„Reformok”az Emberi Jogok Európai Bíróságán

Mielőtt az aktuális változásokról ejtünk pár szót, érdemes néhány gondolat erejéig felidézni ennek a sokat emlegetett jogintézménynek a mibenlétét. A nemzetközi jogorvoslati fórum az Emberi Jogok Európai Egyezményét aláíró tagállamok felett áll. A részes tagállamok (Magyarország 1992. november 5. óta) állampolgárainak biztosítja a jogot arra, hogy alapvető emberi jogaik sérelme esetén jogorvoslatot keressenek olyan ügyekben, amelyekben saját államuk ennek lehetőségét nem biztosítja számukra, vagy éppen saját államuk, például a magyar hatóságok, állami szervek sértik meg ezeket az alapvető jogokat.

Kártérítésre kötelezheti a tagállamot

Fontos kiemelni, hogy a strasbourgi bíróság nem a magyar jogorvoslati rendszer része, nem valamiféle rendkívüli perorvoslat 
a jogerős ítélet felett. A jogerős döntéseket a magyar jogrendszer erre hivatott bírói szervei hozzák meg, ezen a strasbourgi bíróság nem tud változtatni. A lehetőség csak arra adott, hogy amennyiben a magyar jogrendben emberi jogokat sértő jogerős döntés születik (illetve megfelelő jogorvoslat híján nem ad lehetőséget valamilyen alapjogi sérelem orvoslására), a Magyar Államot ezért a jogsérelemmel arányos mértékű kártérítés megfizetésére kötelezzék.

A strasbourgi eljárás sajátja ezen túl az is, hogy az emberi jogok védelmét nem általában és teljes körűen látja el, hanem csupán azon emberi jogok sérelmét lehet eljárása keretében orvosolni, amely jogok tiszteletben tartását az adott tagállam 
a bíróság előtt is vállalta garantálni. Ilyen alapjog például az élethez, szabadsághoz, biztonsághoz, a tisztességes tárgyaláshoz, jogorvoslathoz, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához, házassághoz való jog, a kínzás, a rabszolgaság, a kényszermunka, a törvény nélküli büntetés, a diszkrimináció, a joggal való visszaélés tilalma, a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság, a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és egyesülés szabadsága. (Közismertek a fogva tartás nem megfelelő körülményei miatt ezrével indult sikeres, a rendőrök, katonák kedvezményes megszerzett nyugdíjának elvételével kapcsolatos sikertelen vagy az egyes esetekben sikeres, elhúzódó perek miatt indult eljárások.)

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nem keverendő össze a luxemburgi Európai Unió Bíróságával. Ez a bíróság is a hazai jogrendszerek felett áll, de nem az állampolgárok emberi jogainak hazai érvényesülését vizsgálja, hanem azt felügyeli, hogy az uniós országokban azonos módon alkalmazzák az uniós jogszabályokat. Ennek keretében bizonyos esetekben magánszemélyek, sőt cégek is fordulhatnak keresettel a luxemburgi bírósághoz. Korábban az Agrárunióban is beszámoltunk ilyen jogesetről a termőföld-haszonélvezettel kapcsolatos jogi problémák elemzése kapcsán, amikor az osztrák állampolgár felperes magyarországi mezőgazdasági földterületre létesített haszon­élvezeti jogának kompenzáció nélküli megszüntetése miatt folyt a jogvita. Arról is beszámoltunk, hogy a luxemburgi döntés folytán az az ambivalens döntés állt elő, hogy az EU nem magyar állampolgárai több joggal bírtak volna hazánkban, mint 
a magyar állampolgárok, ha a Kúria nem döntött volna úgy, hogy a diszkrimináció tilalma miatt a magyar haszonélvezőkre is a Luxemburgban hozott szabályokat alkalmazza.

De térjünk vissza „Luxemburg­ból” „Strasbourgba” és az ottani jogérvényesítéssel kapcsolatos feltételekhez és változásokhoz!

Miheztartás végett előre bocsátom: jó, ha tudjuk, hogy az ott alkalmazott jog nem a több évszázados jogfejlődésen átment, hazai jog feletti „szuperjog”, hanem egyelőre egy nagyon kezdetleges stádiumban lévő, „primitív” jog.

Hiszen a „lényeg”, az a joganyag, amelyek betartása számon kérhető a tagállamokon, négy-öt A/4-es oldalon elfér. Tehát érdemes az illúziókkal leszámolni, mielőtt túl komoly várakozással kezdenénk bele egy ilyen eljárásba. A jelen cikk illusztrációjaként készítettem egy fotót arról a minikönyvecskéről, amelyet a strasbourgi bíróságon osztogatnak reprezentációs célból a tagállamok nyelvén. Külön felhívom a figyelmet 
a terjedelemre!

„Gyorsabban” jutunk „később” jogainkhoz

Tudni kell, hogy két további feltétel szükséges ahhoz, hogy 
a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhassunk. Az első, hogy előbb ki kell meríteni az összes hatékony hazai jogorvoslatot. A második pedig, hogy a strasbourgi keresetet 
a rendelkezésre álló jogvesztő határidőn belül adjuk be.

Az első feltétel kapcsán már korábban végbement egyfajta szigorítás az eljárás menetében. Kérdésként merült fel ugyanis, hogy mit kell „hatékony” hazai jogorvoslatnak tekinteni, amely elengedhetetlen előfeltétele a strasbourgi eljárásnak. Hiszen amennyiben nemzetközi fórum elé kívánjuk vinni a jogsérelmet, akkor a Magyar Állam joghatóságának legalább a rendes perorvoslat körében meg kell adni a lehetőséget arra, hogy itthon orvosolja a jogsérelmet, mert egyébként nem lesz jogalapja 
az állam elleni kártérítésnek. A rendes jogorvoslat pedig a fellebbezés, főszabály szerint másodfokra (ha a jogrend lehetővé teszi, akkor harmadfokra). A rendes perorvoslat a minimum, amivel alanyi jogon bárki jogvitát folytathat, így ezek igénybevétele mindenképpen elvárható attól, akit jogsérelem ér. A jogerős döntésekkel szembeni rendkívüli perorvoslatok nem előfeltételei 
a strasbourgi eljárásnak.

Sokáig kérdés volt viszont, hogy az alkotmányjogi panasz miként értékelendő. (Az Abtv. 26. §-a alapján alkotmányjogi panasszal az az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet fordulhat az Alkotmánybírósághoz, akinek alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be az ügyében folytatott bírósági eljárás során.) Én 
a korábbi álláspontot tartom helyesnek, amely szerint elég a klasszikus rendes perorvoslati eljárás ahhoz, hogy a „hatékony” hazai jogorvoslat összes lehetőségét kihasználjuk. Ám az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy amennyiben a konkrét ügyben adott az alkotmányjogi panasz lehetősége, akkor azt is ki kell használni, mielőtt „Strasbourghoz” fordulunk. Én magam nem osztom azt az álláspontot, hogy az alkotmányjogi panasz valóban hatékony jogorvoslati lehetőség lenne, hiszen még több idő- és pénzráfordítással, munkával jár, ami hatékonyan szegi kedvét annak, aki fontolgatja, hogy nemzetközi fórum elé vigye az ügyét.

A második feltétel eredetileg az volt, hogy a hazai, hatékony jogorvoslatok kimerítését követő hat hónapos jogvesztő határidőn belül kellett a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtani a keresetet. 2021. augusztus 1. napjával hatályba lépő jelentős változás, hogy ez a jogvesztő határidő négy hónapra rövidül. (A határidő-rövidülés 2022. február 1-től alkalmazandó.)

Azon túl, hogy a kérelem benyújtására adott határidő rövidülése nincs direkt összefüggésben az eljárás felgyorsulásával, ettől nem remélhetjük, hogy az eljárások hamarabb fejeződnek be. Kézenfekvő, hogy meg fog nőni az Alkotmánybíróság ügyterhe, és egyfajta „torlódás” is várható amiatt, hogy akik eredetileg hat hónapban gondolkodtak, most hamarabb kell lépjenek. A hazai bíróságok, az Alkotmánybíróság pedig különösen nem arról híres, hogy betartaná a határidőket.

A helyzet tehát paradox: gyorsabban jutunk később a jo­­gainkhoz.

A strasbourgi bíróság nem a magyar jogorvoslati rendszer része, a jogerős döntéseket a magyar jogrendszer erre hivatott bírói szervei hozzák meg. A lehetőség csak arra adott, hogy amennyiben emberi jogokat sértő jogerős döntés születik, a Magyar Államot kártérítés megfizeté-
sére kötelezzék.

Szerző: Dr. Zeke László