Az Amalgerol segít az aszály kivédésében

Amalgerol a talajért és 
növényért – stresszkezelések

Az idei tavasz a csapadékot tekintve a tavalyihoz hasonlóan vagy még rosszabbul kezdődött, márciusban ugyanis az ország nagy, mezőgazdasági termeléssel érintett részein ismét kevés eső esett.

Jelenleg (április 9-én) nem ismerjük a folytatást, de a tavaszi, nyár eleji időszakban a következő időjárási stressztényezők szoktak előfordulni: késői talaj menti fagy, homokverés, jégkár, aszály/belvíz. Ehhez jöhet még a károsítók tömeges megjelenéséből adódó rossz kondíció, gyomirtószer-felverődések, elsodródások.

Az aszály és az említett további stresszhelyzetek enyhítésében, orvoslásában évtizedek óta jól bevált megoldás az Amalgerol (1. ábra). Az Amalgerolt egy svájci vegyész fejlesztette ki 76 évvel ezelőtt, de Magyarországon is már több mint 20 éve alkalmazzák. Sikerét széles felhasználási lehetőségének és látványos hatásának köszönheti. Összetevői révén egyaránt alkalmas a talaj és a növény kondicionálására, regenerálására. Magas széntartalma könnyen felvehető tápanyagot, olajtartalma életteret biztosít a talaj hasznos mikrobáinak, hatására 
a mikorrhizanépesség meghétszereződik. A következmény levegősebb, jobb vízgazdálkodású, morzsalékosabb talaj, amelyben a gyökér is gyorsabban fejlődik és könnyebben is művelhető. Állománypermetezéssel kijuttatva (auxin-, gibberellintartalmánál fogva) felgyorsítja a növények anyagcseréjét, így azok gyorsabban, könnyebben átvészelik a stresszes helyzeteket. Olyan tápelemeket is tartalmaz (szelén, vanádium, wolfram stb.), amelyek ugyan kis mennyiségben szükségesek, de alapvető fontosságúak a növények számára.

Az Amalgerol segít az aszály kivédésében
1. A és B ábra. Az Amalgerol segít az aszály kivédésében (Mezőcsát, 2008. 07. 02.)

Stresszmentes állományban is érdemes Amalgerolt használni, mert egyöntetűbb állomány, jobb minőség, magasabb hozam érhető el. A megfelelő időben kijuttatott Amalgerol hatására kalászosokban hosszabb kalászok, teltebb szemek, repcében több oldalelágazás, magasabb becőszám, napraforgóban egészségesebb bélszövet, nagyobb tányérátmérő, jobb virágkötési arány (2. A és B ábra), kukoricában nagyobb csőhossz, szójában több elágazás, több hüvely és mag érhető el. Az Amalgerol kijuttatható vetés előtti talajkezeléssel és/vagy vetéssel egy menetben (5 l/ha). A Radistart Turbo mikrogranulált starter trágya is tartalmaz 10% Amalgerolt. Baktériumtrágyával együtt is kijuttatható (3–5 l/ha). Állománykezelésnél stressz esetén 4–5 l/ha javasolt, esetleg 7–10 nap múlva megismételve. Normál esetben a szántóföldi dózisa 
3–4 l/ha az érzékeny fenológiai állapotokban (kalászosok: kalászoláskor, virágzás előtt; repce: virágzás előtt, becőképződéskor; napraforgó: csillagbimbós állapotban és virágzás előtt; kukorica: 5–7 leveles állapotban és virágzás előtt; pillangósok: 8–15 cm-es állapotban és virágzás előtt; gyümölcsösök: gyomirtással és virágzás előtt, virágzás után).

Az Amalgerollal kezelt napraforgók szárának bélszövete egészségesebb, tányérátmérőjük nagyobb, és lényegesen jobb a virágok kötési aránya
3. ábra. Az Amalgerollal kezelt napraforgók szárának bélszövete egészségesebb (2. A), tányérátmérőjük nagyobb, és lényegesen jobb a virágok kötési aránya (2. B) (Vas megye, 2008. 07. 16.)

Az Amalgerol gyomirtással, gomba- és rovarölő szeres kezelésekkel egy menetben is kijuttatható. Ilyenkor figyelembe kell venni az Amalgerol olajtartalmát, ennek köszönhetően a hatásfokozó készítmények elhagyhatóak, illetve 25 °C hőmérséklet fölött nem javasolt a kijuttatás, ilyenkor a késő délutáni órákban kezeljünk, amikor már várhatóan csökken a hőmérséklet. (Javasolt keverési próbát végezni, vagy figyelembe venni a partner készítmények leírását az olajos termékekkel való keverhetőséggel kapcsolatban.)

Tipp: az Amalgerol kedvezményesen szerezhető be, ha Glyfos-Amal Pack csomagban (10 kg Glyfos Dakar és 25 liter Amalgerol) kérjük, vagy ha nagyobb kiszerelésben (1000 literes tartály) vásároljuk meg. A Dupla Tankolás programban további pluszkedvezmény érvényesíthető.

További információ és felhasználói videóriportok
a www.fmcagro.hu oldalon érhetők el.

FMC-Agro Hungary Kft.

Tags: növényvédelem, Glyfos® Dakar , Amalgerol, stresszkezelés, állománykezelés

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom