napraforgó

Egyesült az óriások ereje – I. FMC Növényvédelmi Termelői Konferencia

Az elmúlt időszakban a cégegyesítések új hulláma tört a növényvédelmi szektorra, és olyan mérvű változásokat hozott, ami alapvetően érinti a növényvédőszer-gyártókat, -forgalmazókat, -viszonteladókat, -felhasználókat egyaránt. E folyamatok eredményeként az utóbbi években egyre jelentősebb növényvédőszer-piaci szereplővé váló FMC tovább bővült a korábbi DuPont vállalat gyártó- és fejlesztőkapacitásának, növényvédőszer-palettájának és szakembergárdájának egy tetemes részével.

Az egyesülés alapvetően átformálta az FMC jelenlegi és várható jövőbeni portfólióját, így januári termelői konferenciáin merőben megújult, innovatív növényvédőszer-gyártó és -forgalmazó cég mutatkozhatott be a gazdatársadalom előtt. Az öt helyszínen (Debrecenben, Orosházán, Szolnokon, Siófokon, Győrben) megtartott rendezvénysorozat kétségtelenül a két vállalat erősségeinek olyan egységét mutatta meg, amely a termelők számára is előnyös és biztató lehet a jövőre nézve.

Egy új korszak kezdete

Az új FMC-ről, a cég megújult kínálatáról, a gazdálkodókat érintő legfontosabb változásokról Kovács Gyula ügyvezető igazgató és Takács Attila kereskedelmi igazgató számolt be a rendezvény bevezető előadásaiban.

Mint azt Kovács Gyula elmondta, az egyesülést követően az FMC-hez került gyártó- és kutatókapacitás révén a cég a világ ötödik legnagyobb növényvédőszer-gyártójává vált. 3,8 milliárd éves forgalmat bonyolít, aminek 8 százalékát visszaforgatja a kutatás, fejlesztés területére. 5400 alkalmazottat foglalkoztat, és 23 kutatóközpontot, továbbá 26 gyárat üzemeltet világszerte.

Az FMC mezőgazdasági üzletága növényvédő szer gyártására és növényegészségügyre fókuszál. A növényvédő szereket illetően a gyomirtók és rovarölők piacán rendkívüli erőt fog képviselni a cég. Az új termékpaletta révén a gyomirtószer-piacon a korábbinál kiegyensúlyozottabb ajánlattal állnak a termelők elé, a cégre eddig jellemző széles spektrumú rovarölő szereket pedig kiegészítik szelektív készítményekkel. A növényegészségügy területén a biológiai megoldások és a növénytáplálás egységében gondolkodnak.

A jelentős fejlesztőkapacitásnak köszönhetően a jövőben folyamatosan várhatók újdonságok az FMC-től. Ilyen, már kézzelfogható eredmény például az új, bevezetés előtt álló Cyazypyr® rovarölő hatóanyag, a Rynaxypyr® hatóanyagot érintő újabb fejlesztések, a klomazon hatóanyag kedvezőbb tulajdonságait biztosító mikrokapszulázott forma, a készítmények jobb kezelhetőségét és hatékonyságát biztosító SX® és LQM® technológiák.

A termékpaletta átalakulása az FMC technológiai csomagjaiban is eredményez változásokat – tette hozzá Takács Attila. Az FMC-termékpaletta egy része változatlanul maradt a cég gondozásában, ehhez újak jöttek a DuPonttól, a korábbi termékek egy része pedig elkerült 
az FMC-től. A csomagok értelemszerűen az FMC aktuális termékpalettájára épülnek, így a megszokott csomagok egy része megmarad, egy része megszűnik, és újak is megjelennek a kínálatban.
Ez az átalakulás nem egyedülálló: egyesülések és felvásárlások sora rendezi át a növényvédőszer-piacot, aminek következtében termékek vándorolnak a cégek között. A gyártóvállalatokon mellett azonban a kereskedelmi szektorban is történnek felvásárlások, ami szintén átalakítja a piacot. A piaci szereplőkön túl további jelentős hatást gyakorol erre a szegmensre az EU növényvédőszer-engedélyezési eljárása, a régebbi anyagok felülvizsgálata, ami egyes termékek eltűnését, a felhasználási feltételek változását eredményezheti. E tényezők hatása végső soron a növényvédő szereket felhasználó termelőknél összegződik, amihez folyamatosan alkalmazkodni kell.

Az FMC új csapata:

Az FMC új csapata

Álló sor balról: Gyöngyösi Zsolt, Tamasi József, Tóth Balázs, Domokos Lajos, Takács Gábor, dr. Varga Zsolt, Hőgye Szabolcs, Popovics István, dr. Somlyay István, Lécz István, Illés Balázs, Rácz Tibor, Fazekas Károly. Ülő sor balról: Kovács Gyula, Altziebler Noémi, Papp Anita, 
Puskás Gabriella, Aradi Adrienn, Takács Attila

Új gyomirtók kalászosokban

Gyökeresen átalakult az FMC kalászos gyomirtó szer választéka, melyben meghatározó szerephez jutottak az SX® technológiát képviselő, jól ismert Granstar® 50 SX®, Granstar® Super 50 SX®, Granstar® SuperStar New, Ally® Max 50 SX® és Pointer® Star New készítmények. Ezek mellett azonban további két új, innovatív termékkel is bővült a paletta, az Omnera® LQM® és Tripali® herbicidekkel, amelyeket Popovics István kelet-magyarországi régióvezető mutatott be.

Az Omnera® LQM® egy jól bevált hármas hatóanyag-kombinációt (fluroxipir, metszulfuron-metil és tifenszulfuron-me-til) tartalmazó készítmény, LiquidMax formulációban. Ez az új, folyékony olajos formuláció több előnyös tulajdonsággal is felruházza az új készítményt, ami a kezelés és a hatás biztonságát növeli:
• 
Optimalizálja a cseppek méretét, ezáltal csökkenti az elsodródás veszélyét.

• 
A felületi feszültség csökkentésével javítja a permetcsepp terülését a levélen, javítja a felszívódást, ezzel segíti a hatáskifejtést a gyomnövényekben.
Az Omnera® LQM® felhasználása őszi búzában, őszi árpában, rozsban, tritikáléban és tavaszi búzában engedélyezett, zászlós levélig kijuttatva, a magról kelő és évelő kétszikű gyomok ellen. A készítmény három hatóanyaga és új formulája széles hatásspektrumot és markáns hatást biztosít a felhasználó számára.
A Tripali® a blendek legújabb tagja. 
A három hatóanyagú (floraszulam, met-szulfuron-metil, tribenuron-metil) készítmény őszi búza, őszi és tavaszi árpa, rozs, tritikálé kultúrákban használható magról kelő kétszikű gyomok és mezei aszat ellen. Széles hatásspektrum, jó keverhetőség és szelektivitás jellemzi. Kijuttatása zászlós levélig lehetséges, ezzel együtt az előadó inkább a gyomkonkurencia korábbi kikapcsolására javasolta, kihasználva, hogy floraszulam hatóanyaga az alacsonyabb hőmérsékletre sem érzékeny.

A két új termék hatásspektrumából Popovics István kiemelte a ragadós galajt. Az Omnera® LQM® készítményben a fluroxipir, a Tripali®-ban a floraszulam garantálja a biztos hatást ez ellen a veszélyes gyomnövény ellen.


Kalászosok gombavédelme felsőfokon

Dr. Varga Zsolt nyugat-magyarországi régióvezető a gabona betegségei elleni védelemmel foglalkozott előadásában. Mint elöljáróban elmondta, egy járvány kialakulásában három tényező meghatározó: a fogékony gazdanövény, a kórokozó fertőző anyaga és az időjárás. Ezekhez azonban hozzá kell vennünk egy negyediket, az emberi tényezőt. Hatása közvetett, mégis igen jelentős, hiszen a gazdálkodó a fajtaválasztással arról is dönt, hogy betegségekre mennyire fogékony fajtával dolgozik, másrészt megfelelő agrotechnikával, fungicides védelemmel képes csökkenteni a fertőző anyag mennyiségét.

sárgarozsdaSárgarozsda

 

Az idei gabonát illetően az előadó elmondta: zömmel megfelelő fejlettségű, jó állapotú gabonára köszöntött be a tél, az eddigi enyhe időjárás azonban előrevetíti a korai erős gombafertőzések veszélyét. A védekezéshez a résztvevők figyelmébe ajánlotta a levélbetegségek (közöttük a sárgarozsda) ellen évek óta bizonyító, magas epoxikonazol-tartalmú Rubric fungicidet és a kalászvédelemben alapvető tebukonazol hatóanyagot tartalmazó Riza 250 EW készítményt. A két termék a Rubric Kalász Pack csomagban kedvezményesen beszerezhető.

A Rubric két gombaölő-gyomirtó technológiai csomagnak is része, ezek a Granstar Super Pack és a Granstar SuperStar Pack.

Az FMC gombaölő palettájának harmadik tagja kalászosban a zöldítő hatással is rendelkező Azaka (azoxistrobin), amely a Rubric ésRiza 250 EW készítményekkel kombinációban is használható.


Teljes napraforgó-gyomirtási technológia

Az FMC Successor 600 és Successor T készítményekre alapozott preemergens gyomirtási technológiája az Express® 50 SX® révén felülkezeléses eljárással is kiegészült, így komplett technológiát biztosít a nehezen irtható fajok ellen is. A cég javasolt gyomirtási technológiáját Do-mokos Lajos területi szakmérnök ismertette:

• 
Hagyományos napraforgó-termesztési technológiában a hosszú hatástartamú, egy- és kétszikű gyomokat is irtó Successor T-alapkezelés (4 l/ha dózisban) hatékony megoldást nyújt.
• 
Express®-toleráns napraforgó termesztése esetén a napraforgóval nagyon kíméletes Successor 600 (2 l/ha dózisban) javasolt preemergens kijuttatással, majd az Express® 50 SX® (45 g/ha) állománykezelésre.

Az Express® technológia előnyei közül 
az előadó kiemelte:

• 
Ez a gyomirtási rendszer nagyon rugalmas herbicidfelhasználást tesz lehetővé.
• 
Olyan, állománykezelésekkel szemben gyakran ellenálló fajokat is hatékonyan irt, mint a fehér libatop és 
a csattanó maszlag.
• 
A napraforgó gyomirtási technológiái közül a legjobb hatékonyságú mezei aszat ellen.
• 
Folyamatosan bővül az Express® hibrideket előállító nemesítőházak és az Express® technológiában használható hibridek köre.


Közös erővel a kukorica rovarkártevői ellen

KukoricamolyKukoricamoly

 

A kukorica életét végigkísérik súlyos kártétellel fenyegető rovarkártevők a csírázás pillanatától a termésérésig. A talajlakó drótférgek csírapusztulást okozhatnak, majd a talajszinten élő mocskospajor 
a szártő kiodvasításával okozhat kárt. 
A kukoricabogár lárvája a gyökér pusztításával terméscsökkenést, súlyosabb esetben a tövek kidőlését okozza, majd az imágók a bibe, később a zsenge szemek megrágásával okozhatnak érzékeny veszteséget. A kukoricamoly első nemzedéke a szárba rágva víz- és tápanyagszállítási zavart okoz, második nemzedéke pedig az érő csövek rágásával károsít, együtt a gyapottok-bagolylepke hernyójával. 
A rágásukkal okozott sérülések révén pedig toxintermelő gombák számára nyitnak fertőzési kaput. Mivel a toxinszint a kukorica felvásárlásakor az elsődleges minőségi szempont, a kukoricamoly közvetett kártétele is tetemes lehet.

Az FMC valamennyi felsorolt kártevő ellen kínál rovarölő szeres megoldást, amit Rácz Tibor és Fazekas Károly területi szakmérnökök ismertettek.

A talajlakó kártevők ellen az egészen kiválóan gázosodó klórpirifoszt tartalmazó Kentaur 5 G vagy Cyren EC javasolható a vetéssel egy menetben, talajfertőtlenítésre, 30-60 nap tartamhatással. 
A Kentaur 5 G és a Radistart Algit startertrágya 1:1 arányú keveréke lehetővé teszi a két termék együttes, homogén kijuttatását. Ez a technológia a kukorica mellett napraforgóban is alkalmazható. A később támadó mocskospajor ellen a sorra irányított Cyren EC-kezelés eredményes.

A kukoricamoly fontos pozícióba került a kukorica kártevői között. Megnőtt a gyakorisága, ezzel együtt az általa okozott mennyiségi és minőségi kár is. A hernyók rejtett életmódja miatt a védekezés egyik fontos tényezője a kezelés jó időzítése. Ennek elősegítése érdekében az FMC tovább működteti az elmúlt években létrehozott fénycsapdahálózatot, amelynek a fogási eredményei az Evalio® AgroSystems oldalon továbbra is díjmentesen elérhetők lesznek. A kártevő jelentőségét felismerve a magyar gazdák már több mint százezer hektáron védekeznek a kukoricamoly ellen, amiben vezető szerepet játszik a Coragen® rovarölő szer. A készítmény népszerűsége nem véletlen: könnyen kezelhető, tartós hatású, méhekre nem jelölésköteles, kedvezőek a munkaegészségügyi paraméterei, és nem utolsósorban kiváló hatékonyságú. A kukoricamoly károkozó képességét és a Coragen® hatékonyságát jól szemlélteti, hogy szakszerűen elvégzett kezeléssel átlagosan 700 kg/ha termés menthető meg.


Komplett megoldás 
a kukorica gyomjaira

Az FMC új terméket vezetett be a kukorica gyomirtására, amivel teljes körű megoldást kínál a kukorica egy- és kétszikű, magról kelő és évelő gyomjai ellen. 
A Diniro Gold csomagot Tóth Balázs területi szakmérnök mutatta be. Az új csomag öt hatóanyagot sorakoztat fel, melyek révén a termék levélen és talajon keresztül is kifejti a hatását. Összetevői egyrészt a nikoszulfuront, proszulfuront és dikambát tartalmazó Diniro, másrészt a terbutilazin és petoxamid hatóanyagú Successor T, illetve a Superspray hatásfokozó adalék. A felhasználása 3–6 leveles kukoricában javasolt, a kétszikű gyomok 2–4, az egyszikűek 1–3 leveles fejlettségében. 
A kijuttatást illetően Tóth Balázs kiemelte, hogy a kezeléssel az egyszikűek optimális fejlettségét célozzuk meg, ne várjunk az esetleges utókelésre: a Successor T 2 l/ha dózisa markáns tartamhatást fog biztosítani a később kelő gyomok ellen is.

Védőpajzs a repce kártevői ellen

Repcefénybogár és kártételeRepcefénybogár és kártétele

 

A repce védelmének egyik kritikus pontja a tavaszi rovarkártétel kivédése, kezdte előadását Hőgye Szabolcs területi szakmérnök. Ezen belül is fokozódó problémát jelent az utóbbi években a fénybogár elleni védelem: a felhasználható inszekticidek hatásmódját illetően igencsak szűk a repcetermesztők mozgástere, és a választék zömét kitevő piretroidok ellen egyre csökkenő érzékenységet mutatnak a fénybogár-populációk. Erre a problémára kínál megoldást a piretroidrezisztens populációk ellen is hatékony Avaunt® rovarölő szer. További előnye, hogy a kártevő táplálkozását (így kártételét is) azonnal leállítja, és hosszú tartamhatást biztosít a később betelepülő egyedekkel szemben.

A tavaszi kártevők egy másik jelentős csoportját a szárban károsító ormányosbogarak adják, melyek ellen igen korai kezelésre van szükség. Használhatjuk erre a célra a mikrokapszulázott, piretroidok között hosszú (3-4 napos) hatású Rapid CS készítményt vagy a rejtett bimbós állapotig kijuttatható, két hatóanyagot egyesítő Rapid Turbo csomagot.

 ® Az FMC Corporation vagy leányvállalatainak 
márkaneve

Címképünkön: gyommentes napraforgótábla




Szerző: AgrárUnió

Tags: napraforgó, gyomirtó, repce, FMC, gyomirtás, kalászos, kukorica, növényvédő szer, kártevők, növéyvédelem

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom