Számukra nincs elkeríthetetlen

– Negyedszázados évfordulóhoz érkezett a szombathelyi Cont-Eco Kerítéstechnikai Kft., és az alapítástól eltelt idő alatt „megkerülhetetlen” szaktekintéllyé nőtte ki magát a mezőt, szántót, valamint az erdőkultúrát és vadat egyaránt védő elektromos és mechanikus kerítések piacán. Vargyas Csabával, a cég ügyvezető igazgatójával a kezdetekről és az aktualitásokról a Fehován beszélgettünk.


– Édesapám alapította a céget 1991-ben, én pedig a mai napig hálás vagyok neki ezért a döntésért és a hihetetlen szakértelméért. A legeltetéstechnika, az állattartó rendszerek kiépítése volt az első mérföldkő a kft. történetében. Ezután jelentkezett az igény az erdőgazdaságok, majd a magánerdő-tulajdonosok, vadgazdálkodók részéről, hogy az új telepítéseket védjék a vadaktól. Akkoriban ezt a feladatot még csupán villanypásztoros rendszerek segítségével oldottuk meg, a bekerített területek növekedése kényszerített rá bennünket, hogy egyre fejlettebb, sokoldalúbb technikát használjunk. Mivel a vad az élőhelyének csökkenése miatt egyre több „trükköt” alkalmaz, hogy a táplálékhoz hozzájusson, évről évre magasabb műszaki színvonalú kerítésre van szükség.
A Cont-Eco Kft. a magyar kerítésipari piacon napjainkban a legkorszerűbb technikai hátteret alkalmazza, amelyet folyamatosan fejlesztünk, így a legnagyobb szakmai kihívás elé állító feladatok is magas minőségben hajthatók végre.

 – Mi a cég értékesítési politikája?

– Kezdetektől igyekeztünk „emberarcú és felhasználóbarát” cég maradni. Társaságunk tizenkét embert foglalkoztat, szándékosan nem üzemeltetünk webshopot, és nem pusztán kereskedői vagyunk az általunk forgalmazott termékeknek, hanem a megrendelő pénzügyi lehetőségeinek megfelelő, testreszabott ajánlatot állítanak össze felkészült ügyfélszolgálati munkatársaink. Mielőtt egy új termékkel jelentkezünk, alaposan utánajárunk, kipróbáljuk a gyakorlatban, megszűrjük a hatalmas kínálatot. A hozzánk forduló gazdálkodókat igényeiknek megfelelő, érdekeiket leginkább szolgáló eszközökkel és rendszerekkel igyekszünk kiszolgálni. Az értékesítést követően is van kapcsolat a vásárlóinkkal, hiszen az általunk forgalmazott termékeket telepítjük és szervizeljük is. A Cont-Eco Kerítéstechnikai Kft.-nél kiemelt figyelmet fordítunk az értékesítés utáni szolgáltatásokra (after sale service), ügyfélszolgálatunk elérhető szaktanácsadás céljából is. A megrendelőink között egyaránt vannak hazai és határon túli erdőgazdaságok, erdőbirtokosságok, vadásztársaságok, agráripari termelőcégek és magánszemélyek is.

– Amikor a vadkár mértékét megállapítják, és kiszámolják az elmaradt hasznot – összehasonlítják a védekezés költségeivel  –, rögtön rájönnek, hogy az időben elkezdett megelőzés sokkal olcsóbb. Például egy harminchektáros, forgalomképesnek mondható mezőgazdasági területen létesített, prémiumminőségű kerítés bekerülési költsége az adott területen keletkező körülbelül kétévi vadkár összegének felel meg. A prevenció az adott pillanatban költségesnek tűnhet, de a hosszú távon gondolkodó gazda számára nem eldöntendő kérdés.

– A honlapjukon az olvasható, hogy a Cont-Eco pályázatok elkészítésében is segítséget tud nyújtani az érdeklődőknek.

– Igen, ez kétféleképpen történhet. Ha a hozzánk forduló ügyfél konkrét szándékkal érkezik, akkor ajánlunk neki egy olyan, megfelelő referenciákkal bíró pályázatírót, aki megírja és végig is követi a pályázat útját. A másik eset, ha valaki csupán egy elképzeléssel kopogtat be hozzánk, és nem tudja, mit kell tennie, hogy terveit megvalósíthassa. Ebben az esetben megkerestetjük neki a legmegfelelőbb pályázatot, majd megajánljuk a számára legmegfelelőbb pályázatírót.

– 2016-ban milyen új termékekkel jelentkezik a Cont-Eco?

–Új, a korábbiaknál is nagyobb rugalmassággal rendelkező, ezáltal a korábbiaknál is hatékonyabb TORNADO drótfonatokkal, illetve egy kedvező árú, új ECO–6 fluoreszkáló villanypásztorzsinórral, amelynek segítségével a védeni kívánt terület határai sötétben is kiválóan láthatóak a vad számára.

 

Szerző: Szöőr Bea

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom