Sej-haj, vadonba – Gombászni öröm, ha betartjuk a szabályokat

Nem növény és nem is állat, lehet ehető és ehetetlen, lehet föld alatt és föld felett, nőhet télen és nyáron, szabadon és kerítéssel védve, rendelkezhet róla jogszabály, okozhat fejfájást erdőbirtokosoknak… Szabad a gazda?


Tolnai István gombász 1995 óta űzi hivatásszerűen ezt a mesterséget. Zempléntől a Hajdúságig járja az erdőket-mezőket gomba után kutatva, friss árujáért neves éttermek is felkeresik… Őt hallgatva hamar kiderül: hatalmas tudást megkívánó foglalkozás ez.
Szedés után ellenőrzés
– Elsőként a gomba-szakellenőri képesítést szereztem meg, de rendelkezem olyan végzettséggel is, amely lehetővé teszi, hogy szárítmányokat készítsek, illetve azokat bevizsgáljam. Ma már sok esetben az agrárkamara állja ezeknek a képzéseknek a díját, hiszen felismerték, vannak olyan térségek az országban, ahol az ott élőknek a gombászat az egyetlen munkalehetőségük.
– Egy gombásznak nem elég „csak” a gombákat ismernie, hiszen a gombák szoros kapcsolatban vannak a többi élőlénnyel…
– Így van, a föld alatti gombák esetében, azok megtalálásában például nagy segítséget nyújtanak a virágok, amelyek megmutatják, melyik talaj lúgos, meszes, melyik savanyú. De a disznótúrás vagy a gombalégy jelenléte szintén utalhat például szarvasgombára.
Nem mind pöttyös, ami mérges
– Föld alatti gomba, szarvasgomba, azaz trifla. Rengeteg valós és álinformáció kering róluk. Mit kell tudnunk ezekről a fajokról, hazánkban milyen előfordulásuk ismert?
– Valamennyi szarvasgomba életközösséget alkot egy fával vagy egy cserjével úgy, hogy annak gyökeréhez kapcsolódik: ez egy hasznos együttélés, hiszen a fa ásványi anyagokhoz jut a gomba segítségével, a gomba pedig cukorhoz jut a fán keresztül. A föld alatt 10–30 cm-rel találhatóak, ezért szokták jó szimatú állatokkal: sertéssel vagy nálunk inkább kutyával keresni. Hazánkban a nyári szarvasgomba (Tuber aestivum) a legelterjedtebb, de jelentős mennyiségben terem a téli szarvasgomba (Tuber brumale), és megtalálható az isztriai szarvasgomba (Tuber magnatum) is. A szarvasgombák mikorrhizapartnerüket tekintve általában nem fajspecifikusak, többféle fával is együtt élhetnek. Kivétel a homoki szarvasgomba (Mattirolomyces terfezoides), amelynek egyetlen bizonyított gazdafája a fehér akác. Ez azért érdekes, mert ez a fa Amerikából került hozzánk, ahol gyökérkapcsolata nem volt. Léteznek úgynevezett áltriflák is, amelyek félig föld alatti gombák, laikus számára könnyen összetéveszthetők a triflával. Jelentős különbség azonban, hogy mérgezőek. Minden évben történik gombamérgezés, pedig ingyenes a gomba bevizsgáltatása. Ennek több oka lehet: van, mikor valaki azt gondolja, már ért a gombákhoz, hiszen van némi tapasztalata. Aztán láttam olyat, amikor a falu lakossága mindig is gyűjtötte a gombát a közeli erdőben, baj nélkül, de egy újonnan telepített tölgyesben egyszer csak megjelent egy új gomba, amelyet nem ismertek és mégis leszedték. És komoly gond az is, hogy gyermekkorunkban mind megtanultuk: a mérges gomba piros és pöttyös... Az alkalmi gombszedőkben fel sem merül – így el sem viszik bevizsgáltatni –, hogy a zöldes színű fajta a gyilkos galóca lenne. A gombákhoz kapcsolódó, ma is élő babonák pedig elképesztőek, ilyeneket hallok-olvasok: ha az ezüstkanál megfeketedik a gomba főzetétől, akkor biztos mérges, ha a csiga megrágta, biztos, hogy nem az… Ezek életveszélyes tévhitek.
– Tehát továbbra is hangsúlyozni kell, csak bevizsgált gombát vásároljunk. Milyen gombának van most szezonja?
– Időjárásfüggő inkább, mint hónap, de megfelelő időben megtalálható a rókagomba, a vargányafajok, tinorú, őzláb… és még sorolhatnám.

gomba

A Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. 2008 óta foglalkozik aktívan a nyári szarvasgomba hasznosításával. A társaság kezelésében van két tölgyes erdő is, amely szarvasgomba-termőhelynek minősül, tehát nem ültetvény, de a hasznosítás célja a szarvasgomba termelése. Az itt található leggyakoribb szarvasgombafaj a nyári szarvasgomba, amely világszínvonalú.
Nagy Zsófiát, a Nefag Zrt. Szolnoki Erdészet erdőművelési ágazatvezetőjét kérdeztem tapasztalataikról.
– A szarvasgombagyűjtés jogának értékesítése mennyiben növeli az erdők hozamát?
– Nem tudjuk, hogy a fa terméshozamát növeli-e, de a gyökérkapcsolat a fák számára is előnyös. Fiatalkorban a növekedés jelentős lehet, illetve a természeti körülményekhez alkalmazkodást segíti. Tehát segíti a facsemeték túlélését, fejlődését.
– Az erdőt nem érinti károsan a gyűjtés?
– A taposási kár lehet jelentős, az erdő talajának összetömörödése és ellevegőtlenedése. Az avar és a felső talajréteg bolygatása a vaddisznótúrással egyenértékű kárt okoz. A micéliumok megszaggatása miatt a nyári szarvasgomba nem hoz termőtestet, „eltűnhet” a területről. Száraz időben ez a gombamicéliu-mok – gombafonalak – kiszáradásához vezethet, a kiszáradás pedig elpusztítja a gombafonalakat.
– A nyilvános licit nem hívja-e fel az illegális gyűjtők figyelmét a potenciális területekre?
– Az illegális gyűjtők valóban gondot jelentenek. Ezt úgy próbáljuk orvosolni, hogy a társaság hosszú távú bérletbe adta a legveszélyeztetettebbnek tartott területeken a gombagyűjtés jogát.


A legendás árú szarvasgomba
– Térjünk vissza a szarvasgombához. Legendák keringenek az áráról. Mennyit ér ma a szarvasgomba a piacon?
– Ez attól függ, melyik piac és melyik szarvasgomba. A nyári szarvasgomba ára a debreceni vásárcsarnokban 50-80 ezer forint körül mozog. Budapesten a felvásárlók megközelítőleg 30 eurót adnak érte.
– Erdőt-mezőt járva mit tapasztal, szarvasgomba esetén az illegális gyűjtés továbbra is jellemző?
– Nem jellemző, de előfordul. Véleményem szerint két komoly gond van az illegális gyűjtéssel: az ideje és a módja.
Jogszabály határozza meg minden föld alatti gomba esetében, mikor gyűjthető és mi módon, hogy az állomány ne károsodjon.
Az illegális gyűjtők az éretlen példányokat is tucatjával szüretelik, nemegyszer kapával, sőt rotációs kapával. Így maradandó pusztulás éri a szarvasgombát és a vele szimbiózisban élő fát is.

Bartucz Pétert, a Nyírerdő Zrt. gúthi erdészetének igazgatóját a gombák gyűjtésére vonatkozó jogszabályokról kérdeztük.
– Kit nevezünk jogszerű használónak?
– Azt a személyt, aki a terület használatára jogosult: a tulajdonos, bérlő, vagyonkezelő, az erdészeti hatóság által nyilvántartásba vett erdőgazdálkodó.
– Milyen módon engedheti át, illetve tilthatja meg a gyűjtést a jogszerű használó?
– Az egyéni szükségletet meg nem haladó mennyiség gyűjtését állami tulajdonú területen köteles tűrnie a jogszerű földhasználónak, kivéve az alapos indokkal alátámasztott eseteket. Az engedélyezett mértéket meghaladó, valamint a nem állami területen történő gyűjtés csakis az erdőgazdálkodó előzetes írásbeli hozzájárulásával lehetséges. A hozzájárulás módját a jogosult szabadon határozza meg, ez lehet szerződés, és lehet alkalmi engedély is. Nem állami területen a hatályos polgári törvénykönyv szabályai az irányadóak.
– Mennyi a gyűjthető mennyiség?
– Naponta és személyenként két kilogramm. Ezt a mértéket meghaladó mennyiségű gyűjtést a jogszerű földhasználó határozhatja meg.
– Kit nem érint ez? Védett természeti területen lévő erdő esetében van-e eltérés?
– A jogszerű földhasználó általi gyűjtés esetében nincs korlátozás, kivéve az egyéb jogszabályban foglalt esetleges előírások, mint például a természetvédelmi törvény hatálya alá eső védett területeken való gyűjtés. Védett gombafaj eleve nem gyűjthető.
– Mivel jár a jogszabályok megsértése?
– Ha a gyűjtő az írásbeli hozzájárulás előírásait megsérti, valamint a gyűjtés közben anyagi vagy környezeti kárt okoz, szabálysértési, polgári és büntetőjogi felelősségre vonás is lehet a következmény.
– Kik jogosultak ellenőrizni mindezt, milyen jogosultsággal ruházza fel őket a jogszabály?
– Elsődlegesen a jogszerű földhasználó jogosult, ezzel párhuzamosan az illetékes természetvédelmi őr, erdőfelügyelő és más hivatalos személy is ellenőrizheti a gyűjtést.

Szerző: Szöőr Bea

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom