szerzett. Pályája elején kutatóként dolgozott, közben 1980-ban doktorált. Előbb Algériában, Mexikóban, majd 1987-től 1989 végéig Brazíliában dolgozott. Angol, francia, német, spanyol és portugál nyelven beszél. Az Antall-kormány idején került a Földművelésügyi Minisztériumba, ahol 1991 és 1994 között közigazgatási államtitkár volt. Jelenleg több hazai mezőgazdasági vállalkozásban érdekelt, blogján pedig elemző írásokat közöl az agrárium és a gazdaság aktuális kérdéseiről.

Szerző: AgrárUnió