Lesz-e még „malacuk” 
a sertéstartóknak?

 

Nemcsak a sertéstartásban, de a -feldolgozásban is elvesztettük versenyképességünket. Míg itthon, egy korszerűtlen vágóhídon 3-5 ezer forint között vágnak le egy sertést, addig Dániában, Hollandiában 1500-2000 forintért. Ez csak az egyik tényező, amely miatt hátrányba kerülnek a hazai termelők.


Az alacsony felvásárlási ár miatt sokan szinte kilátástalannak tartják a helyzetüket, a sertésstratégiában megfogalmazott hatmilliós hazai állomány egyelőre álomnak tűnik, ráadásul már a zsírnak valót is külföldről hozzuk be. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) sertéstenyésztők tagozatának ülésén optimista gazdálkodóval nemigen lehetett találkozni.
Közös cél, hogy a magyar sertéstartók a jelenleginél jobb pozícióba kerüljenek – mondta előadásának bevezetőjében Horváth István, a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri megbízott. Ennek érdekében 2012 augusztusában hirdették meg a stratégiát, mert addigra 3 millió alá csökkent a sertéslétszám, illetve a feketegazdaság mértéke elérte a negyven százalékot. 2014. január elsejétől a kormány öt százalékra csökkentette az élő és félsertés áfáját, aminek az ágazat kifehérítésében komoly szerepe volt, hiszen míg 2013-ban csupán 3,7-3,8 millió sertést vágtak le Magyarországon, addig 2015-ben ez a szám meghaladta a 4,5 milliót. A miniszteri megbízott hangsúlyozta: tartós növekedés akkor érhető el, ha a tenyésztést erősítik, azaz a kocatartókat támogatják. Ezért vezették be a tenyészkoca állatjóléti támogatást, amelyre a kormányzattól 8,6 milliárd forintot kapott az ágazat. „Ezt az összeget pluszforrásként kapták a kocatartók – emelte ki Horváth István. – 2010-ben az összes sertés állatjóléti támogatás hatmilliárd forint volt, 2015-ben pedig már ezzel az új forrással együtt több mint 17 milliárd jutott a gazdáknak. A 8,6 milliárd forint mintegy 223 ezer koca támogatását teszi lehetővé, és Brüsszellel úgy sikerült megállapodni, hogy ez az összeg húsz százalékkal a későbbiekben még növelhető is. Ez azt jelenti, hogy vagy a kocánként adható 38 580 forintot emeljük meg, vagy több kocát vonunk be a támogatásba.”

Tisztelt Látogatónk!

A cikk megtekintése előfizetéshez kötött!

Amennyiben rendelkezik online előfizetéssel, jelentkezzen be az előfizetéshez tartozó felhasználói fiókba.

Belépés

Belépés

Felhasználói név *
Jelszó *
Emlékezzen rám

Ha még nem előfizetőnk, ismerje meg előfizetési ajánlatainkat, hogy hozzáférhessen lapunk korábbi cikkeihez is!

Szerző: AgrárUnió

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom