12. Növényorvos Nap

12. Növényorvos Nap – Szakmai konferencia a növényvédelem aktuális kérdéseiről

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Szent István Egyetem gödöllői campusa adott otthont november elején a növényvédelmi szakma legnagyobb hazai rendezvények, a Növényorvos Napnak.

Az immár 12. alkalommal megrendezett szakmai találkozó lehetőséget teremtett, hogy a résztvevők a növényvédős társadalmat érintő aktuális kérdésekről a leginkább illetékes, illetve kompetens szakemberektől szerezhessenek információt. A változatos előadások a szakmapolitika és a növényvédelmi szakigazgatás kérdéseitől kezdve egy-egy jelentős növényvédelmi probléma részletekbe menő tárgyalásáig számos témát felöleltek.

Méhek és növényvédő szerek
A mezőgazdaság meghatározó tényezői

A beporzó rovarok és a növényvédő szerek a mezőgazdasági termelés fontos tényezői: eltűnésükkel a világ élelmiszer-termelését jelentős veszteség érné. Kérdés azonban, hogy megférnek-e egymás mellett a növénytermesztés szolgálatában, hiszen ha a méhek és a peszticidek kapcsolatáról hallunk, az szinte biztosan valamilyen, a beporzó rovarokat, köztük a méheket sújtó káros hatásról szól.

Dr. Peter J. Campbell, a Syngenta környezetvédelmi igazgatója, az ECPA Pollinátor-munkacsoport vezetője előadásában áttekintést adott a beporzók helyzetéről a világban, viszonyukról a növényvédő szerekhez, illetve az ezeket a fajokat sújtó problémák sokrétűségéről.

A méhek jelentősége a beporzásban vitathatatlan: a növényfajok 84 százaléka – köztük számos termesztett növény – beporzásához szükségesek. A világ élelmiszer-termelésének 30 százaléka a méhektől függ! Mindezekkel együtt azonban azzal kell szembesülnünk, hogy Európában és Észak-Amerikában a háziméh-állományok pusztulnak, és sorra tűnnek el vadon élő méhfajok. Világviszonylatban azonban éppen ellentétes tendencia figyelhető meg a mézelőméh-állományok számában: Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában az állományok felfutása olyan mértékű, ami az elmúlt 50 évre visszatekintve világszinten 65 százalékos gyarapodást eredményezett.

Európában, ahol a méhek pusztulása, az állományok zsugorodása jellemző, a vizsgálatok szerint három tényezőcsoport tehető felelőssé ezért:

• súlyos károkat okozó élősködők, betegségek megjelenése, elterjedése,
• a tartástechnológia problémái,
• a méhek környezetének az átalakulása, ide értve a vidéki táj, a mezőgazdaság változását (ezen belül a kemizálást is), továbbá a klímaváltozás következményeit.

Az Európai Unióban elvégzett átfogó vizsgálat eredményeit bemutatva dr. Campbell hangsúlyozta: a méhpusztulások okai között számos tényező szerepel, amelyek között csak egy – jelentőségében nem az elsők között szereplő – a növényvédő szerek használata. Ennek ellenére a növényvédő szerek kiemelt figyelmet kapnak, hiszen ezek hatását részletesen vizsgálják, illetve egy jól elhatárolható problémaforrásról van szó. Számos egyéb tényező esetében azonban adathiány és a probléma összetettsége miatt nehéz az összefüggést az állománycsökkenéssel igazolni.

A növényvédőszer-használat megítélése valószínűleg súlyosabb, mint a valós jelentősége. Ezt látszik alátámasztani, hogy a neonikotinoid csávázószerek korlátozása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a méhek jobb túlélési esélyeit illetően. Tudomásul kell venni, hogy egy komplex probléma egy elemének kiragadása nem vezet a probléma megoldásához. Mindezekkel együtt a mezőgazdasági gyakorlat és ezen belül a növényvédelmi gyakorlat is tehet a beporzó rovarok állományának csökkenése ellen:

• A mezőgazdasági területek szegélyében fészkelésre, táplálkozásra egész évben alkalmas élőhelyeket kell létesíteni, a célnak megfelelő növényösszetétellel.
• A méhek számára kedvező mezőgazdasági protokollt kell kialakítani.
• A vetőmagcsávázást illetően törekedni kell a készítmények legjobb minőségű felvitelére a leporlás minimalizálása érdekében, illetve a leporló anyag kártételét deflektor használatával kell elkerülni.
• Az állománykezelések során méhkímélő technológiát kell előnyben részesíteni, és el kell kerülni a növényvédő szer elsodródását.

Töretlenül támad a kukoricabogár

Az amerikai kukoricabogár a bő húsz évvel ezelőtti hazai megjelenését követően hamar a kukoricatermesztés meghatározó tényezőjévé vált. Bár az elmúlt két évtizedben a gazdálkodók sok tapasztalatot szerezhettek a kártevőről és az ellene való védekezésről, a körülmények változása miatt a mai napig képes meglepetéssel szolgálni a kukoricatermesztőknek. Dr. Vörös Géza (Tolna Megyei KH, Növény- és Talajvédelmi Osztály) a napjainkban jelentkező problémák mögé tekintett előadásában.

A kukoricabogár biológiáját felelevenítve elmondta: a talajba rakott tojásokból a lárvák kelése az április 1-ét követő napi átlaghőmérsékletek 12,7 oC fölé eső részét összegezve, 162,5o C hőösszegnél várható. Évjárattól függően május 10. és június első napjai között jellemző. Ez fontos információ a talajfertőtlenítő szerek hatásának értékelésekor, amelyektől legfeljebb 6 hét tartamhatás várható. A kukorica vetésidejének korábbra tolódásával (április elejére, esetleg március végére), a vetéssel egy menetben kijuttatott talajfertőtlenítő szerek hatása egy későbbi lárvakelés idejére jelentősen csökkenhet.

A lárvák körülbelül négyhetes kártételét követően indul meg az imágók elhúzódó előjövetele, amelyek a generatív részek károsításával szintén érzékeny veszteségeket okozhatnak. Ellenük hatékony állománykezelést végezhetünk a tömeges rajzás idején, majd a megtermékenyített petéket hordozó nőstények ellen. Az előadó erre a célra méhekre nem jelölésköteles, hatástartammal rendelkező rovarölő szereket javasolt. A kezelésekkel elejét vehetjük a tojásrakásnak, ezzel kiegészíthetjük, esetleg kiválthatjuk a talajfertőtlenítést.

Dr. Vörös Géza a zöldítéssel összefüggésbe hozható problémára is felhívta a figyelmet. Augusztus-szeptember hónapokban a kukoricabogár-imágók az öregedő kukoricáról más, virágzó növényekre vonulnak, például a mustár-, olajretek-másodvetésekre. Ezeken a táblákon virágporral táplálkoznak, majd helyben lerakják tojásukat, és a következő évben ide vetett kukoricát károsítani fogják a kikelő lárvák. Növényvédő szerek használata a zöldítésben nem engedélyezett, így ilyen esetben a kukorica talajfertőtlenítése jelenthet megoldást.

A változékony napraforgó-peronoszpóra

A napraforgó egyik legjelentősebb, világszerte elterjedt betegsége a peronoszpóra, amely változékonysága folytán szüntelen kihívásokat hoz a napraforgó-termesztésben. Éppen ez a változékonyság kényszeríti ki, hogy a rezisztencianemesítés, a vetőmagcsávázás és a kórokozó visszaszorítását célzó agrotechnikai eljárások együttesével védekezzünk ellene.

A kórokozó jelenlegi helyzetét, az új patotípusok megjelenését, elterjedtségét ismertette dr. Bán Rita (SZIE Növényvédelmi Intézet).

A napraforgó-peronoszpóra több gazdanövényen is megél, így vad Helianthus fajokon, parlagfűn, szerbtövisen, sédkenderen, parlagi rézgyomon, termesztett napraforgón és annak árvakelésén, amelyek mind fertőzési források lehetnek. Ezen túl az előadó kiemelte, hogy egyes hibridek és patotípusok viszonylatában előfordul részleges rezisztencia, amikor a fertőzés látens marad, de a kórokozó szaporítóképleteket képez, így ezek a hibridek is fertőzési forrást jelentenek.
A védekezés egyik pillérét a rezisztens hibridek termesztése jelenti, a rezisztencianemesítés azonban folyamatos versenyfutás az újabb és újabb patotípusokat képező kórokozóval. A hazai helyzetet ismertetve dr. Bán Rita elmondta: 1988-ig egy patotípus volt ismeretes Magyarországon. Ez a szám 1993-ig hatra nőt, majd a kilencvenes években és a 2000-es évek elején ezek dominancia-sorrendje jelentősen átalakult. 2010-ben egy hetedik patotípust is azonosítottak, amely két év múlva már jelentős elterjedtséget mutatott. 2013-ban fedezték fel a következő, 714-es jelölésű patotípust, amelyre a legtöbb, jelenleg termesztett hibrid még fogékony, majd 2017-ben egy újabb, hazánkban és a világban is ismeretlen patotípust azonosítottak, a 724-es jelűt.

Az új patotípusok ilyen ütemű megjelenése még inkább növeli az agrotechnikai eljárások jelentőségét, mondta az előadó. Fontos, hogy kerüljük a túl szűk vetésforgót, és kellő hatékonysággal irtsuk a kórokozó gazdanövényeként szolgáló gyomokat, ide értve a napraforgó árvakelését is. Ezek jelentőségét tovább növeli, hogy a vetőmag csávázása sem jelent örök érvényű megoldást: több esetben észlelték metalaxillal szemben csökkent érzékenységű vagy rezisztens peronoszpórarasszok megjelenését.

A repcefénybogár piretroidrezisztenciájáról

Farkas István (Vas Megyei Kormányhivatal) a repcefénybogárnál tapasztalható, piretroid rovarölő szerekkel szembeni rezisztencia vizsgálatának eredményeiről számolt be a rendezvényen. Mint elmondta, a fénybogarak piretroidrezisztenciája Európa-szerte már régóta okoz problémát. Az első rezisztens populációt 1999-ben Franciaországban derítették fel, de Közép-Európában sem számít újnak a jelenség: Lengyelországban tíz éve számoltak be az első esetről.

Az utóbbi években Magyarországon is rendszeresen több élőhelyen megtörténik a fénybogár-populációk értékelése, amelyeket a kifejezetten érzékenytől a nagyfokú rezisztenciát mutatóig öt kategóriába sorolnak. Az eredmények 2014 óta látványosan romló helyzetet mutatnak. 2014-ben még a vizsgált populációk fele érzékeny vagy kifejezetten érzékeny volt, 2016-ban már nem volt a minták között érzékeny, és 2017-re tovább nőtt a magas fokú rezisztenciát mutató állományok aránya.

Az előadó a problémával kapcsolatban felhívta a figyelmet a növényvédelmi gyakorlat jelentőségére a rovarölőszer-rezisztencia elleni küzdelemben. Hangsúlyozta, hogy a kezeléseket előrejelzésre alapozva kell végezni, csak a valóban szükséges számban, a kártételi küszöbérték figyelembevételével. A kezeléseket az előírt dózissal végezzük: kerüljük az osztott kezeléseket! Csökkenti a rezisztencia kialakulásának az esélyét, ha váltogatjuk vagy kombináljuk az eltérő hatásmódú inszekticideket.

Bár a piretroidrezisztens fénybogár-populációk elterjedtek Magyarországon, Farkas István arra is felhívta a figyelmet, hogy a kezelés (látszólagos) eredménytelensége nem minden esetben rovarölőszer-rezisztencia következménye. Gyakori jelenség, hogy a kezelést követően még tömeges a fénybogár betelepülése, így az egyedszám nem csökken a kezelést követően sem. Továbbá előfordulhat hiba a dozírozásban, műszaki probléma vagy olyan környezeti tényező, amely csökkenti a kezelés hatékonyságát.

Szulfonil-urea-rezisztens fenyércirok

A fenyércirok, az elmúlt 40-50 évben mutatott intenzív felszaporodásának köszönhetően, ma már a kukorica leggyakoribb gyomnövényei közé tartozik, sok területen pedig a gyomirtás legmeghatározóbb tényezője. Pappné Komáromi Lilla előadásában a fenyércirok biológiáját és szabályozási lehetőségeit ismertette, különös tekintettel a szulfonil-urea-rezisztens populációk okozta problémára és kezelésére.

Megjelenése óta folyamatosan a kukorica legnehezebben kezelhető gyomfajai közé tartozik. Az ország leginkább fertőzött részei Tolna, Baranya, Fejér, Bács-Kiskun, Pest, Csongrád és Békés megyék, de ma már valamennyi megyében találhatók kisebb-nagyobb állományai. Kukoricában alapvetően szűk a védekezése alkalmas herbicidek köre, ami monokultúrás termesztés esetén egyoldalú gyomirtószer-használatot eredményez. Ennek következményeként a legfertőzöttebb régiókban már igazolt a szulfonil-urea-ellenálló populációk jelenléte, de a tényleges elterjedésükről még kevés információ áll rendelkezésre.

A hazai vizsgálatok kétféle rezisztencia jelenlétét igazolták:

• hatáshely-rezisztencia (a hatóanyag által célzott ALS enzim csökkent érzékenysége),
• metabolikus rezisztencia (a hatóanyag gyors lebontása a növényben).
Az eredményes védekezéshez az agrotechnikai és kémiai módszerek tudatos, összehangolt alkalmazására van szükség:
• A talajművelő és betakarítógépek, szállítójárművek tisztán tartásával a terjedés akadályozása. Ezzel a rezisztens egyedek terjedése is mérsékelhető.
• Új betelepülést észlelve a védekezést maradéktalanul meg kell kezdeni.
• A vetésváltásba be kell iktatni korai, sűrű állományú növényeket, ezek tarlóján pedig okszerű talajműveléssel, glifozátos tarlókezeléssel gyéríteni a fenyércirkot.
• Kétszikű kultúrákban jól megválasztott speciális egyszikűirtó készítménnyel irthatjuk a fenyércirkot.
• Kukoricában –erre alkalmas hibridekben – használható a Duo System gyomirtási rendszer (szulfonil-urea-ellenálló fenyércirokkal szemben is). Arról azonban ne feledkezzünk meg, hogy ennek a módszernek a kizárólagos alkalmazása is rezisztenciához vezethet, ezért mindenképp használjuk ki a fent sorolt védekezési lehetőségeket.

Takácsatkák a kukoricavetőmag-termesztésben

Szabó Piroska a takácsatkák elleni védekezés fontos elemeire mutatott rá előadásában, a kukoricavetőmag-előállításban. A kétfoltos takácsatka polifág kártevő, számos gazdanövénye közé tartozik a kukorica is. Mint az előadó elmondta, a 2000-es évek elejétől jellemző olyan tömeges előfordulása a kukoricavetőmag-termesztésben, ami védekezést indokol. Eleinte –engedélyezett készítmény és tapasztalat híján – eseti engedéllyel rendelkező akariciddel és kisebb-nagyobb sikerrel tudták felvenni a harcot a kártevővel szemben. Ma már rendelkezésre állnak engedélyezett készítmények, amelyekkel – megfelelő időzítéssel és permezetéstechnikával – jó eredmény érhető el. Ezzel kapcsolatban az előadó leszögezte: atkaölő szeres kezelés esetében 70% feletti hatás már eredmények kezelésnek minősül.

Az előadó a védekezés sikerességét befolyásoló több tényezőt is részletesen tárgyalt. Az első kritikus pont az időzítés. Ehhez nyomon kell követni az atkák megjelenését, fejlődését, a populáció alakulását. A kezeléssel nem várhatjuk meg, hogy tömegesség váljon a kártevő, mert akkor már nem tudjuk megvédeni a kukoricát. Az első atkatüneteket az alsó leveleken kell keresni: ezek még szabad szemmel nem láthatók, de mikroszkóppal már igen, mint ahogy a lerakott tojások is. Amikor ezeket észleljük, akkor az atkák már az egész táblán jelen vannak, és el kell kezdeni a védekezést. Sokan kivárnak a kezeléssel a szabad szemmel látható tünetek megjelenéséig, ilyenkor azonban már mérsékelt eredményre lehet számítani.

A permetezéstechnikát illetően Szabó Piroska felhívta a figyelmet a permetléfedettség jelentőségére. Ebben jó szolgálatot tesznek a sorok közé belógatott, kúpos, üreges szórófejek, amelyekkel az alsó levelek fonákát is eléri a permetlé. Szintén fontos, hogy a permetezést legalább 400–500 l/ha lémennyiséggel végezzük.

Megfelelő adalékanyagok hozzáadásával tovább növelhető a kezelés eredményessége. Az előadó elmondása szerint az abamektin hatóanyag hatékonyságát javította repceolaj, paraffinolaj vagy kén hozzáadása, a fenpiroximát és az etoxazol hatékonyságát paraffinolaj hozzáadása.

A Növényorvos Nap hagyományaihoz híven 2017-ben is átadták a miniszteri elismerő okleveleket (átadta dr. Nagy István miniszterhelyettes, FM) és a kiváló növényorvos kitüntetéssel járó aranygyűrűket. Ebben az évben miniszteri elismerő oklevélben részesült Huszár Lukács, Mile Lajos, dr. Vétek Gábor, és kiváló növényorvos kitüntetést kapott Bartal László, Bognár Mihályné, Gáspár Zoltán, Györfi János, Simon Zoltán. A kiváló szakembereknek ezúton is gratulálunk.

  A 2017-es Növényorvosi Nap fotóit ide kattintva tekinthetik meg.

Szerző: AgrárUnió

Tags: növényvédelem, konferencia, Növényorvos Nap

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom