Mellőzött kincsünk: a lucernaszéna

Megfelelő technológiával megelőzhető lenne 
a minőségromlás

Úgy tűnik, a magyar gazdák lemondtak a lucernáról és a belőle készíthető, magas tápanyagtartalmú és viszonylag olcsón előállítható szénáról. Pedig komoly kereslet mutatkozna iránta belföldön és a világpiacon egyaránt, és a többi „felkapott” szálastakarmány mellett ennek is meglehetne a maga helye a hazai termelési rendszerben, a nagyobb takarmánybiztonság érdekében.

A lucernaszéna nélkülözhetetlen a ké­­rődző állatok takarmányozásában, mégis úgy tűnik, mintha napjainkban egyre többször kiszorulna a receptúrából. Ennek elsősorban az az oka, hogy hiába termesztjük bő 220 ezer hektáron ezt az éghajlattal szemben kevésbé igényes pillangósnövényt, szakszerűen és szuper (vagy akár szuperprémium) minőségben nagyon kevesen képesek szénát előállítani belőle. Mára odáig jutottunk, hogy a közelmúltban az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló (ÁT) Kft. által kiosztott, a tavalyi év tömegtakarmányait elismerő díjak közül egyetlenegy sem jutott a lucernaszéna-mintáknak. Még a legjobbak is alig haladták meg a 160-as RFV értéket (ez az USA tőzsdei szénaértékelésre használt paramétere), de a nyersfehérje- és nyersrostértékek is hagytak kívánnivalót maguk után, illetve az NDF-lebonthatósággal is akadtak gondok – olvasható ki az ÁT Kft. 2020. februári hírlevelében megjelent, dr. Orosz Szilvia takarmányozási igazgató által jegyzett összefoglalóból. Ugyancsak ebben szerepel, hogy a lucernaszéna szervesanyag-emészthetőségének (OMd) átlaga a 2018-as és 2019-es években egyaránt 60-61 százalék körül alakult, ami legalább 10-15 százalékkal marad el a fűből, illetve rozsból készült szilázsokétól és szenázsokétól. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a lucernaszéna emészthetősége alapjában rossz lenne, csupán arra utal, hogy idehaza képtelenek vagyunk olyan minőséget előállítani, amely ezen paraméter tekintetében is megfelelő volna.

Szerző: AgrárUnió