BASF

Együtt a fenntartható agráriumért

A BASF célja, hogy az ágazat minden szereplőjét megszólítsa

Nehéz manapság olyan témát találni a világban, így a mezőgazdaságban is, amelyről több szó esne, mint a fenntarthatóságról. A klímaváltozás valós fenyegetést jelent az emberiségre, így elkerülésére, hatásának tompítására széles körű összefogásra van szükség, amiből 
a mezőgazdasági termelők sem maradhatnak ki. Ezt kívánta segíteni a BASF Hungária Kft. az általa szervezett konferenciával.

Az összefogásban a termelőknek és érdekképviseleteiknek, a kormányoknak és hatóságoknak, a gazdasági szereplőknek, valamint a tudományos élet képviselőinek is részt kell venniük. A BASF célja valódi lépések meghatározása, hogy a köztük lévő kommunikációban és a felek közötti kapcsolódási pontok kialakulásában konkrét előrelépések történhessenek Magyarországon, határozta meg megnyitójában a konferencia célkitűzését Christoph Hofmann, a BASF Hungária Kft. Mezőgazdasági Megoldások üzletágának vezetője. Ez széles körű részvételt feltételez, amelyben rendkívül fontos a jogalkotók szerepe. Az ilyen szakmai rendezvények lehetővé teszik, hogy a jogalkotók és kormányzati szereplők is megismerjék az új technológiák előnyeit, az egyéb szereplők elgondolásait.

Felelős lépések a pazarlás ellen

A fókuszban a klímaváltozás kérdését kell tartani. Ebben a mezőgazdaság szereplőinek is van feladatuk, amire példaként az ammóniakibocsátás alakulását hozta fel. A nemzetgazdasági ágak közül ugyanis a mezőgazdaság felelős az ammóniakibocsátás 90%-áért. Az ilyen formában elszenvedett nitrogénveszteség a karbamidműtrágyák esetében közel 20%-os, míg ez az arány a nitrosolnál is eléri a 12%-ot. Ez a légszennyezés miatt részben környezeti kérdés, de a nagyarányú tápanyagveszteség miatt gazdasági is. A BASF fejlesztéseivel igyekszik orvosolni mindkét problémát, ugyanis az erre a célra ajánlott Limus® CL ureázgátló jelentősen mérsékli az elszenvedett nitrogénveszteséget, ami egyben a környezet terhelését is csökkenti.

A fenntarthatóság nagy hangsúlyt kap a BASF mindennapjaiban és jövőképében is. „Kémiát alkotunk egy fenntartható jövőért” – ezzel a mondattal kezdte előadását dr. Thomas Narbeshuber, 
a BASF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Elmondása szerint a BASF vezető szerepre törekszik abban a párbeszédben, amely a fenntarthatóságról szól. Üzleti döntéseikben növelni akarják a fenntarthatósági szempontok érvényesülését, ami csökkenő károsanyag-kibocsátást, hulladékképződést és erőforrás-felhasználást (Verbund-elv), valamint a keletkező hulladékok erőforrásként történő felhasználását (Ecovio®, ChemCycling®) jelenti.

Digitalizáció egyenlő innováció

Talán a címbeli mondat lehetne a mottója dr. Martin Schaefer, a BASF Mezőgazdasági megoldások üzletágának igazgatója előadásának. A digitalizáció egyre nagyobb teret hódít a mindennapokban, így a mezőgazdaságban is. A digitális eszközök használata, a digitális gazdálkodás kihat a mezőgazdasági termelés valamennyi területére, így a talajművelésre, a műtrágyázásra, a növényvédelemre, a pénzügyekre, a számvitelre, valamint az állattenyésztésre is. A növényvédelemben és az engedélyezési eljárásokban a digitális gazdálkodási technológia enyhíti a növényvédelmi tevékenység környezetre gyakorolt hatását, hozzájárul a költségek csökkentéséhez, valamint fokozza a termelési rendszerek átláthatóságát. A technológia használata mérsékli a felhasználás kockázatát, alkalmazása során a valós környezeti körülményeket veszi figyelembe (gyomborítás-gyomösszetétel, rovarkártétel, gombafertőzés), egyben az alkalmazásokat automatikusan dokumentálja. Véleménye szerint az engedélyezési eljárásoknak és útmutatóknak lehetővé kell tenniük a terület- és helyszín-specifikus alkalmazást, miközben a biztonságos felhasználás a digitális gazdálkodás berendezéseire támaszkodhat. Ehhez jogalapi változtatásokra nincs szükség, a jelenlegi jogi keretek megfelelőek a megvalósítás elindításához.

basfnarbeshuber oravecz hofmann

Dr. Thomas Narbeshuber (BASF), dr. Oravecz Márton (Nébih), Christoph Hofmann (BASF)

Az easyconnect rendszer

A konferencián bemutatásra került egy rendkívül praktikus, zárt rendszerű technológia, amely lehetővé teszi a folyékony növényvédő szerek közvetlen, időveszteség nélküli áttöltését a permetezőgép tartályába. Ez a CTS „easyconnect” rendszer, amelyet dr. Juan Sasturain, a BASF senior termékfelelőse mutatott be. Felhasználásakor a technológia egyaránt védi 
a nö­­­­vényvédő gép kezelőjét és a környezetet a fröccsenésből és kiömlésből fakadó terheléstől. A rendszer egyik fontos eleme a kannákra előre felhelyezett zárókupak, amely egyszerű összekapcsolást tesz lehetővé, biztosítja a kannák gyors ürítését, visszazárható és egyben szivárgásmentes. A technológiának köszönhetően a ki­­ürült kanna az előírásoknak meg­felelően tisztítható is a beépített öblítőfunkcióval. Az „easyconnect” rendszer várhatóan 2021/2022-ben fog debütálni több európai országban (Dániában, Németországban, Franciaországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban), de felhasználása várhatóan ezt követően más országokban is terjedni fog. A fenntarthatóság kérdése nem megkerülhető a mezőgazdaságban sem. Ezt jól mutatja, hogy a társadalom egyes csoportjai már ma is a mezőgazdaságot kiáltják ki a környezeti változások egyik fő okozójának. 
Az ágazat szereplőinek választ kell adniuk ezekre a vádakra, de ezen túl a társadalmi felelősségvállalásukból fakadóan is prioritásként kell kezelniük a fenntarthatóság kérdését.

Mindezt úgy kell megtenniük, hogy eközben egyáltalán ne veszélyeztessék a biztonságos élelmiszer-ellátást. Nehéz és hosszú folyamat elé nézünk a mezőgazdaságban, amelyben sokat tudnak segíteni a BASF Hungária Kft. által szervezett konferenciához hasonló szakmai konzultációk.

A konferencia további előadói 

Dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke

A Nébih tevékenysége igen szerteágazó, és minden területe arra irányul, hogy az élelmiszerek előállítása, az élelmiszerlánc egésze biztonságos legyen. Munkája során nagy hangsúlyt fektet a fogyasztók tájékoztatására, a vásárlói tudatosság erősítésére. Mindezeknek köszönhetően a nemzetközi felmérések szerint az élelmiszerlánc-biztonság­ban a fogyasztók Magyarországon bíznak a leginkább az EU-ban.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke

Az uniós gazdák jelenleg képesek kiszolgálni az európai fogyasztók élelmiszerek iránti mennyiségi és minőségi elvárásait, amiben kulcsszerepe van a közös agrárpolitikának (KAP). Az élelmiszer-előállítás fenntarthatóságának biztosítása összetett feladat, amit nem szabad a társadalmi kérdésektől függetlenül tárgyalni. Az agrárium előtt álló kihívások innovatív megoldásokat követelnek.

Dr. Tőkés Gábor, a Nébih igazgatóhelyettese

A Nébih rugalmas, ügyfélbarát szervezet, amelynél nincsenek kiemelt ügyfelek. Működése során nem támaszt nemzeti, specifikus feltételeket, munkáját az Európai Unió előírásai alapján végzi. A jövőben a termésnövelő anyagok engedélyezése – ami jelenleg Magyarországon a legszigorúbb a tagországok között – új alapokra kerül. Ez visszalépést jelent majd a mai magyar gyakorlathoz képest. Jelenleg több érzékeny téma is terítéken van a Nébihnél, így az illegális dóziscsökkentéses technológia, valamint a generikus termékek engedélyezésének kérdése. A hatóanyag-maradékokkal kapcsolatos vizsgálataik során 2258 mintavételre került sor, ebből 1% (18 db) volt kifogásolható, 53%-ban (1198 db) a határérték alatti mennyiségű hatóanyag-maradékot találtak, míg a minták 46%-ában (1042 db) egyáltalán nem találtak hatóanyag-maradékot.

Fenyvesi Rita, a CSEBER Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

A CSEBER 2003-ban alakult, célja a növényvédő szerek csomagolóanyagainak minél nagyobb arányú visszagyűjtése és felhasználása. A 2018-as adatok alapján Magyarországon az összes hulladék 69%-át, míg a műanyag hulladék 71%-át sikerült összegyűjteni. A jövő feladata az összegyűjtött hulladékok minél nagyobb arányú feldolgozásának, újrahasznosításának elérése, mert ebből a szempontból még sok feladat áll a kht. előtt. Ebben az évben indították el „Három a magyar igazság” szemléletformáló kampányukat, amely a folyékony növényvédő szerekkel szennyezett csomagolóanyagok szakszerű tisztítására hívja fel a figyelmet.

Szerző: AgrárUnió

Tags: BASF, agrárium, konferencia, klímaváltozás, fenntarthatóság, digitalizáció

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom