A magyar gazdálkodók szakmai közössége
Genezis
Corteva Verben Queen

Műtrágyapiaci kilátás(talanság)ok – A termelők és a fogyasztók is brutálisan nehéz évre számíthatnak

Agrárgazdaság - 2022.04.29

Az elszabaduló energiaárak soha nem látott mértékben emelték meg a műtrágyák – elsősorban a nitrogénműtrágya – előállításának költségeit. A jelenlegi helyzetben egyvalami biztos: ha olyan mértékben drágul a műtrágya, hogy a gazdák kénytelenek kevesebbet használni belőle, esetleg elhagyni – avagy nem jutnak hozzá –, akkor lényegesen kisebb termésre számíthatunk idén.

Műtrágyapiaci kilátás(talanság)ok – A termelők és a fogyasztók is brutálisan nehéz évre számíthatnak


„Talán a legnehezebb feladat most a műtrágyapiac jövőjének, kilátásainak megítélése. A folyamat egy évvel ezelőtt kezdődött a foszfor világpiaci árának emelkedésével, ezt követte a kálium, majd pedig a nitrogén drasztikus drágulása. És továbbra is napról napra érkeznek a hírek az újabb alapanyagár-emelkedésekről. A nitrogén esetében pedig már nem csupán áremelkedésről, de komoly hiányról is beszélni kell” – 2021 októberében fogalmazott így a műtrágyapiac egyik vezető cégének szakembere. Az azóta eltelt hónapok történéseit látva összehasonlíthatatlanul nehezebb most megítélni a műtrágyapiac – és a teljes élelmiszerpiac – jövőjét, kilátásait.

Soha nem látott árak

A nyersanyagpiacokat sokkolta Ukrajna orosz inváziója, a nitrogénműtrágyák alapanyagául szolgáló földgáz amúgy is vészesen emelkedő ára az egekbe szökött. A nagy európai műtrágyagyártók – Yara, Borealis –, ahogy a világ más nagy gyártói is, csökkentik vagy leállítják a termelést a magas gázár miatt. A magyar műtrágyapiac 60 százalékát képviselő péti Nitrogénművek március második hetében jelentette be az ammóniatermelés átmeneti leállítását. A műtrágyák legfontosabb csoportjának alkotóeleme az ammóniából készülő ammónium-nitrát, így a cég átmenetileg nem gyártja az ammóniaalapú műtrágyákat.

Tavaly novemberben, amikor a Nitrogénművek Zrt. jelezte, hogy nagyon kockázatos ez a szezon, és aki tud, vásároljon, hogy csökkentse a kitettségét, a hivatalos nyilatkozatok a gazdálkodókat nyugtatták. Az importőrök ugyanis mindenkit biztosítottak arról, hogy megoldják a műtrágyaellátást az országban. A Nitrogénművek tonnánkénti műtrágyaára akkor 200 ezer forint alatt volt, most, márciusban pedig az import 300 ezer forint fölött –, ha egyáltalán hozzá lehet jutni.

Az elszálló gázárak miatt drámaian megdrágul az előállítás, aminek következtében egyre nőnek a műtrágyaárak Európa-szerte. „Azok a műtrágyák, amelyekért egy éve 150-200 eurót fizettünk tonnánként, most 800 eurónál járnak. Ez borzasztó költség. Ráadásul az árukínálat is szűkös” – magyarázta Laurent Gomand belga termelő az Euronews március 21-i adásában. Elmondta: „Sokkal magasabbak a termelési költségeink, és ha most nem biztosítjuk a megfelelő mennyiségű műtrágyát a növényeknek, akkor a termelés visszaesik. Tehát ez egy lavina: kevesebb műtrágya, kevesebb termelés és végül termékhiány!” Mint elhangzott, az EU dolgozik azon, hogyan lehetne a konfliktus ágazatra gyakorolt hatásait enyhíteni.

A nitrogénműtrágyák alapanyagául szolgáló földgáz amúgy is vészesen emelkedő ára az egekbe szökött. A nagy európai műtrágyagyártók csökkentik vagy leállítják a termelést a magas gázár miatt. 

Az agrárminiszter a hazai ellátásról

A kormány álláspontjáról a hazai műtrágyaellátással kapcsolatban az Agrárminisztérium Sajtóirodájának március 17-én kiadott közleménye ad hírt.

„A tavaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges műtrágya elegendő mennyiségben rendelkezésre áll az országban” – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető az ellátás helyzetéről a hazai műtrágya-forgalmazókkal és -importőrökkel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével is egyeztetett. Nagy István kiemelte, jelenleg nem okoz közvetlen problémát Magyarországon az európai műtrágyagyártó kapacitások részleges leállása.

A miniszter arra is kitért, hogy a gazdálkodók már elvégezték az idei első kalászos-fejtrágyázást, és a következő munkafázisokhoz is elegendő műtrágyakészlet van az országban. Ezért is kiemelkedő, hogy a legfontosabb ügyet Magyarország számára kedvező módon rendezték el az uniós állam- és kormányfők versailles-i csúcstalálkozóján – tette hozzá. Nem lesznek szankciók, amelyek kiterjednének az olaj és a gáz területére, ez pedig növeli a földgázra épülő műtrágyagyártó kapacitások mielőbbi újraindításának lehetőségét. Nagy István leszögezte, a gazdálkodók érdekében minden lehetséges eszközt be kell vetni a biztonságos hazai műtrágyaellátás érdekében.

Uniós szintű intézkedések várhatók

Az Európai Bizottság, tekintettel az emelkedő élelmiszer- és energiaárakra és az input anyagok – például a műtrágya – megnövekedett költségeire, március 23-án rövid és középtávú intézkedéseket terjesztett elő, „melyek egyrészt a fokozott globális élelmezésbiztonságot szolgálják, másrészt az uniós mezőgazdasági termelőket és fogyasztókat hivatottak támogatni. A nyersanyagárak globális emelkedése, amit tovább fokozott az Ukrajna elleni orosz invázió, ismét rávilágított arra, hogy »a termőföldtől a asztalig« stratégiával összhangban ellenállóbb és fenntarthatóbb uniós mezőgazdaságra és élelmiszer-ellátási láncokra van szükség” – adta hírül weboldalán március 23-án az Európai Bizottság.

A Nitrogénművek Zrt., mint az Európai Műtrágyagyártók Szövetsége (Fertilizers Europe) magyarországi tagvállalata, március 24-i sajtóközleményében üdvözölte az Európai Bizottság ideiglenes válságkeretre tett javaslatát, amely – mint írják – lehetőséget ad a tagállamoknak támogatást nyújtani a gazdálkodók és műtrágyagyártók számára. A támogatás szükségszerű lett a jelenlegi kihívások kezeléséhez, és megoldást nyújthat mind a gazdálkodók megnövekedett költségeire, mind pedig a műtrágyagyártók rendkívüli földgázpiaci kockázataira.

„Európa ellátásbiztonságára és importfüggetlenségének növelésére már az EU Zöld Megállapodás (Green Deal) javaslatcsomagjainak egyeztetése során is jelentős hangsúlyt fektettünk, aminek fontosságára a jelenlegi gazdasági és geopolitikai környezet további megerősítést adott számunkra” – nyilatkozta Bige Zoltán, a Nitrogénművek Zrt. stratégiai igazgatója. Hozzátette: a válságkeretben szereplő vállalati likviditás biztosításának lehetősége egy olyan erősen szezonális szektorban, mint a műtrágyaipar, kiemelt fontosságú lehet. Igaz – hívta fel a figyelmet –, hogy az aktuális tavaszi szezon kihívásain ez a segítség már nem tud könnyíteni, figyelemmel arra, hogy a végrehajtáshoz idő szükséges.

A Fertilizers Europe főigazgatója, Jacob Hansen kiemelte, hogy a rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek. „Ezért üdvözlöm az Európai Bizottság erőteljes és határozott reagálását a mezőgazdaság és különösképpen a műtrágyaágazat stresszes piaci helyzetének kezelésére – mondta. – Az állami támogatások átmeneti válságkeretére az EU gazdálkodói és az európai műtrágyagyártók támogatása érdekében van szükség, hogy megbirkózhassanak a soha nem látott piaci helyzettel, a rekordmagas gázárakkal és a szakadozó ellátási láncokkal” – áll a sajtóközleményben.

Az Európai Bizottság ideiglenes válságkeretre tett javaslata lehetőséget ad a tagállamoknak támogatást nyújtani a gazdálkodók és műtrágyagyártók számára.

Ez lehet a végén keretes, de folytatólagosan is következhet

Pillangóhatás

Ha eleddig kételkedtünk volna a pillangóhatás néven közkeletűvé vált, költői magaslatokba emelő elméletben – amely szerint egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon –, most megtapasztalhatjuk, hogyan is van mindez a való életben. Ahol a pillangók apró, könnyed libbenéssel, véletlenek útján aligha keltik szárnyra a bajt. Az emberek – acélkemény dübörgéssel – annál inkább.

Mert valahol keleten megszólaltak a fegyverek – és sok-sok kilométerrel odébb, egy békés kis ország vidéki élelmiszerboltjában a pénztárnál rémülten nézi a számlát a kispénzű vásárló.

Mert drága, és már szinte minden héten drágább a kenyér;

  • mert a péknek drága a liszt;
  • a malomnak drága a gabona;
  • a gazdának a gázolaj, a műtrágya;
  • a gyárnak pedig a műtrágya előállításához a földgáz.

Pillangókról pedig szó nincs. Véletlenekről sem.

Újraindult az ammóniatermelés

Április 4-i hír, hogy egy hónapos állást követően a Nitrogénművek jraindítja ammóniatermelését a műtrágyázási szezon végén jelentkező erőteljes
exportkereslet kiszolgálása érdekében. Az értékesítés egyes termékek esetében márciusban folyamatos maradt, így az újonnan jelentkező
igényeket a termelés újraindításával tudja kiszolgálni a társaság, a logisztikai kapacitások szűk keresztmetszetének erejéig. „A mai naptól 4400 tonna késztermék kerül le a szalagokról Pétfürdőn naponta, ugyanakkor a nyári szezon rendkívüli kihívások elé állítja az iparágat, a várhatóan
magas szinten maradó energiaárak miatt” – nyilatkozta Fábry Eszter, a vállalat vezérigazgatója. A Nitrogénművek kényszer esetén készen áll a termelés újbóli csökkentésére vagy teljes leállítására.

Szerző: AgrárUnió

Címkék: műtrágya, Nitrogénművek Zrt., műtrágyapiac