erdőtörvény

Alaptörvény-ellenes az erdőtörvény

Az Alkotmánybíróság döntése tiszta jogi helyzetet teremt

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény 2017. évi módosításának számos elemét alaptörvény-ellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság. Így az erdészeti, illetve a természetvédelmi hatóság valamennyi erdőben az egyedi természeti értékekre tekintettel elrendelhet olyan intézkedéseket, amelyek azok megóvásához feltétlenül szükségesek.

Az alapvető jogok biztosa (egészen pon­­­tosan a jövő nemzedék érdekeinek vé­­­­delmét ellátó biztoshelyettes) kezdemé­nyezte, hogy az erdőtörvény összesen harmincnyolc részletelemét, illetve a ter­­mészetvédelmi törvény (1996. évi LIII. tv.) egy adott bekezdését vizsgálja meg az Alkotmánybíróság. A biztos arra hivatkozott, hogy – ellentétben a törvény indokolásában megjelölt céllal – a törvény nem teremti meg az egészséges környezethez való jog és a magántulajdon feletti rendelkezési jog gyakorlásának összhangját. Éppen ellenkezőleg: a kifogásolt rendelkezések az eddigi, nem megfelelő viszonyokat tovább rontják, emellett a ki­­­­­­­­­fogásolt törvényi rendelkezések alkalma­zása jogbizonytalansághoz is vezethet. Túlsúlyba kerültek az erdőtulajdonos gazdálkodók érdekei az egészséges környezethez való, köz érdekében álló alapjoggal.

A védett területen, illetve a Natura 2000-es területeken lévő erdőkben fellelhető természeti értékek védelmi szintje jelentősen és megfelelő indok nélkül csökkent volna a kritikus jogszabályok megsemmisítése nélkül. Jelentős visszalépés lett volna a természeti értékek védelmének nemes ügyével szemben a következő esetekben. Ha a jogszabály lehetővé tette volna védett természeti területen az erdő „gazdasági rendeltetésének” előírását, árvízvédelmi vagy honvédelmi célok természetvédelmi célok fölé rendelését (aminek szükségessége ugyan indokolható, de a törvényben szabályozott mód arányossága már nem). Ha nem tette volna kötelezővé minden Natura 2000-es területen lévő erdő esetében a Natura 2000-es hálózatra vonatkozó előírások alkalmazását. Ha megnehezítették volna a helyi (önkormányzati szintű) védettség megadásának lehetőségét. Ha az erdészeti hatóság lehetőségeit korlátozták volna az egyes speciális védettséget igénylő természeti értékek védelmével kapcsolatos intézkedések megtételében. Ha a tör­­­­­vény az állami tulajdonú természetvé­­delmi vagy Natura 2000-es területen lévő erdőkben is lehetővé tette volna a tarvágást, függetlenül a természetvédelmi szempontoktól.

Megszűnik a bizonytalanság

Ha egy törvényben egyszerre várják el a generális korlátozások végrehajtását és az eseti sajátosságok figyelembevételét, akkor a konkrét ügyben eljáró hatóság, bíróság dönti el, hogy az adott jogvitában melyik elv érvényesül. Ez pedig melegágya az önkényes, kiszámíthatatlan jogalkalmazásnak, azaz a jogbizonytalanságnak.

A jogbizonytalansággal kapcsolatos ag­­­­­gályok miatt az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, amely rendelkezés szerint: „Magyarország független, demokratikus jogállam”. Az indítványozó szerint, amennyiben ön­­­ellentmondó, nehezen értelmezhető vagy akár egymással szöges ellentétben álló rendelkezések teszik bizonytalanná a jogviták kimenetelét (nem tudjuk pontosan sem mi, sem a hatóság, sem a bíróság, hogy az adott jogszabályt miképpen kell értelmeznünk), akkor sérül az az alapvető jogunk, hogy tisztességes eljárások keretében, világos, egyértelmű jogszabályok mentén intézhessük jogi problémáinkat.

Az indítványnak és az Alkotmánybíróság határozatának ezt az elemét azért is tartom kiemelkedően fontosnak, mert az Alkotmánybíróság ezt az elvet eddig nem érvényesítette következetesen: nem egy korábbi, ilyen indokkal előterjesztett kérelmet visszautasított. A számomra abszurd okfejtésük az volt, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az indítványozó Alaptörvényben biztosított joga sérüljön. Szerintük viszont a jogbiztonsághoz fűződő jog nem Alaptörvényben biztosított jog (!), mert nincs benne az Alaptörvény Szabadság és Felelősség részében lévő „alapjogi katalógusban”, így az ilyen indokkal beterjesztett kérelmeket az Alkotmánybíróság nem is tárgyalhatja. Korábban – mégpedig saját következetes gyakorlatára hivatkozással – az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az „Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése a jogállamiságot alapértékként, alapelvként deklaráló rendelkezés nem minősül Alaptörvényben biztosított jognak”. Nagyon örülök, hogy ezt a jogértelmezést ezúttal nem tette magáévá az Alkotmánybíróság. Megjegyzem ugyanakkor, hogy az Alkotmánybíróság önellentmondó, következetlen jogértelmezése az Alaptörvény egyik legfontosabb rendelkezéséről (hogy a jogállamiság, jogbiztonság alapvető jogunk-e) önmagában súlyosan sérti a jogbiztonsághoz fűződő alapjogunkat!

Szakmai érvek a törvény ellen

Ami az indítványozó által hivatkozott szakmai érveket illeti, az alkotmányos alapjogok sérelmét egyrészt az Alaptörvény P) cikk (1) bekezdésében foglalt sérelemben látja. „A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.” Másrészt az Alaptörvény XXI. cikk (1) bekezdésében, amely szerint „Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.”

Az Alaptörvény ezen rendelkezéseit sértő jogszabályi rendelkezések valóban aggályosak. Háttérbe szorították a természetvédelem, az egészséges környezet védelmével kapcsolatos érdekek érvényesítésének lehetőségét, mindezek fölébe helyezve a tulajdonosok gazdasági érdekeit.

Független szakértők kellenek

Ez az elgondolás nagyon humánus, korszerű és dicsérendő. Saját praxisomban megtapasztalt személyes élményeim szerint azonban csak az első lépés a normális jogrend és jogalkalmazás területén. Az addig teljesen rendben van, hogy a tulajdonosokat korlátozni kell abban, hogy önös érdekeik, rövid távú anyagi hasznaik miatt természeti értékeket hagyjanak veszendőbe menni, a köz tulajdonában álló védett állatok, védett növények, védett élőhelyek pusztulását okozzák. Ugyanakkor az is jogos igény, hogy a jogalkotó igyekezzen gátat vetni annak, hogy a gazdálkodók jogos gazdasági érdekeit önkényesen korlátozzák, hogy visszaélésszerű jogalkalmazásnak engedjenek teret. Ezt olyan szabályok, korlátozások bevezetésével, alkalmazásával érhetik el, amelyek oly mértékben sértik a gazdálkodók érdekeit, ami már kontraproduktív, és végül inkább a megóvandó természeti értékek védelmének ügye ellen hat.

A megoldás kulcsa a minden tekintetben független szakértők szerepvállalásában és az ügyfelek (gazdálkodók) jogos érdekeinek korrekt figyelembevételében van. Nem helyes, ha a védett természetvédelmi értékek kezelésével megbízott nemzeti parkok természetvédelmi őrei „szakértőként” perdöntő szereplői azoknak a jogvitáknak, amelyekben a saját munkáltatójuk korábbi döntéseit kell felülbírálni. Ugyanis a természetvédelmi bírságokat, gazdálkodási korlátozásokat előíró hatósági határozatok hátterében a nemzeti parkok iránymutatásai, adatbázisa, állásfoglalásai állnak, a természetkárosításos büntetőügyekben nemritkán ők a feljelentők. A természetvédelmi kezelők – jó esetben – megfelelő szakértelemmel rendelkező adatszolgáltatók: biotikai adatbázisokat állítanak fel, kimutatják a területen élő állat- és növényfajokat, felméréseket, megfigyeléseket végeznek. De nem szakértők, a szó perjogi értelmében. A területek természetvédelmi besorolása, a biológiai szakkérdések eldöntése nem az ő feladatuk! Különösen szembeötlő ez az olyan kényes kérdések elbírálásakor, mint amilyen az ex lege lápok kérdése vagy a védett állatok nem védett tápnövényeinek védelmével kapcsolatos intézkedések ügye. Ilyen esetekben egy felkészült, megfelelő tudományos ismeretekkel, szakmai tapasztalattal rendelkező szakértőnek kellene állást foglalnia (természetesen a nemzeti park adatbázisainak értékelésével).
A megfelelő szakismerettel és felkészültséggel rendelkező szakértők esetében is fontos lenne garantálni a befolyásmentességet, elfogulatlanságot, ugyanis ők is nagyon nagy mértékben függenek a működési területükön tevékenykedő nemzeti parkoktól, hiszen rendszeresen kapnak tőlük megbízásokat. (Talán az segítene, ha olyan szakértőket bíznának meg a szakvélemények készítésével, akik nem a jogvitás területen működnek, hanem az ország másik nemzeti parkjának területén.)

További súlyos probléma, hogy a természetvédelmi korlátozások kapcsán baj­­ba került gazdák kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a bírósági jogvitákban, éppen az eldöntendő szakkérdések miatt. Egy hosszú időtartamot igénylő, komoly szakértői feladatot jelentő kérdésben rendkívül költséges és nehézkes megfelelő szakértőt találni. Egy többhektáros, de még le nem határolt ex lege láp esetében sok százezres nagyságrendű, komoly feladatról van szó, amelynek teljesítésére igen kevés, ezért nehezen elérhető szakértő alkalmas. Védett, fokozottan védett állatok szakértőinek a felkutatása is olyan feladat lehet, aminek egy átlagember egyáltalán nem biztos, hogy meg tud felelni.

A gazdáknak is járna a jogegyenlőség

Elkerülhető lenne, hogy nem létező növények, állatok miatt fél évtizedes bonyolult jogvitaláncolatokba (kártérítési, bírságolási vagy éppen büntetőjogi jogvitákba) kelljen bonyolódniuk a jóhiszemű gazdálkodóknak. Például ha a bíróságok következetesen számon kérnék a hatóságoktól a megfelelő szakértők alkalmazását, és a nem elégednének meg reflexszerűen a nemzeti park természetvédelmi őreinek vélekedéseivel. Ha az állam megkövetelné saját hatóságaitól a természeti értékek kimutatását, lehatárolását, a gazdák korrekt tájékoztatását. Ha az állam megfelelő módon kompenzálná a védett értékek miatt gazdasági károkat szenvedő gazdákat. Ha a jogvitákban a bíróságok a ki­­­­­szolgáltatott gazdák jogos érdekeire fi­­­­gyelve következetesen megkövetelnék a határozatok meghozatalát.

Persze az is igaz, hogy ezeket a célokat nem úgy kell és lehet elérni, ahogyan ezt az alkotmányos aggályok sorát tartalmazó jogszabály készítői elképzelték.


A tulajdonosokat korlátozni kell abban, hogy önös érdekeik miatt természeti értékeket hagyjanak veszendőbe menni. De a jogalkotó igyekezzen gátat vetni annak is, hogy a gazdálkodók jogos gazdasági érdekeit önkényesen korlátozzák.

Szerző: Zeke László

Tags: erdő, erdőtörvény, Alkotmánybíróság

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom