Lépésről lépésre – Nagyné és Fiai minőségi termékekkel, 
kapacitásuk határán

Szemlélet kérdése

Ülünk, hallgatom, amint húszéveseket megszégyenítő vitalitással beszél, majd leszögezi, hogy már nem akar újabb fejlesztésekbe fogni. Mert hatvanon túl miért is tenné? Ennek az üzemnek, 
a tehenészetnek a fenntartása, működtetése is éppen elég, és még a földek is… Én azonban nem hiszek ebben, mert az eddig hallottak alapján Nagy Lajosnét, a Nagyné és Fiai Tehenészet és Tejfeldolgozó Üzem vezetőjét mindig megtalálták azok a kihívások, amelyeknek meg akart 
és meg is tudott felelni.


„Mondhatnám, hogy a rendszerváltozásnál kezdődött a vállalkozásom története, de a szálak sokkal régebbre nyúlnak vissza, hiszen a szüleim gazdálkodó emberek voltak – meséli, amikor a kezdetekről faggatom. – Könyvelőként dolgoztam, de emellett – mint mindenki akkoriban vidéken – állatokat tartottunk: „háztájiztunk”. Harmadik fiammal voltam gyesen, amikor a politikai-gazdasági történések miatt el kellett gondolkodnom: hogyan tovább? Negyvenéves voltam, és hittem benne, hogy tartogat még az élet nekem sok mindent, és éreztem magamban a tenni akarást. Persze a kényszer is vitt: gondoskodni az enyéimről. A szüleim a kárpótlást már nem élhették meg, így a gyes lejártával a visszaigényelt és kapott földeken én kezdtem el gazdálkodni, majd mikor lehetőségem nyílt, újabb területeket vásároltam. Tizenöt szarvasmarhával kezdtük, ma már 150-160 darabra rúg az állomány. De térjünk vissza a kezdetekhez: beszállítóként dolgoztam, majd mikor lehetőségem nyílt rá, tejcsarnokokat hoztam létre, természetesen ez nem rögtön, hanem hosszú évek alatt valósult meg lépésről lépésre. Akkoriban már kialakult bennem egy kis családi tehenészet és üzem képe, ahol minőségi alapanyagból, megfelelő technika és kézművesség ötvözésével minőségi sajtokat készítünk.”

Munkám során 
megpróbálom 
maximálisan előtérbe helyezni a 
környezetvédelmi szempontokat.

Minőségi joghurttal

joghurtS most itt ülünk egy ilyen üzem irodájában, ahol joghurtot, túrót, tejfölt, vajat, és ha úgy alakul, sajtot is készítenek.
„Igen – mosolyodik el beszélgetőpartnerem –, tulajdonképpen minden megvalósult, amit akkor elképzeltem, csak sajtot éppen nem készítünk. Miért alakult ez így? Mielőtt eldöntöttem, hogy belevágok a megvalósításba, látni akartam, hogy is kell ezt valójában csinálni. Ne feledjük, akkoriban – a kilencvenes évekről beszélünk – ilyen jellegű vállalkozásokra itthon nem volt példa, ha tapasztalatot akartam szerezni, utaznom kellett. Így került sor egy „tanulmányútra” Nyugat-Európa olyan országaiba, ahol a tejfeldolgozásnak, sajtkészítésnek komoly hagyományai vannak. És én, aki a sajtkészítés ötletével utaztam el, hazafelé már a minőségi joghurt, vaj, gomolya, túró előállításában gondolkodtam. Külföldön ugyanis rájöttem, a magyar piac nem képes eltartani egy ilyen vállalkozást, a kereslet nem áll készen a minőségi és ezzel együtt drágább sajtféleségek fogadására. Sajnos ez az óta sem változott… Ezért úgy döntöttem: tehenészet és üzem lesz, de más ársávban mozgó minőségi tejtermékeket fogok készíteni.”

Jó döntés volt

A vállalkozás két településen működik, a tehenészet Mikepércsen, a feldolgozó Hosszúpályiban épült meg. A tehenészet helye adott volt, ezen Nagy Lajosné nem akart változtatni, Hosszúpályi mellett pedig azért döntöttek, mert megfelelőek voltak a kommunális feltételek, illetve a vásárlásnál kedvezményeket is kaptak. „Úgy gondolom, ez nekünk is jó döntés volt, és a település is profitált belőle, hiszen utat építettünk, parkosítottuk a környezetünket – sorolta a gazdasszony, aki azt is elmesélte, a vállalkozás létrehozásakor milyen nehézségekkel kellett megküzdeni. – 2001-ben kezdtük el az üzem építését, és az első termék 2003. november 7-én „gördült ki”. 
Az első ilyen jellegű üzem volt ez a megyében, így a megfelelő engedélyek megszerzése ma már elképzelhetetlen nehézségekkel járt együtt. A működést engedélyező hatóságok maguk sem tudták, hogy is kell egy ilyen jellegű vállalkozást útra indítani, egymásnak ellentmondó információkat kaptam, az idő pedig csak telt. Végül mindegyik szakhatóság ügyintézőjét egy időben hívtam el területbejárásra, hogy egymás közötti vitás kérdéseiket, a félreértéseket tisztázni tudják. Ezután már viszonylag gyorsan elkészültek az engedélyek. Természetesen problémák még egy jól működő vállalkozás esetében is vannak, számomra a legégetőbb, hogy elértük kapacitásunk határait. Amit a vevők is tapasztalhatnak: a boltjainkban a túró már délelőtt tíz órára elfogy, de nem tudunk többet piacra vinni, hiszen a tartály – amelyben készül – 3000 literes. Nincs helyünk a további bővítésre sem itt, sem a tehenészetben. A folyamatos tejellátást csak részben tudja biztosítani a 90 Holstein-fríz tehenünk, a hiányzó mennyiséget környékbeli gazdáktól vásároljuk fel. Az arányokat tekintve ez azt jelenti, hogy ma már a szükséges nyers tej 60%-ához felvásárlással jutunk. De már nem is akarok bővítésbe, újabb fejlesztésbe fogni. Az üzem, a boltok, a tehenészet, mindezek irányítása, átlátása embert próbáló feladat, és én sem leszek már fiatalabb.”

Évszakoktól is függ
Az üzem neve Nagyné és Fiai. De hogyan történt a munkamegosztás, milyen területekért felelnek a fiúk? A Nagy család 140 hektáron termel kukoricát, búzát, lucernát, ami az állatok takarmányozását fedezi, illetve ha olyan év van, akkor értékesítik is a felesleget. Ezért a területért Lajos a felelős. Barna a tej szállításának és a műszaki területnek a gazdája, Péter pedig a termékértékesítést választotta. Összességében huszonkét embernek ad munkát a vállalkozás.
A kapacitást részletezve Nagy Lajosné említette, hogy a túró már nem elégséges mennyiségű. „Naponta követjük a fogyasztást, minden nap leltár készül, hogy miből mennyi fogyott – magyarázza –, és ez alapján határozom meg, melyik termékből mennyit állítsunk elő. Vannak kalkulálható fogyasztási szokások: például az ünnepek előtt minden termékünkből lényegesen több fogy, mint az átlagos hétköznapokon. De tapasztalataim szerint befolyásolják az évszakok, sőt az időjárás is. Hidegebb, esősebb időben kevesebben mennek el a piacra, valószínűleg a hozzájuk közelebb eső boltokban vásárolnak be. Nyári melegben ez fordítva igaz, a vásárlások zöme reggel hat és délelőtt tíz körül megtörténik, utána már nincs forgalom, és ha jól számoltam, felesleg sem maradt a pultokban.”
Pedig a pultokat igen csak megrakják: két településen vannak a családnak boltjai, Debrecenben és Józsán. Mindkét helyszínen a piac mellett vannak üzleteik, Debrecenben a vásárcsarnokban, illetve a Füredi úti piacon találkozhatnak a Nagyné és Fiai termékekkel az érdeklődők. Emellett, ha igénylik, delikáteszboltokba is szállítanak, de ez a mennyiség szempontjából elhanyagolható.

tej

„Alapvetően racionális, mindent a gazdaság oldaláról megközelítő embernek tartom magam – mondja zárásként Nagy Lajosné, mikor arról kérdezem, az egykori tervei közül van-e olyan, amit nem tudott maradéktalanul megvalósítani. – Úgy gondolom, ennek köszönhetően jutottam el ide, ez óvott meg a kudarcoktól, illetve segített abban, hogy időben korrigáljam a tévedéseimet. Amit sajnálok, az a termékek csomagolásában tett engedmény. Azon a bizonyos tanulmányúton láttam, hogy a tejboltokba megérkeznek a vásárlók, akik viszik magukkal a gondosan összekészített dobozukat, üvegüket, és abba vásárolják a kimérős termékeket. Nincs nejlonzacskó, műanyag flakon a boltokban, a vevő gondoskodik a megfelelő, higiénikus tárolásról. Sajnos ezt nem sikerült itthon megvalósít

 

ani, ami a mai napig bánt, hiszen elkötelezett környezetvédőnek tartom magam. Munkám során megpróbálom maximálisan előtérbe helyezni a környezetvédelmi szempontokat. Azt gondolom, ez a történet példázza, hogy nem minden pénz, hanem sokkal inkább szemlélet kérdése. Mi, magyarok egysze

rre vagyunk szegények és hihetetlen módon pocséklók. Ez a kettősség jellemzi a fogyasztási szokásainkat is. Ha csak a magam területénél maradok: szegénységre hivatkozva az emberek megveszik a sajtutánzatokat, a felvizezett ultrahőkezelt tejeket és sorolhatnám még mi minden mást. Nem g

ondolnak bele, hogy a megfelelő minőségű termékekből kevesebb is elég, nem gondolnak bele, hogy ezek a termékek nagyrészt külföldről érkeznek h

ozzánk, így megvásárlásukkal a magyar termelőket, munkavállalókat büntetik. Úgy gondolom, mindenfajta központi támogatás üdvözölendő, de a tejtermelő gazdaságoknak és tejfeldolgozó vállalkozásoknak leginkább erre a fogyasztói szemléletváltásra lenne szükségük.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom