szarvasmarha istálló

Állattenyésztés csúcsminőségben

A legmodernebb technológia áll a nyereségesség szolgálatában

A TEDEJ Zrt. fő profilja az állattenyésztés, és jogelődjével együtt éppen jövőre lesz hetven éve, hogy mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik. Mint azt Rákóczi András, a cég vezérigazgató-helyettese hangsúlyozza, a növénytermesztés is ennek van alárendelve, általa elsősorban a jó minőségű takarmányt ábiztosítják a szarvasmarha,- sertés-, illetve baromfiállomány részére.

A vezérigazgató-helyettestől azt is megtudtuk, hogy a gazdaság több évtizedes kiváló teljesítménye mögött a jól megválasztott vállalati szerkezet, a folyamatos vezetői utánpótlás, illetve az állategészségügyi, állatjóléti előírások minimális, kompromisszummentes betartása áll.
 – Mekkora állatállománnyal rendelkezik jelenleg a cég?

 – A társaság 1700 darab tejhasznú és 850 darab húshasznú tehénből álló állománnyal és mindezek szaporulataival rendelkezik. A sertéskibocsátásunk évente mintegy 35 000 darab, valamint mintegy egymillió baromfit állítunk elő. Mindemellett van a gazdaság életében nem meghatározó halágazatunk is, amelynek létrehozására azért került sor, mert egy megközelítőleg tízhektáros területünk hasznosítása ebben a formában a legjövedelmezőbb, így a Keleti-csatorna mellett létrehoztunk egy halastavat.

 – Az ön által elmondottakból úgy tűnik számomra, hogy a társaság igyekszik minden adottságot a legmegfelelőbben kihasználni.

Rákóczi AndrásRákóczi András, TEDEJ Zrt. 
vezérigazgató-
helyettes

 

– Igen, komplex, korszerű gazdaságot üzemeltetünk, amelyben minden tevékenység egymásra épül, ez szerintem az egyik legnagyobb erősségünk. A legjobb példa a komplexitásra, hogy a növénytermesztés által megtermelt termékek nagy részét az állattenyésztésben használjuk fel. Kívülről csak a premixeket, a vitaminokat és a takarmánykiegészítőket hozunk. Ezzel két dolgot is biztosítunk: egyrészről az állatállomány garantáltan a legjobb minőségű takarmányhoz jut, ami az értékesítésénél igen komoly előnyt jelent. Prémiumminőségű tömegtakarmány-bázissal és csakis azzal lehet hatékonyan nagyon jó minőségű állati terméket előállítani, legyen szó itt akár tejről, akár húsról. Másrészt a gabonapiac hullámzásának hatását csökkentjük, nem olyan nagymértékben szenvedjük meg az esetleges kedvezőtlen ármozgást. Mindemellett értékesítünk is gabonát, de csak a saját szükséglet feletti termékeinket. A búzával, kukoricával, lucernával külföldi és belföldi piacokon egyaránt jelen vagyunk.

Korszerűsítenek, fejlesztenek

 – Milyennek látja az állattenyésztés szempontjából a jelenlegi értékesítési lehetőségeket?

 – Számunkra mindig a belföldi piac a legmeghatározóbb. Napjainkban a tej jó áron értékesíthető, másfél éve ezt nem lehetett elmondani. A sertéshúsra van kereslet, viszonylagosan jó áron történik a felvásárlás. A magyarországi vágóhidak kapacitását nem elégíti ki a hazai sertéságazat kibocsátása. A baromfipiac napjainkban kissé gyengélkedik, de ez 
a mostani állapot, és egy-másfél év múlva reményeim szerint merőben más helyzetről tudok majd beszámolni. Az azonban biztos, hogy a TEDEJ Zrt.-nél nagyságrendileg a sertéshús-előállítás és a tejtermelés ugyanolyan mértékben számít húzóágazatnak, és ezeket ágazatokat a következő években fejleszteni fogjuk, ami a modernizálásra és a kibocsátás növelésére is egyaránt irányul.

A szarvasmarha-istállóban nyáron ventilátorok segítenek az állatokat komfortosan tartani
A szarvasmarha-istállóban nyáron ventilátorok segítenek az állatokat komfortosan tartani

 – Hogyan jellemezné az állatállományt, illetve az állattartás feltételeit?

 – Bátran kijelenthetem, hogy az általunk értékesített, az állattenyésztésből származó termékek a legjobb hazai minőségi kategóriába tartoznak. Mindez annak köszönhető, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan figyelünk arra, hogy az állattartó telepjeinken korszerűsítést és fejlesztést hajtsunk végre. Úgy véljük, ez garantálja és a jövőben is garantálni fogja az állattartás nyereségességét. 
Az állatállomány fejlesztését a lehető legmodernebb és legkorszerűbb technológiák beépítésével végezzük. A nyitott, pihenőboxos, ventilátorokkal felszerelt istállókban a tehenek nyáron is jól érzik magukat. Az ötvenállásos körforgós fejőház a legmodernebb fejési technológiát képviseli hazánkban. Az új silótér építésével az erjesztett takarmányok minőségének javulását és a veszteségek csökkentését értük el. A trágyakezelési technológia korszerűsítése pedig nemcsak a tehenek komfortérzetét javítja, hanem az elvárt környezetvédelmi előírásoknak megfelelően hatékony és talajkímélő trágyakezelést tesz lehetővé.

A fejés ötvenállásos, külső fejésű karusszel fejőálláson történik amerikai technológia szerint. A fejőházunk a tejtermelő teheneknél alkalmazott legmodernebb technológiának felel meg. Az óránként 250-300 darab tehén fejésére alkalmas fejőház szellős, nyáron is kiváló környezetet biztosító épületben került elhelyezésre. A tehenek azonosítása egyedi transzponder segítségével történik, amellyel nemcsak a tejleadás és fejési paraméterek követhetők és rögzíthetők percről percre, hanem az állatok mozgása, viselkedése is nyomon követhető, így kiválogathatók az ivarzó és a beteg állatok is. A fejőházhoz tartozó számítógépes program rögzíti a tehenek által leadott tej mennyiségét, tejleadási értékeit, a tej minőségét, segíti a tenyésztési adatok gyűjtésén keresztül a tehenek termékenyítését és vemhesítését, technológiai kezelését, emellett nyomon követhető és ellenőrizhető a fejők munkája is. Szintén a modern tejkezelési technológiának köszönhetően a tejet perceken belül 5 °C alá hűtik a nagy teljesítményű pillanathűtők. A 48 000 literes tárolókapacitás segíti a tej 4 °C alatti tárolását és minőségének megőrzését a szállításig.

Megéri a szabályokat betartani

 – Sokszor halljuk a gazdáktól azt a véleményt, hogy a jelenlegi állategészségügyi és állatjóléti követelmények mellett nem lehet az állattartó telepeket nyereségesen üzemeltetni.

 – Egyrészt, mint azt korábban említettem, erős növénytermesztési ágazatunk van, amely jól felkészült és megfelelően gépesített. Ezzel a szakmai írott és íratlan szabályait és normáit képesek vagyunk betartani, amit aztán az állattenyésztésben hozzáadott értékként tudjuk felhasználni. Másrészt az állategészségügyi szabályok ellentmondást nem tűrő betartatása, a betegségek elleni védekezés rendkívül fontos. Ha korszerűen és szakszerűen akarunk állattenyésztési tevékenységet és hústermelést folytatni, azt csak úgy tudjuk elérni, ha mindent megteszünk a járványvédelmi és állategészségügyi intézkedések maximális betartásáért. A kötelező hatósági előírásokon túlmenően a belső szabályainkat is a legszigorúbban betartjuk és betartatjuk mindenkivel. Ennek köszönhetően sokkal egészségesebb állatállománnyal dolgozunk, arról nem is beszélve, hogy egy ilyen állománynál jóval kevesebb vakcinázásra, állatgyógyászati beavatkozásra van szükség, ami kevesebb költséget jelent, vagyis hatékonyabb termelést tesz lehetővé, hiszen költségcsökkenést okoz. A sertéstelepjeinken jelenleg is fokozott készültség van érvényben az afrikai sertéspestis miatt, de elmondható, hogy 
a nyugodtabb, nem fenyegetett hétköznapokon is csak a telepi dolgozók mehetnek be oda. Fekete-fehér rendszer működik, amelyet maximálisan be kell tartani, az állatállományunk tagjai közé csak 
a kötelező fertőtlenítést követően léphetnek be a kollégák. Minden évben többször is képzésben, oktatásban részesítjük őket és pontosan meghatározzuk, melyek azok a szempontok, amelyeknek meg kell felelniük, melyek azok az eljárások, folyamatok, amelyeket be kell tartaniuk. Azt is bemutatjuk 
a dolgozóinknak, hogy ezek be nem tartása milyen súlyos következményekkel jár. A tanultakat szigorúan be is tartatjuk a kollégáinkkal. Rendszeres oktatás, képzés és folyamatos monitoring, így épül fel a rendszerünk. Az állategészségügyi követelmények betartása garantálja az optimális tartási körülményeket is. Mindezek pedig azt eredményezik, hogy az általunk elállított sertéshús a „Kiváló minőségű termék” megjelölést viseli.

 – Az értékesítés során mennyire tudják figyelembe venni az állatjóléti kívánalmakat?

 – Hazai feldolgozóknak értékesítünk, 
a partner vágóhidak a környezetünkben helyezkednek el. Ez azt jelenti, hogy nem utaznak a világ más felére az állatok, illetve amikor nálunk a szállítóeszközökre kerülnek, a felhajtás gyorsan, nagyon szakszerűen történik. A szállításuk pedig szintén minden jogszabályi előírásnak megfelelően zajlik.

Prémiumminőségű tömegtakarmány-bázissal és csakis azzal lehet hatékonyan nagyon jó minőségű állati terméket előállítani, legyen szó itt akár tejről, akár húsról.



Szerző: Sz. B. / AgrárUnió

Tags: állattenyésztés, tejtermelés, sertéshús, Tedej Zrt.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom