Vontatott permetezőgépek helyett az önjárókra koncentrál a Fendt
A német Fendt sokaknak okozott nagy meglepetést azzal a bejelentéssel, hogy 2022 második negyedévétől megszünteti a Rogator 300 vontatott permetezőgépek gyártását. A szintén az AGCO csoporthoz tartozó Challenger márkától 5 éve átvett gépek szerviz- és alkatrészellátása természetesen ezután is zökkenőmentes lesz. A döntés jól illeszkedik abba a trendbe, hogy a mezőgépgyártók az egyre szigorúbb vegyszerhasználati és környezetvédelmi előírások miatt inkább a gyomirtás mechanikai megoldásai felé fordulnak.
A Fendt Farmer First („A gazda az első”) stratégiája arra irányul, hogy minden piacon az ottani termelők számára legalkalmasabb eszközöket kínálják, a szigorú szabályozásokat hozó Európából ezért vonják ki a vontatott Rogator 300-asokat
A Fendt ugyanakkor a Rogator 600 önjáró permetezőgépek gyártását és forgalmazását tovább folytatja. A Rogator 300-ast annak idején Európában fejlesztették és tesztelték, vagyis kifejezetten az öreg kontinens piacára szánták, bár 2015-ben még a Challenger sárga színében mutatkozott be. Mivel az AGCO két évvel később elkezdte kivezetni Európából és a Közel-Keletről az amerikai márkát, a vontatott permetező így kapta meg a Fendt zöld festését. Az első „új” Rogator 300-as a 2017-es hannoveri Agritechnica szakkiállításon debütált, gyártási helyük a kelet-németországi Hohenmölsenben lévő üzem.
Nyilván valamiféle presztízsveszteséget jelent, hogy a Fendtnek csupán fél évtized elteltével ki kell vezetnie a terméket a piacról, de ezzel a döntésével nincs egyedül. A szintén német Lemken 2020 végén szüntette be a hagyományos szántóföldi permetezőgépek gyártását, hogy helyette inkább a korábban felvásárolt holland Steketee vállalat mechanikai gyomirtást végző, környezetbarát termékeinek fejlesztésére koncentrálhasson. A Fendt egyébként az említett 300-as és 600-as permetezőgépek mellett bizonyos piacokon az önjáró Rogator 900-ast is árusítja, amelyek értékesítése változatlanul folyik tovább. A német gyártó nemrég meghirdetett Farmer First („A gazda az első”) mottójú stratégiája arra irányul, hogy minden piacon az ottani termelők számára legalkalmasabb eszközöket kínálják, a szigorú szabályozásokat hozó Európából tehát ezért vonják ki a Rogator 300-asokat.
„A jövőben inkább az önjáró gépekre fókuszálunk, továbbfejlesztjük őket azzal a szándékkal, hogy még alkalmasabbak legyenek a hatékony és fenntartható növénytermesztés céljára” – emelte ki Christoph Gröblinghoff, az AGCO/Fendt igazgatótanácsának elnöke..
Egyre több permetezőgépen jelennek meg a Poluzzi járószerkezetek
A traktorokon, gabonakombájnokon és más betakarítógépeken egyre népszerűbb gumihevederes járószerkezeteinek palettáját a permetezőgépekre is kiterjeszti az olasz Poluzzi. Ennek a megoldásnak egyértelmű előnye a talajtaposás – és ezzel a káros talajtömörödés – csökkentése, nem véletlen tehát, hogy egyre elterjedtebb a nagy tömegű mezőgazdasági gépeken.
A Poluzzi gumihevederes járószerkezeteinek egyértelmű előnye a talajtaposás – és ezzel a káros talajtömörödés – csökkentése.
A vicolungói (észak-olaszországi) székhelyű Poluzzi Track System Engineering 2020-ban mutatta be az Anacon hevederes rendszert, amelyet kifejezetten a John Deere önjáró permetezőkhöz fejlesztett ki. Ennek íves kapaszkodóbordáit úgy alakították ki, hogy nagy stabilitást biztosítsanak, hatékony legyen az öntisztulásuk, és a közúti vonulás, illetve a permetező gyakori, hirtelen irányváltoztatása esetén se következzen be túlzott kopás.
Az elmúlt bő egy évben az olasz gyártó 12 szettet készített a John Deere R4030-as gépekhez, emellett a Dammann és a Berthoud részére is fejlesztett hevederes rendszereket. A napokban pedig a szintén olasz Grim márka 3500-as, csillogó fekete festésű önjáró permetezőgépét látták el 40 cm széles gumihevederekkel. A négy járószerkezet felszerelése két embernek összesen 2 órájába kerül, tehát viszonylag egyszerű műveletről van szó. A gép maximális haladási sebessége 30 km/h lehet.
A Milánó és Torino között félúton lévő gyárban 1975-ben kezdte meg a mezőgépek javítását a Poluzzi család. 1999-től már lánctalpakat is előállítanak, amelyeket például a rizskombájnok is szívesen használnak, 2006-ban pedig megjelentek a kínálatban az Ultron gumihevederes járószerkezetek. A permetezőgépeken Olaszország mellett Németországban, Svájcban és Bulgáriában használja ezeket a legtöbb gazda. A Poluzzi a hajtókerekeket, a futógörgőket és más részegységeket maga állítja elő, a gumihevedereket pedig egyek között a Bridgestone és a Soucy szállítja.
Felfrissült a Hardi Alpha Evo önjáró permetező
Ráncfelvarráson esett át a dán Hardi önjáró permetezőgépe. Az Alpha Evo III immár nagyobb területteljesítménnyel és megbízhatósággal, valamint jobb vezetési komforttal rendelkezik, már csak abból adódóan is, hogy az átalakítások javítottak a kezelő munkaterületre való rálátásán is. A változások a külsőn is észrevehetők, a módosított motorburkolat, a LED-lámpák (a teljes permetezőgépen) és a szürkére festett keréktárcsák mind a felfrissített dizájn részei.
Az önjáró permetezőgép nagyobb területteljesítménnyel és megbízhatósággal, valamint jobb vezetési komforttal rendelkezik, és az átalakítások javítottak a kezelő munkaterületre való rálátásán is.
Megújult a kezelőtér is, oldalt egy szürke burkolat rejti a könnyen hozzáférhető, logikusan elrendezett kezelőszerveket. A motor fordulatszáma távolról vezérelhető, és a külső szivattyút is be lehet indítani távolról. A TurboFiller vegyszerbekeverő immár hidraulikus mozgatású lett, vagyis a kezelő még kényelmesebben dolgozhat vele. Mivel magasabbra emelkedik, mint a korábbi modelleken, kisebb a kockázata a berendezés és a növényzet károsodásának. A sárvédőket ugyanakkor kissé lejjebb engedték, és követik a kerekek mozgását, így már kevesebb szennyeződés esetén is hatékonyan tisztítanak, illetve megakadályozzák, hogy a sár felcsapódjon a gépre. A külső mosáshoz használt tömlő oldalról immár hátulra került, ami szintén kényelmesebb megoldás.
Ami az Alpha Evo III belsejét illeti, természetesen ott is számos jelentős frissítéssel találkozhatunk. A kabinban rögtön feltűnik az új lábpedál, ez a joystickkal együtt lehetőséget biztosít arra, hogy a gép csak a lábpedállal vagy csak a joystickkal haladjon, vagy a kettő kombinációjával. Ezzel párhuzamosan a Hardi megszabadult az egyik kijelzőtől, ami értelemszerűen egyszerűbbé tette az eligazodást a menüben. Az univerzális terminál eltűnt, és maradt a Topcon, amelyről a nyomtávtól kezdődően minden paraméter állítható, akár menet közben is. Egy praktikus gomb segítségével a korlát behajtható, ezáltal nagyobb sebességgel lehet közúton haladni.
Az Alpha Evo III 4200 és 5100 literes tartállyal, valamint 24-től 39 méterig terjedő szórókeret-szélességgel érhető el. Az önjáró permetezőgép természetesen TIER IV Stvage 5 emissziós szintű motorral van felszerelve, vagyis megfelel a legszigorúbb károsanyag-kibocsátási követelményeknek.
Szerző: AgrárUnió
Címkék: permetezőgép, Fendt, gumihevederes járószerkezet, Hardi, járószerkezet, Fendt Farmer First, Poluzzi, gumihevederes, Hardi Alpha EvoVulcan Profi Smax – granulált elemi kén – Mindenkinek használni ...
John Deere 8R/RT/RX új nyomatékváltó-opcióval: az egyedi ...
Az őszi búza alaptrágyázása
Hiába az árvíz az úr, biztonságban a főváros ivóvize
A gabonakombájnok iránti kereslet csökkent a leginkább
Miért lesznek egyre „gyengébbek” a talajaink? – Miért termelünk ...
Súlyos veszteségek a kukorica- és napraforgótermésben
Tűzifa árak 2024 - Idei körkép
Versenyképes ökogazdálkodás a Debreceni Egyetemen
A mezőgazdasági hatékonyságot szolgáló innovatív megoldások ...