Magházban – Közösségi összefogás a biológiai sokféleségért

Miközben sokan felhagynak a kertműveléssel, mert a multiknál kedvezőbb áron megveszik a burgonyát és a zöldségeket, elindult az ellentétes folyamat is a környezettudatosabb fiatalok körében. Magokat gyűjtenek, cserélnek és újratanulják a gyümölcsfák oltásának ma már szinte elfeledett mesterségét.


E lelkes fiatalok egyesületeket alapítanak, egymást segítő tagokból álló közösséget építenek. Cikkünkben egy olyan közösségi összefogásról lesz szó, amelyik mindent megtesz a kertészkedés, a zöldség- és gyümölcstermesztés népszerűsítéséért. Vannak tagok, akik a zöldségtermesztésből élnek, és vannak olyanok is, akik csak kiskertjükben törekednek arra, hogy megőrizzék a nagyszüleiktől örökölt növényeket és vetőmagjaikat.
Közösségi hálózat
A Magház egy civil hálózat az ökológiai sokféleségért, mely több egyesület és magánszemély összefogásával alakult ki. Céljuk a szabad fajták terjesztése, cseréje. A szabad fajták nem rendelkeznek jogi oltalommal, így cseréjük legális. Szintén legálisak a magbörzék is, ahol a magok mellett a tapasztalatcserére, ismerkedésre is lehetőség nyílik. A szabad fajták minőségi mutatói gyakran jobbak ökológiai termesztési körülmények között, mint a modern fajtáknak. A szabad fajtákba tartoznak a tájfajták, illetve régi fajták, amiket őseink tudatos szelekciós munkája alakított évtizedeken, évszázadokon keresztül. Ezek a fajták az eltérő körülményekhez könnyebben alkalmazkodnak, ízben és beltartalmi értékben kitűnnek az intenzíven termesztett fajták közül. A saját magunk által termelt, teljes érettségben leszedett paradicsom íze, színe nem hasonlítható össze a multiknál kapható fajtársaikéval. További előny, hogy több változatot termeszthetünk ugyanabból a növényből, melyek eltérő színűek, formájúak, ízűek, így felhasználni is eltérő módon lehet őket.

A sokféleség szerepe
A nagyüzemi, monokultúrás gazdálkodásra történő áttérés 1945 után új mezőgazdasági szereplőket hozott, ami azzal is együtt járt, hogy más fajtákat kezdtek el termeszteni, olyanokat, amelyek jól szállíthatóak, hosszabb ideig elállnak. A diverzitás ezután már nem igazán volt jellemző, a boltok polcain ma sem láthatunk ugyanabból a zöldségből vagy gyümölcsből sokféle változatot. A gazdálkodók tehát a helyi viszonyokhoz alkalmazkodott fajták helyett áttértek a genetikailag egységes növények termesztésére. Eltűnt a mezőgazdaságban használt növények 75 százaléka. Napjainkban a világ élelmezésének legjavát 12 növény és 5 állatfaj biztosítja.
A diverzitás lecsökkenése azonban sebezhetővé teszi a fogyasztókat és a termelőket is. A növények sokfélesége az élelmiszer-biztonság szempontjából is igen lényeges, hiszen bizonyos betegségek megjelenésére az eltérő genetikai állományú fajták eltérően reagálnak. Ha eltérő fajtájú növényeket termesztünk, akkor bizonyos betegségek elterjedése idején az ellenállóbb fajták megmaradnak. A változatosság tehát nemcsak gyönyörködtet, hanem hasznos is és stratégiai fontosságú lehet egy-egy újabb betegség megjelenésekor. Továbbá ha nem maradnak meg a szabad fajták, akkor a vetőmag beszerzése is azoktól a cégektől függ, akik a jogokat birtokolják. A kereskedelmi forgalomban lévő vetőmagok 67 százaléka a 10 legnagyobb biotechnológiai multi kezében van, így bizonyos módon a vállalatok döntenek az emberek táplálkozáshoz fűződő jogáról.
Ha tehát van olyan vetőmag a birtokukban, amit szívesen használnak és évről évre visszavetnek, szívesen kipróbálnának más fajtákat, esetleg csak szeretnének információkat kapni a magfogásról, akkor keressék a www.maghaz.hu oldalt. Töltsék fel kedvelt vetőmagjuk adatait, kínálják cserére és kérjenek a mások által feltöltött vetőmagokból!

Hasznos oldalak a témakörben:
Magház közösségi hálózat a mezőgazdasági sokféleségért www.maghaz.hu
Bese Természetvédelmi Egyesület
www.beseegyesulet.hu
Vackörte Környezet- és Természetvédelmi Egyesület www.vackorte.hu

 

 

Szerző: Tóth Noémi

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom