GASPARDO MTE-R vetőgépek

Az Interat Zrt. és az olasz Maschio–Gaspardo cég együttműködése már 18 éves múltra tekint vissza, így a Gaspardo vetőgépek magyarországi elterjedése jelentősen kötődik az Interat Zrt. nevéhez.

A GASPARDO mindenféle maghoz és technológiához gyárt speciális vetőgépeket, de az Interat Zrt. nagy hangsúlyt fektet a Maschio–Gaspardo cég palettájából azokra a szegmensekre, amelyek a magyarországi termelési viszonyokhoz leginkább igazodnak. A hazai kínálatban szereplő vetőgépeknek meg kell felelniük a kontinentális éghajlatunknak, a rendkívül száraz és túlságosan nedves talajviszonyoknak is. Az utóbbi évek fejlesztésének eredménye a már jól bevált Gaspardo MT – MTE vetőkocsik továbbfejlesztése, az MTR vetőkocsi.

Az új MTR vetőkocsi első pillantásra azonosnak tűnhet a korábbi változattal, de jobban megvizsgálva több ponton fedezünk fel változtatásokat, amelyek elsősorban a nehezebb talajviszonyokon jelentenek előnyt. Megjelenésében is robusztusabb, 30%-kal erősebb, paralelogramma függesztésűek a vetőkocsik, önkenő szinterbronz perselyekkel. A vetőkocsinként elérhető talajnyomás akár 150 kg! Kategóriájukban a legnagyobbak, Ø 420 mm-esek a nyitótárcsák 4 mm-es anyagból, amelyek akár 12 cm-es vetési mélységet is lehetővé tesznek. Garantáltan egyenletes vetési mélység a két független talajkopírozó keréknek köszönhetően. A nyitótárcsához vídiabetétes sárkaparók tartoznak. A kétsoros golyóscsapágyak a Super Seal háromszoros tömítettséggel jól bírják a mostoha viszonyokat is. Öntisztuló csoroszlyaelem a nyitótárcsák között a tökéletes magárok kialakításához. Alacsony karbantartás-igényű, állandó szögsebességű kardánok hajtják a vetőelemeket, kézi szétkapcsolási lehetőséggel.

Opcióként: soronkénti elektromos kardánkapcsolást is kínálunk, amelynek vezérlése történhet manuálisan a monitoron keresztül, de megoldható a GPS-alapú sorelzárás is. 1000 literes BIG-BAG zsákos műtrágya fogadására alkalmas tartályokkal kapható. A műtrágya kijuttatása tárcsás csoroszlyák segítségével történik. Ventilátor által fúvott levegő segíti a műtrágya szélső sorokra történő kijuttatását, így nem szükséges külön deflektor felszerelése. A talajfertőtlenítő granulátum tartályainak mérete 3x30 liter.

A vetőmagmennyiség beállítása a hagyományos lánckerékszekrénnyel történik, amely egyféle vetőtárcsával 42-féle tőtávolságot tesz lehetővé.

A maglesodrásról kétlépcsős lesodró-szerkezet gondoskodik.

SCHWARTZ MIKLÓS / Interat Zrt.

Tags: vetőgép

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom