Különös szenvedélye: a paprika

Az elmúlt negyven évben mindössze egy alkalommal szegtük meg ezt a szabályt, és lettünk kollégák.” Ledóné dr. Darázsi Hajnalkával a kutatói pályáról, családról és a kettő összeegyeztetésének nehézségeiről beszélgettünk.

„Karcagon születtem, ide kapcsolódnak 
a kertészettel kapcsolatos első emlékeim is, nagyapám rózsát szemzett, én pedig kijelentettem, ezzel szeretnék foglalkozni, ha már nagy leszek.” A kertészet iránt érzett vonzalom a későbbiekben is megmaradt, bár nem volt könnyű a továbbtanulás kérdésében döntenie Hajnalkának, hiszen mind humán, mind reál tantárgyakból igen jó eredményeket ért el középiskolában. „Azt gondolom, a döntő lökést az adta meg, hogy a középiskolás éveim alatt a szüleim Ócsán, ahol éltünk, kertet kezdtek építeni, telepíteni. Tetszett ez a munka, láttam benne fantáziát, sőt egyfajta költészetet is. Így 1975-ben felvételiztem a Kertészeti Egyetemre. Az itt töltött évekre szívesen gondolok vissza, hiszen sikeresen teljesítettem a tanulmányi követelményeket, az évfolyamelsők között voltam, és ezekben az egyetemi években ismerkedtem meg Ledó Ferenccel, férjemmel is.”

A megismerkedés és a házasságkötés időpontja között csak egy év telt el. Amikor megemlítem, hogy nem sokat tétováztak, Hajnalka válaszul csak annyit mond: „Ismeri, ugye, a férjemet? Ha ő eldönt valamit, akkor nem halogatja sokáig annak megvalósítását.” Azt, hogy ez a döntés megalapozott és jó volt, mi sem igazolja jobban, mint hogy ebben az évben ünneplik negyvenedik házassági évfordulójukat. Ennek kulcsát beszélgetőpartnerem abban látja, hogy személyiségben és szakmailag is nagyon jól kiegészítik egymást.

Nehezített kezdés

„Férjem a végzést követően a nagy hírű szentesi Árpád Téeszbe került. Mindenki azt gondolta, azt várta, hogy én is követni fogom, ott helyezkedem majd el. Mi azonban, amikor összeházasodtunk, megállapodtunk abban, hogy sohasem fogunk együtt dolgozni, nem akartuk ugyanis azt, hogy főnök-beosztott viszonyban legyünk, hiszen úgy gondoltuk, 
ez óhatatlanul konfliktushoz vezet, amit 
a házasságunk sínylene meg. Akkoriban 
a Vetőmag Vállalatnak kutatóállomása volt Szentesen, itt szerettem volna elhelyezkedni. Abban az időben azonban ez nem volt egyszerű. A kutatóállomás szívesen vette volna érkezésemet, azonban Budapesten, a központban a személyzeti ügyekért felelős vezető nem akarta ezt. Mai napig nem tudom, miért volt ez így, személyes ellentét nem lehetett, hiszen nem is ismert engem. Ebben az ellehetetlenült helyzetben az Árpád Téesz és a kutatóintézet vezetője összefogott, hogy ahogy ők mondták, segítsék ezt a fiatal párt. 
A helyzet megoldására azt találták ki, hogy papíron felvettek a téeszbe dolgozni, de munkába állásom első percétől kezdve a kutatóintézetben voltam. Miután elcsitult körülöttünk ez a vihar, körülbelül egy év kellett, és hivatalosan is felvételt nyertem a kutatóba.

A szentesi kutatóállomás akkoriban 
a zöldségfélék fajtafenntartásával, nö­­vénynemesítéssel, vetőmag-előállítással foglalkozott. Szalva Péter hozta létre 1954-ben, az ő nevéhez kapcsolódik 
a tájfajták összegyűjtése, azok stabilizálása, nemesítésbe vonása, majd elismertetése. Zöldségfajokból, kü­­­­­lönösen a káposzta- és paprikafélékből Szentes akkoriban egyeduralkodó volt a hazai piacon. Faragó László, aki Szalva Péter után vette át az állomás vezetését, igyekezett azt modernizálni, új ku­­tatási területeket, té­­­­mákat vont be és neves ku­­­­­­­tatókat is ide csábított, például Németh Gizellát, Csorba Imrét, Pesti Miklóst, akik aktívan részt vettek az akkori tudományos életben.

A Vetőmag Vállalat központja Budapesten volt, és több állomás tartozott hozzá. Ez az állapot a rendszerváltozásig állt fenn, azt követően atomjaira esett szét. Egy részüket privatizálták, és különböző formában ma is léteznek, más részük megszűnt. Nyolcvanban, amikor oda kerültem, azonban még virágzott 
a kutatóintézet. Az első munkanapomon a főnököm végigkísért a telepen, hogy megismerkedhessek az itt folyó munkával, és azért, hogy eldöntsem, mivel is szeretnék behatóan foglalkozni. Az egyik sátorban éppen akkor paprikát kereszteztek, és amit ott akkor láttam, annyira megtetszett, hogy a gyümölcstermesztési szakkal a hátam mögött úgy döntöttem, a paprikanemesítést választom.”

Kutatói pálya két gyerekkel

Az élet igazolta Hajnalka döntését, hiszen ezt követően 26 évig valamilyen módon a paprikával foglalkozott. „Faragó László támogatott döntésemben, azonban elmondta, hogy a kutatói pálya an­­­golnyelv-tudás nélkül nem lé­­­tezik. Elindított tehát egy belső tanfolyamot, ahol egy év elteltével én arra a szintre jutottam, hogy a szakminisztérium nyelvi képzőközpontjában tartott szuperintenzív, bentlakásos tanfolyamra be tudtam iratkozni. Ez azzal járt, hogy ’82 nyarától gyakorlatilag Pesten éltem kilenc hónapig, csak hétvégenként látogattam haza Szentesre.”

A nehéz időszak megtérült, beszélgetőtársam a következő év januárjában letette a középfokú nyelvvizsgát, nyáron pedig 
a szakmai felsőfokú vizsgát is. Mindeközben pedig a család is növekedett, hiszen első lányuk 1983 januárjában megszületett. „Mi a férjemmel megterveztük a szakmai előmenetelünket, tudtam, hogy a doktori cím megszerzését követően a kandidatúrára kell összpontosítanom, amelyhez két nyelvvizsga szükséges. Így kihasználva az otthon töltött időt másfél éves kislányommal a szüleimhez költöztem Ócsára, és itt jártam egy tanfolyamra, mintegy öt hónapig. Ezután letettem az orosz nyelvvizsgát is, amely a kandidatúra feltétele volt. 1985 januárjában mentem vissza dolgozni, ekkor került Éva lányunk bölcsődébe. Ekkor kezdtem el ténylegesen a doktorira készülni, kísérletekkel, kutatásokkal. A témám a paprika ellenállósága, rezisztenciája volt a baktériumos betegségekkel szemben. Nagyon nagy segítségemre volt a közvetlen főnököm, Pesti Miklós, növényi anyagokat szerzett be, baktériumok szükséges izolátumait biztosította, illetve tudományos kapcsolatokat is épített nekem. Dolgoztam, kísérleteket folytattam, üvegházban, laboratóriumban, szabadföldön. Gyakorlatilag erről szólt számomra a ’85-ös év. Mindeközben pedig második lányunk érkezését vártuk, Nórát, aki 1986-ban született.

Egy év után, amelyet otthon töltöttem, nekiláttam a doktori disszertációm elkészítésének, amelyet ’88-ban védtem meg. Nem volt egyszerű időszak, disszertációt írni két kisgyermek mellett. Sok emlékem van erről az időszakról, korántsem pozitívak. A legerősebb közülük az, hogy egy hónapig, télen a férjem munka előtt vitte el óvodába Évát. Néhány nap elteltével az óvónők megüzenték, hogy kezdjek el foglalkozni a gyerekkel, mert teljesen elhanyagolom, a karrieremet helyezem előtérbe.”

A lányok nem a kertészetet választották: Nóra orvos, Éva bölcsész lett

A történetmesélés ennél a pontjánál elkerülhetetlen a kérdés, hogy a főszereplők, vagyis a lányok hogyan élték meg mindezt. „Amikor befejezték a tanulmányaikat, és felnőttek lettek, megkérdeztem tőlük, hogy érezték-e úgy, hogy elhanyagoltam őket. Tágra nyílt szemmel néztek rám, nem is értették a kérdést, de bennem akkor az az üzenet komoly fájdalmat okozott. Amikor a munka és a gyereknevelés összehangolásáról beszélek, el kell mondanom, hogy nem tudtam volna ezt megoldani, ha nincsenek a szüleim, akik nyaranta rengeteget vigyáztak a lányokra, illetve ha nincs egy pótnagymamánk, aki, ha szükséges volt, hozta-vitte őket. 
Az, hogy én munkacentrikus vagyok, 
az édesanyámra vezethető vissza: ő volt ilyen, tanfelügyelőként járta az országot, késő este érkezett haza, és nálunk természetes volt ilyenkor, hogy édesapám mosogat el, és egy velünk élő nagynéni vigyáz rám.”

Új utakon

A doktori cím megszerzése után a terveknek megfelelően a kandidatúra következett, a rendszerváltás utáni évek azonban némileg módosították a korábbi elképzeléseket. „Miközben a kandidatúrámat készítettem, megszűnt a munkahelyem, ott álltam munka nélkül. Ez az időszak volt számomra a mélypont. Ami kisegített, az a hit volt, hogy ebből a helyzetből is van kilábalás.” Mint ahogy lett is, mert egy kollégája kereste meg, aki a Syngentánál dolgozott, hogy a cég paprikanemesítéssel kíván foglalkozni, és ehhez szeretnék felkérni munkatársnak Hajnalkát, ha ő is akarja. És ő akarta. „Tíz évet dolgoztam velük, nagyon élveztem a munkát. Ócsán volt a kísérleti telep, így a szüleimmel is sok időt tudtam tölteni. Munkám eredményeképpen olyan fajták kerültek ki a kezünk alól, mint például a Cibere.”

A cég átszervezése Hajnalkát is érintette, ahogy ő fogalmaz, tíz év elteltével ismét légüres térbe került. „Hívtak más cégekhez, de számomra hiteltelen volt, hogy tegnap még a Syngenta fajtáját dicsértem, ma pedig valamelyik konkurensét. Féléves szünet után kaptam meg a következő felkérést, Debrecenbe hívtak oktatónak az agráregyetem kertészeti tanszékére. Két évet töltöttem ott, nagyon szerettem, tanítás mellett rengeteget tanultam is. Ami miatt úgy döntöttem, hogy nem folytatom, az az volt, hogy lányomék bejelentették, gyermeket várnak. Pesten laktak, így hamar felmértem, lehetetlen az ingázást tovább folytatnom, vagy teljességgel kimaradok az unokám életéből.”

A szakmai tanácsadó

Ezúttal azonban nem maradt munka nélkül, hiszen 2008-ban a FruitVeB és a tészek létrehozták a TÉSZ-ÉSZ Nonprofit Kft.-t., ahová nagy szeretettel várták volna szaktanácsadónak. Egy gond volt csak, hogy az egyik ügyvezetőt Ledó Ferencnek hívták… „Amikor megtudták, hogy miért nem pályázom meg az állást, akkor az akkori vezető döbbenten nézett ránk, és nemes egyszerűséggel ezt kérdezte: Hajni, te hülyéskedsz? Így történt, hogy akkor rövid időre kollégák lettünk Ledó Ferenccel. Nagyon érdekes, értelmes öt év következett, kinyílt a világ, itt nemcsak paprikával, hanem egyéb fajokkal is foglalkoztam, kísérleteket szerveztünk, újságot készítettünk, tanulmányutakat, képzéseket szerveztünk a szaktanácsadóknak, termelőknek.” 2010-ben egy új terület, immár földrajzilag is, érkezett Hajnalka életébe. „Egy erdélyi magáncég, amely vetőmag forgalmazásával foglalkozott, szaktanácsadót keresett. Saját nemesítési programot indítottak, annak fejlesztésére kértek fel. Nagyon hiányzott a mély kutatómunka, kimentem, megnéztem, és azt mondtam, rendben van. Láttam, mennyi munka, de arra gondoltam, ha most nem élek ezzel a lehetőséggel, akkor sohasem lesz már lehetőségem nemesítéssel foglalkozni. Kilenc éve dolgozunk együtt, kiépítettünk egy rendszert, összeállítottunk egy fiatal, lelkes csapatot, így lassan hátrább léphetek ettől a feladattól.”

Egy romániai piacon, termelők látogatása során

Az erdélyi elfoglaltság mellett Hajnalka 2007-től szakmai tanácsadója a DélKerTésznek, illetve 2016-óta a vezető szaktanácsadója. „Ezt a munkát is nagyon élvezem, a fő profilom a kutatás-fejlesztés, a kollégák összefogása, illetve a duális képzés szervezése. Ezt különösen fontosnak tartom, hiszen mi kifele megyünk, felépítettünk egy rendszert, és szeretnénk biztos kezekbe átadni. Végül az oktatástól sem szakadtam el, hiszen Hódmezővásárhelyen, a Szegedi Egyetem Mezőgazdasági Karán is tanítok.”

És mindezek mellett nagymamáskodik is, hiszen négy unokája van, akikkel igyekszik időt tölteni. Hogy mindemellett presbiter a szentesi református egyházközösségben, illetve a Szentes-Csongrád Rotary Club tagja és a közelmúltig a titkára is volt, az teszi kerek egésszé a történetet… „Novembertől szokott a kötésre időm jutni, leülök, és kézimunkázom úgy másfél órát esténként. A férjem a múltkor rám nézett, miközben dolgoztam, és azt mondta: próbáld ki, hogy egyszer nem csinálsz semmit. Ezt még nem tudom, hogyan kell, de ezt is meg kell tanulnom.” A fentiek tükrében elképzelhető, hogy egyszer sikerülni fog…

Barátok között Lisszabonban, a Rotary International éves kongresszusán 

„Az egyik sátorban 
éppen paprikát 
kereszteztek, ami annyira megtetszett, hogy 
a gyümölcstermesztési szakkal a hátam mögött a paprikanemesítést választottam.”

Szerző: AgrárUnió