A kunfakó – Őseink lova életre kel

Eördögh András kötődése a lovakhoz gyerekkorában kezdődött, édesapja lovas tiszt volt, így sok történetet ismerhetett meg velük kapcsolatban. Amikor a kárpótlást követően családja visszakapta a földjeit, nem volt kérdés, hogy tanyára költözik és lovakat is fog tartani.

 

1994-ben a tenyésztésükkel is elkezdett foglalkozni, önérzetes magyarként pedig nem volt kérdés, hogy elődeink lovával szeretne foglalkozni. Dr. Hecker Walterrel, dr. Hárskúti Lászlóval, dr. Bodó Imrével és dr. Pataki Balázzsal közösen, tudományos kutatási programban vizsgálta őseink lovának eredetét. Dr. Vörös István munkásságával egyetértve megállapították, hogy „eleink lova arab hatást mutató tarpán leszármazott”. Elszomorította, hogy a 19. századra eltűnt ez a ló, amelyre korábban több királyi rendelettel is kiviteli tilalmat rendeltek el, és amely vándorlásaink során a hadi sikereinket biztosította.
Andrásék dr. Hankó Béla leírását vették alapul a kunfakó kitenyésztésekor: „Aránylag széles homlokú, kis- és szárazfejű, tüzes szemű, száraz csánkú, acélos ínú, eleven, tüzes és átlagban csak 1,4 m marmagasságú állatok voltak. Istállót sohasem láttak, hideget, meleget, esőt és szélvihart egyaránt jól tűrték. Félvad ménesekben tartották őket. Színük sokféle volt, de jórészük egérszínű, illetve patkányszőrű lehetett, fehér hassal, háta szélesen, feketén szíjjalt. Ez a szín uralkodott honfoglaló őseink lovain, és később még századokig. Erre enged következtetni az a tény, hogy a debreceni ménesekben néhány száz évvel ez előtt is még sok volt a patkányszínű és a kék paripa. A lovak testformája, fejállása kétségtelenül nemes és az arab lóéra emlékeztető lehetett.”
Hogy megértsük, hogyan és miért hozták létre ezt az új fajtát, érdemes a múltba visszatekinteni. Hiszen az, hogy honnan jöttünk és kikkel találkoztunk vándorlásaink során, nagyban meghatározta lovaglási stílusunkat és a lovaink megjelenését.

Tisztelt Látogatónk!

A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!

Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.

Belépés

Belépés

Felhasználói név *
Jelszó *
Emlékezzen rám

Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!

Szerző: Tóth Noémi

Forrás: Dr. Hankó Béla: Ősi magyar háziállataink. Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara, Debrecen, 1940 Győrffy-Villám András, Hecker Walter, Jankovics Marcell, Szelestey László: Lovas Nemzet, Helikon Kiadó, 2004

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom