A mesterséges fényt Holdnak nézik, de az ember alkotta morzejelek primitívek a bogarak fényjelzésrendszereihez képest

Az állatok számára egyetlen fényforrás létezik éjszaka, a hold, mely alapján tudnak tájékozódni. Az éjszaka repülő lepkéknek például azt jelenti, hogyha egyenesen haladnak, akkor ugyanabban a szögben marad az égitest, röppályájukhoz képest. Ez remekül működik is, amíg el nem érnek egy éjszakai lámpához. Az állatka úgy gondolja, ez a hold, ezért megpróbál úgy repülni, hogy az például mindig a bal oldalán legyen, ami az igazi égitestnél beválik, de a lámpánál nem, mert az mögé kerül, nincs vele egy szögben. Ezért újra és újra javítani kényszerül röppályájáját, aminek az lesz a vége, hogy körkörösen mozog, majd elfárad, és nekicsapódik a lámpának. Próbál újra és újra eltávolodni, de nem sikerül, s végül a kimerültségtől elpusztul, vagy a denevérek szájában végzi. A bőregér ugyanis felfigyelt erre a jelenségre, ezért sokan tanyáznak az utcai lámpák közelében, megvárva míg a zsákmány kellően lefárasztja magát, ők pedig megvacsorázhatnak belőlük. A le nem sötétített ablakoknál is lezajlik ez a folyamat éjszakánként, az ablakon éjszakai lepkék kezdenek sorakozni – írja Peter Wohlleben A természet rejtett hálózata című könyvében, aztán itt is megjelenik egy – egy denevér, és minden elcsendesül.

A kerti lámpák fénye is megtéveszti az éjszakai bogarakat, szinte mágikusan vonzza őket. A pókoknak kedvez mindez, tökéletes hálókat tudnak készíteni a lámpák környékén, és elkapni a megtévesztett repkedőket.

Vannak olyan bogarak is, akik maguk bocsátanak ki fényjelzéseket, ilyenek például a szentjánosbogarak. Nyári estéken az erdőszéleken és bokrokban sokezer zöldesen csillogó bogár figyelhető meg. Bár fényük a gyertyáéval szemben alulmarad, mégis a fényt létrehozó technikájuk egyedülálló: még az ember sem képes az áramot nyolcvanöt százaléknál nagyobb mértékben fénnyé alakítani, a szentjánosbogarak mégis kilencvenöt százalékban képesek rá – írja a könyv szerzője.

A fényjelzés valójában piros kéne legyen, mert a nőstények azok, akik a talajon bekapcsolják az izzást, mivel ezzel csalogatják a hímeket magukhoz. Ők ugyanis nem tudnak repülni. A németek népiesen izzó kukacnak, vagy mécsbogárnak is nevezik őket, de csak a felnőtt egyedek tudnak világítani, a kukacok nem, bár tompán sárguló potrohuk miatt, úgy néznek ki, mintha fényberendezésekkel láttak volna el egy kukacot. A fényekkel azonban takarékosan bánnak, csak akkor kapcsolják fel a piros fényt, ha megjelenik egy repülő hím a környéken. Utóbbiak lefelé világítanak, mivel a hátsó két potrohszelvényükön a kitin átlátszó, és elkerülve így, hogy fentről levadásszák őket. Ha a szentjánosbogár hölgy is felkapcsolja a lámpást, leszállnak – meséli Wohlleben a könyvben.

A lerakott petékből kibújó lárvák nagyon falánk élőlények, képesek saját testtömegüknél tizenötször nagyobb csigákra is rávetni magukat, mivel ez a kedvenc eledelük. Egyetlen harapással megölik, aztán szép lassan megeszik a puhatestűt. Szinte kipukkadásig esznek, megdagadnak, majd aludni térnek, több napig is alszanak ilyenkor. Akár három évig is tarthat, mire kifejlett bogarak lesznek belőlük. A világító felnőtt bogarak csak néhány napot élnek, a hím a párzást csak pár nappal éli túl, a nőstény pedig a pete lerakás után elpusztul.

A szentjánosbogarak nem egyszerűen csak világítanak, hanem különféle technikáik vannak, hogy a jelzéseik segítségével felhívják egymásra a figyelmet. Sokféle faj képes még játszani a fénnyel, és nagy kavarodás lenne, ha mindenki ugyanarra a jelzésre reagálna, főleg a párkeresésben vezetne kínos félreértésekhez – írja a szerző. Ezért amolyan morzerendszer alakult ki, különféle villogó jelzésekkel más - más ütemekkel és frekvenciákkal.

A német erdész szerint az emberi morze a bogaraknak primitívnek számítana, ők sokkal gazdagabb jelrendszerrel kommunikálnak: másodpercenként legalább 40 fényimpulzussal, amelyben még a világítás erejével is képesek játszani.

Mindegyik faj ismeri a saját jelzésrendszerét, és csak a saját fajához tartozó jelzésekre reagál jobb esetben, ha nem megenni akarja inkább a másik faj egyedét. A Photurisok, akik a szentjánosbogarak egyik ragadozó fajához tartoznak, képesek erre is, a nőstények más szentjánosbogár fajok villogó jelzéseit utánozva odacsalogatják például a békés hímeket, amelyek a szerelmi légyott helyett, a Photurisok rágószerszámai között vacsoraként végzik. A villogásra a pókok is felfigyelnek, ők sem tudnak ellenállni a vacsora meghívásnak, már ha hamarabb odaérnek.

Fotó: Pixabay