Cont-Eco kerítésrendszereivel

Őrizünk és védünk

A Cont-Eco kerítésrendszereivel megóvhatja állatállományát

Forgalmas utak mellett fekvő állattartó telepek, településektől távol eső vadaskertek. Mi a közös bennük? Bizonyára több dolog is, de a legfontosabb, hogy ezeket a területeket tulajdonosaik óvni igyekeznek az illetéktelen behatolóktól, legyenek azok négy- vagy akár kétlábúak.

Mindemellett pedig az itt található, értékes állatállományt is szeretnék a birtok határain belül tudni. A szombathelyi CONT-ECO Kerítéstechnikai Kft. termékei több évtizede segítik mindebben a gazdákat.

A MAGYAR-FOGRAR cégcsoport 2013-ban hozta létre a Zala megyei tenyészállat-előállító telepét, és már a tervezés során kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy a majdan itt lévő állatállományt biztonságban tudják, illetve a legelők istállónkénti felosztását a lehető legracionálisabban oldják meg. Terveik megvalósításához a Cont-Eco Kft.-t kérték fel, és mint azt Ferencz Andrástól, a cég projektmenedzserétől megtudtuk, a mai napig teljességgel elégedettek ezzel a döntésükkel.

 – Miért döntöttek úgy, hogy már a kezdetektől kiemelt figyelmet kap a terület körbekerítése?

 – Tenyészállat-előállító telepünk egy forgalmas út mellett helyezkedik el, és úgy gondoltuk, hogy fennáll annak a veszélye, hogy egy illetéktelen személy behatolása nem tűnne fel senkinek, sem pedig az, ha onnan nem üres kézzel távozna. Azt is felmértük, hogy a terület és az itt élő 500 darab limousin őrzése, ha azt humán erővel, azaz pásztorral szeretnénk megoldani, sokkal nehezebb, hiszen egyrészt a megfelelő munkaerő megtalálása sem egyszerű, másrészt a folyamatos foglalkoztatás költségei jóval magasabbak, mint az általunk választott rendszer működtetése, a hatékonyságról már nem is beszélve.

 – Mekkora a körbekerített terület?

 – Az istállókhoz egy 28 hektáros legelő tartozik, a telep egészét kétféle védelmi rendszerrel óvjuk. Kívül a TORNADO TITAN Prémium nagy szakítószilárdságú vadháló került kifeszítésre kerítésfonatként, amely 155 cm magas és egy sor szögesdróttal zárul, így 180 cm a kerítés hasznos magassága. Ez belülről, hogy az állatok ne tudjanak hozzádörgölőzni, ki-egészül egy sor 90 cm magasságban futó acélhuzalos villanypásztorral, amely szintén a teljes területet körbe veszi. 
A Lacme hálózati villanypásztor legfontosabb előnye a megbízható működés és az, hogy aránylag kis fogyasztás mellett (1–15 W) állandó üzemre alkalmas. Mindemellett az is igen lényeges, hogy az alkalmazott BIpulstronic technológia (gyors lefutási ciklus, párhuzamos kisülés) tökéletesen veszélytelen az állatok számára.

 – Amióta a rendszer működik, történt behatolás a területre?

 – Nem, ezt biztosan állíthatom, a kerítés mellett elhelyezkedő részt ugyanis rendszeresen gondozzuk, nincs aljnövényzet, emiatt feltűnt volna, ha ilyen eset történik. Azt gondolom, hogy egy ilyen professzionális rendszer megléte kellő elriasztó erővel bír. Egy másik telepünkön történt ugyan próbálkozás, de a kísérletező, a nyomok alapján, hamar belátta, hogy hiábavaló az igyekezete. Kárunk nem származott mindebből, a helyreállítási munkálatokat pedig a Cont-Eco szakemberei haladéktalanul elvégezték.

 – Használják-e még valamilyen feladatra 
a Cont-Eco termékeit?

 – Igen, harminchektárnyi legelőt istállónként felosztottunk három nagy blokkra. Ezt a határolást három huzallal valósítottuk meg, amelyből a két alsó fém, egy pedig az úgynevezett optikai szalag. Ennek a technikának a felhasználásával a három nagy rendszeren belül lehetőségünk van további szakaszolásra is, de azt már mobil villanypásztoros rendszerrel, ECO-6 villanypásztor-vezetékek alkalmazásával oldjuk meg.

 – Kívánják-e a közeljövőben a cég egyéb termékeit is alkalmazni?

 – Igen, de azt már egy másik telepünkön, ahol szintén speciális feladatoknak kell majd a rendszernek megfelelnie, itt ugyanis borjakat tartunk. Egy kombinált kerítés felállítását tervezzük, alacsony fonattal, hogy az ott lévő állatok ne tudjanak elkóborolni. Tapasztalataim szerint minden igényünkre professzionális megoldást kapunk a Cont-Eco Kft.-től.

 

Szerző: AgrárUnió

Tags: állattenyésztés, Cont-Eco, kerítésrendszer, kerítéstechnika, villanypásztor

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom