természetvédelem

Indulatos természetvédelem

Az élővilág és a jog áldozatainak oldalán egyaránt állva

„JOG-os felháborodás” címmel érkezett olvasói levél az „Akik egyenlőbbek másoknál” címmel megjelent cikk kapcsán, amit nemcsak azért éreztem fontosnak megválaszolni, mert 
a kedves olvasó is megtisztelt azzal, hogy véleményét részletesen kifejtette és alaposan megindokolta, hanem azért is, mert a levél tartalmából kitűnik, hogy vélhetően félreérthető volt a cikk számára.

A szövegben hivatkoztam arra a köztudomású tényre, hogy a hazai természetvédelem közigazgatási irányításában az átlagot jóval meghaladó mértékű elbocsátásokra került sor. Ezen tény mögötti okokat keresve kaptam válaszokat, hallottam véleményeket, s fogalmaztam meg a saját véleményemet is. Tévedés azt gondolni, hogy én az elbocsátásoknak „örülnék”, ahogyan a kedves olvasó gondolta, 
az pedig legfőképpen nem igaz, hogy „a természetvédelem jövőbeni erőteljes gyengülésében reménykednék”. Természetszerető emberként abban reménykedem és annak örülnék, ha ez a rendkívül fontos terület megfelelően felkészült szakemberek kezében erősödne. A nem megfelelő szakismerettel folytatott természetvédelem (még ha az illető fanatikusan meg is van győződve igazáról) in­­kább árt az ügynek, mintsem használna annak.

Képzelt kár, valódi persorozat

A cikkben idézett jogesetek valóban „em­­bertelen, lélektelen, öncélú, bosszantó, félelmetes” esetek voltak számomra, és szerintem ezek részleteit ismerve nyilván a kedves olvasó is osztaná véleményemet. Mivel javarészt saját, néha hosszú évekig tartó perláncolatokba torkolló eljárások közvetlen tapasztalatairól számoltam be, „alkalmasnak éreztem magam” (ahogyan a kedves olvasó írja), hogy hitelesen írjak ezekről az esetekről. Ki más, ha nem én? Én harcoltam végig a kokadi gazdával azt az öt évet mindhárom ügyszakban (polgári, közigazgatási, büntető) a másfél milliárdos (!) kártérítés, a természetvédelmi bírság és a természetkárosítás miatti börtönbüntetés ellen, elképzelt lepkék okán, elképzelt károkozás miatt.

A kokadi gazda egyébként nem más, mint dr. Gabnai Ernő kiváló természetbarát, szakavatott, elhivatott szakember, akinek családja ténylegesen farkasszemet nézett azzal a lehetőséggel, hogy minden vagyonát elveszti, egzisztenciálisan, erkölcsileg és szakmailag ellehetetlenül. Én ezt testközelből láttam. És igen: itt egy család „élőhelyéről”, életlehetőségeiről volt szó, egy olyan emberrel szembeni igaztalan vádaskodásról, megalázó eljárásokról, akivel kapcsolatban a bírósági szakértő a polgári per legelső szakaszában kimondta, hogy aktív természetvédelmi tevékenysége miatt inkább kellene kitüntetni, mintsem milliárdos kártérítéssel fenyegetni. Egyetlen ilyen ügynek sem szabadna megtörténnie!

A vétkest büntessük!

Az olvasó tévedésben van, ha azt gondolja, hogy én a cikkemben azok védelmére keltem, akik „fajok százait irtották ki, ezreit sodorták a kihalás szélére”. 
Az általam felhozott, leginkább saját praxisból ismert ügyek egy jó részének semmi köze nem volt a természeti értékek védelméhez, sokkal inkább a felelőtlen, lelkiismeretlen jogalkalmazáshoz. Semmi köze a 92 éves, idős vadász bácsi 40 évvel ezelőtt készült trófeáinak a természetvédelmi értékek védelméhez, ha a trófeák csak elejtésüket követő évtizedekkel váltak védetté. Embertelen dolog egy tisztességben megöregedett aggastyánt bíróság elé citálni ilyen mondvacsinált váddal. Nekem „gyanús” az évtizedek óta tormatermesztéssel foglalkozó gazda földterületének egyszer csak láppá alakulása. Nekem nem tetszik annak az elhivatott lepkésznek a vegzálása, aki tízmilliós nagyságrendben költ saját pénzéből a védett lepkék élőhelyének megóvására. Valóban furcsállom a fél éve letaposott, érintetlen földtúrások alapján az építkezések leállítását, szinkronban azzal, hogy a sajtóban, köznyelvben „kelebiai földikutyaként” elhíresült, rendkívül ritka délvidéki földikutya esetében nem szólal meg a természetvédelem.
Ami pedig a peres, jogvitás ügyek bizonyítási kérdéseit illeti el kell mondjam, hogy azt a kiszolgáltatott helyzetet, amiben egy ártatlansága bizonyítására kötelezett ember van, nehéz leírni, értékeltetni, azt leginkább akkor tudja felmérni 
az ember, ha benne van. Márpedig a törvény szerint nem az embernek, hanem a vádnak kell a bűnösséget bizonyítania, és ez a helyzet pillanatok alatt feje tetejére áll, ha egy felelőtlen, túlbuzgó természetvédő nem a minden kétséget kizáró bizonyítás elvéhez ragaszkodik, hanem saccol, hasára üt, feltételez, elképzeléseit tényként tálalja. Értem én, hogy a természettudományos módszerek eszköztárában hipotéziseknek, elméleteknek, gondolatkísérleteknek is helye van, de a büntető hatalomnak kiszolgáltatott ember súlyos személyes és anyagi felelőssége megállapításánál nem ezek a módszerek!

De hol a jogsértés?

Gyakorló jogászként éppen azt a lelkiismeretességet kérem számon a természetvédőkön, ami kiszolgáltatott embertársaink felelősségének súlyos kérdését érinti. Elfogadom, hogy nehéz számba venni a löszfalban fészkelő fiókákat. De azért vannak a természetvédelmi őrök, a biotikai adatbázisok, hogy valaki ezt a nehéz feladatot lássa el, végezze el a fajok számbavételét, kimutatását, az adatbázisok feltöltését és az érintett gazdák, magánszemélyek, cégek tájékoztatását. 
A természettudománynak lehet módszere az égen repdeső madarak számolgatása (a konkrét esetben pár percig) és annak feltételezése, hogy azok biztos az elbontott löszfalat keresik és nagy valószínűséggel ilyen meg olyan fajhoz tartoznak. Egy korrekt, tisztességes bírósági eljárásban azonban ilyen alapon nem lehet embereket börtönbüntetésre ítélni, tízmilliós nagyságrendű kártérítést varrni a nyakukba.

Márpedig én láttam, hogy van olyan természetvédelmi őr, aki még életében nem látott sehol (nemhogy a kokadi gazda területén) keleti lápibagoly lepkét, de teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy egy család menjen tönkre az ő feltételezése miatt. Olvastam azt a minden szakmai alapot nélkülöző vélekedést „szakértőtől”, hogy miképpen lehetséges télen kiirtani 6000 lepkét abból a rendkívül ritka fajból, amelyet a területen évtizedekig keresve sem találtak meg profi lepkészek. Láttam, hogy van ügyész, aki leírja, hogy másfél milliárd forint a kár, hiszen a „szakértő” azt mondta.

Úgy gondolom, hogy a lelkiismeretességhez, a valódi természetvédelemhez értelemszerűen hozzátartozik a gazdák, tulajdonosok, érintett cégek korrekt tájékoztatása. Tapasztalom, hogy visszaélésekre ad lehetőséget, ha a biotikai adatbázisban szereplő védendő értékekről nem tájékoztatják az érintetteket, csak utólag számon kérik rajtuk, hogy nem óvják meg ezeket az értékeket. „Nem elegáns” megoldás a talajon fészkelő harisra hivatkozással megtiltani egy gazdának 
a legeltetést úgy, hogy aztán később ki­­derül, hogy senki semmiféle harist nem tüntetett fel az adatbázisban. Ha én gazda lennék, bennem is felmerülne a kétely, s szerintem mindenki megalapozottan várja el, hogy a természetvédelmi szervek, hatóságok precízen, korrekt módon végezzék munkájukat. És ez nem a haris ellen szól! Szerintem nem vagyok egyedül, aki azt gondolja, hogy az átlátható, a gazdákkal kommunikáló természetvédelmi szervek, hatóságok éppen azzal ártanak a természetvédelem ügyének, ha az adatbázisaikat titkosan kezelik.

És újra az egyenlőtlenségről

A korrektséghez másfelől az is hozzátartozik, hogy a természetvédelem ügye ne legyen személyválogató. Nagyon visszatetsző, ha a rendőrség, hatóság, nemzeti park az egyszerű kisembereket veszi elő például bokrok visszanyírásáért, de ha ugyanott ugyanezt a növényt lánctalpas markolókkal, több kilométeres szakaszon gyökerestől tépi ki valamilyen hatóság, akkor csend van. Ha önkormányzati cég teszi tönkre, bolygatja meg védett madarak bizonyított élőhelyét, akkor 
a nyomozó hatóságok szerint nincs gond, mert a madárnak van szárnya, és majd elrepül máshová, ha egy magánember tesz hasonlót, akkor – mint láttuk – hiába van szárnya a lepkének, ez az okfejtés rá nem vonatkozik. Nem is beszélve arról, ha esetleg maga a rendőrhatóság a feltételezett természetkárosító. (A kedves olvasó jól érzékelhetően nem hitte el, hogy egy 2003. június 7. napján kelt Origo-híradás szerint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületéről fecskefészkeket vertek le, javaslom, hogy ha nem hiszi, akkor járjon utána az interneten.)

Tisztelem az olvasó jól érzékelhető elhivatottságát a természetvédelem nemes ügye iránt, de higgye el, hogy nem a ne­­mes célok ellen szólaltam fel cikkemben, hanem az ő védelmében is, aki felelőtlen, lelkiismeretlen jogalkalmazás esetén könnyen bajba, igaztalan vádak miatt kiszolgáltatott, megalázó helyzetbe kerülhet. Hogy ilyen senkivel ne történhessen meg, ahhoz kell a természetvédelem területén valamiféle szemléletváltás, ebben biztos vagyok!


Az általam felhozott ügyek jó részének nem volt köze a természet védelméhez, sokkal inkább a felelőtlen, lelkiismeretlen jogalkalmazáshoz.


Cimképen: Kék-Kálló-meder tisztítása a hatóságok által Natura 2000-es területen

Szerző: Dr. Zeke László ügyvéd

Tags: természetvédelem, jogsértés, jog, élővilág

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom