A gyümölcsfaiskola, ahol a 
szaktudást az oltványokkal adják

A Holland Alma Gyümölcsfaiskola partnerei már megszokhatták, hogy kétheti rendszerességgel vehetnek részt a faiskola által szervezett nyílt képzési napokon. A gyümölcstermelők egy része már várja ezeket az alkalmakat, valamint témafelvetéssel meg is rendeli a következő szakmai képzések tematikáját. A faiskola pedig együttműködő partner ebben, hiszen tudja, hogy az eredményes működés alapvető záloga csak egy sikeres termelői csapat lehet.
Az előadás-sorozat július 22-én újabb állomásához érkezett. Ezen a pénteki napon nagy számú érdeklődő előtt tartották meg csobádi kísérleti ültetvényükben gyakorlati zöldmetszési bemutatójukat és alanyhasználattal, koronaalakítással foglalkozó elméleti képzésüket.

A szakmai nap fő vendégelőadója és a gyakorlati bemutató levezetője dr. Gonda István professor emeritus volt a Debreceni Egyetem Gyümölcstermesztési Tanszékéről. Az expresszív, közérthető előadásmódja miatt közkedvelt professzor bemutatója annyi látogatót vonzott, hogy a rendezvény sikere érdekében korlátozni kellett a résztvevők létszámát. Éppen emiatt a bemutatót várhatóan egy-két héten belül megismétlik. (Ha a hollandalma.hu oldalon regisztrál a faiskola hírlevelére, nem fog lemaradni róla.)

na

Gonda professzor a fiatal fák alakitását mutatja be

 

A zöldmetszés alapvetően fontos a fiatal fák koronaalakításban a termőre fordítás gyorsítása, valamint a termőkorú fák termőegyensúlyának szabályozása érdekében. Az oltványok első két évében néhány egyszerű metszési beavatkozással, minimális élő munka felhasználásával lerakjuk a későbbi termőévek megfelelő termőalapjait. Rendszeresen magas hozamokat csak megfelelő elvek szerint, következetesen alakított orsókoronáktól várhatunk az alma esetében. A hangsúly a következetességen van. „A legrosszabbul, de legalább következetesen alkalmazott metszési metodika is helyesebb, mint a folyamatosan változtatott metszési taktika” – monda a professzor az első fánál. A zöldmetszés nem helyettesíti, de nagyban kiegészíti a fák kontúrozó tél végi metszését. A fiatal fák vezérkonkurenseinek következetes eltávolításával, a vezérhajtás kiemelésével, a korona központját képző központi tengely erősítésével tesszük le a következő termőévek alapjait. A zöldmetszés kivitelezésénél mindig a fák kondíciója az irányadó. Gyenge kondíció esetén nem is szabad alkalmaznunk. Minél erősebb a növekedési erély, annál nagyobb rész távolítható el az aktív asszimiláló felületből. Különösen fontos ez ott, ahol a tavaszi virágfagyok miatti alacsony gyümölcsterhelés harsogóan erős növekedéshez vezetett. Ezeket a fákat most gyengítenünk kell, mert az erős növekedés a következő év termőalapjait is lesöpri a fákról.

A rendezvényen M9-es alanyú intenzív és MM106-os alanyú hagyományos ültetvényrészek zöldmetszése is bemutatásra került. A professzor egy- és kétéves, valamint három- és négyéves termőkorú fákon is bemutatta, hogyan működnek az általa több mint két évtizede alkalmazott Zahn-féle elvek, kiegészítve a hazai tapasztalatokkal.

Délelőtt még mezőgazdasági biztosítá-sokról és az Agrooter gyökéritató gyümölcstelepítéseknél történő használatá-ról tartottak rövid előadást a szakértők. 
Az érdeklődő szakemberek kérésére az egykori Gonda-tanítvány – jelenleg a faiskola vezetője – Babicz Szabolcs kalauzolta a vendégeket a Holland Alma kísérleti almaültetvényében, ahol a legnagyobb sztár most kétségkívül az éppen érőben lévő, varasodás- és lisztharmatrezisztens, rendkívül intenzív ízű nyári alma, az Allegro volt. 
Az Allegro korlátozott darabszámban még őszre megrendelhető, illetve jövőre korlátozottan előjegyezhető. Babicz Szabolcs arról is beszámolt, hogy újabb alma- és csonthéjas fajták licencjogairól folytattak sikeres tárgyalásokat, így jövőre már elérhető a faiskolában a Sharka-rezisztens és moníliatoleráns Jofela szilva, a Carmen cseresznye, valamint a Cot-International legújabb kajszifajtái (Jumbo Cot, Lady Cot, Flavor Cot, Magic Cot, Wonder Cot) is.

Ezeket azonban csak akkor szaporítják le, ha a termelők augusztus 10-ig jelzik a jövő évi igényeket. Az új fajták szaporításával kapcsolatosan Szökő Krisztinát kell keresni a 06-30-278-1595-ös telefonszámon.

Ne feledjék! A rendezvényt a nagy érdeklődésre tekintettel hamarosan ismét megrendezik! Regisztráljon hírlevélre a meghívóért a hollandalma.hu weboldalon.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom